„Lelkem, te is, te is – / ne bot és vászon – / légy zászló.” Ezen a héten Kosztolányi Dezső remek versét ajánljuk a magyar zászló és címer napja alkalmából.
A zászló egész életünkben jelen van. Gyerekként önfeledten lobogtatjuk, felnőttként tisztelettel tekintünk mindarra, amit jelképez. Jó esetben örömmel, büszkeségérzettel tekintünk saját hazánk zászlajára. Kosztolányi Dezső érzékenysége a zászló jelentéstartalmán túl mutat: „Lelkem, te is, te is – / ne bot és vászon – / légy zászló.”
Az Országgyűlés 2014. december 16-án a magyar zászló és címer napjává nyilvánította március 16-át.
A határozat szerint
„az Országgyűlés, fejet hajtva mindazon emberek, közösségek és emlékük előtt, akik e zászló és címer alatt harcolva életüket, szabadságukat adták a magyar nemzetért, vagy e zászló és címer tisztelete miatt szenvedtek bármilyen sérelmet vagy hátrányt, Magyarország zászlaja és címere iránti tisztelettől vezérelve, megbecsülésének kifejezése érdekében a nemzeti színről és ország címeréről szóló 1848. évi XXI. törvénycikk elfogadásának emlékére, március 16. napját a magyar zászló és címer napjává nyilvánítja”.
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: ZÁSZLÓ
Csak bot és vászon,
de nem bot és vászon,
hanem zászló.
Mindíg beszél.
Mindíg lobog.
Mindíg lázas.
Mindíg önkívületben van
az utca fölött,
föllengő magasan
egész az égben
s hirdet valamit
rajongva.
Ha már megszokták és rá se figyelnek,
ha alszanak is,
éjjel és nappal,
úgyhogy egészen lesoványodott,
s áll, mint egy vézna, apostoli szónok
a háztető ormán,
egyedül,
birkózva a csönddel és a viharral,
haszontalanul és egyre fönségesebben,
lobog,
beszél.
Lelkem, te is, te is –
ne bot és vászon –
légy zászló.
(1925)
