„Miért kutatok utána? / Az ifjúság volt? / Nem tudom. / Csak azt tudom, hogy kiraboltak.” Ezen a héten a 37 éve elhunyt Márai Sándor gyönyörű versét ajánljuk.
Márai Sándor (1900-1989) író, költő (fotó: PIM)
„Minden elveszett, minden. A nyelv, az otthon, a munka értelme, az ifjúság. Végre, szabad vagyok! ” – írka naplójában Márai.
Márai Sándor a 20. századi magyar irodalom egyik legnagyobb hatású és legtöbbet olvasott prózaírója. Sorsa többször is emigrációba kényszerítette: életének jelentős részét Európa különböző országaiban, majd az Egyesült Államokban élte le. Bár hosszú évtizedeket töltött távol hazájától, identitásában és nyelvében mindvégig megmaradt magyarnak
Márai Sándor 1900. április 11-én született Kassán és 30 évvel ezelőtt, 1989. február 21-én hunyt el San Diegóban. Ezen a héten rá emlékezünk.
MÁRAI SÁNDOR: VESZTESÉG
Néha megállok az utcán, zsebembe nyúlok, úgy érzem, elvesztettem valamit.
Otthon fiókokat nyitogatok, leveleket olvasok, régi ruhák zsebeit kutatom át.
Máskor rajtakapom magam, hogy felhívok telefonon embereket, valamilyen ürüggyel faggatom őket, másról beszélek.
Valamit elvesztettem.
Felébredek éjjel három felé, s egyszerre megértem: az álmot vesztettem el!
Nem az éjszaka álmát, az alvás melléktermékét, azt a zagyva, édes sületlenséget, amely a nap hulladékaiból és eltemetett vágyaim gőzéből sűrűsödik tüneménnyé.
Hanem azt az álomszerű érzést, hogy a valóság mögött van értelem, melyet nem lehet szavakkal kifejezni. Mi volt ez az álom?
Miért fáj úgy, hogy nincs már?
Miért kutatok utána?
Az ifjúság volt?
Nem tudom.
Csak azt tudom, hogy kiraboltak.
