„A hosszú rabság véget ér, / A földre újra visszatér / Az élet, s boldog vígalom” Ezen a héten a 84 éve elhunyt Móra Ferenc gyönyörű versét ajánljuk.
Író, újságíró, könyvtár- és múzeumigazgató volt, meséiben könnyedén megfogalmazta a világban uralkodó ridegséget és szegénységet, egyszerű, tiszta, mégis költői stílusú írásaiban és verseiben együttérzéssel ábrázolta a két világháború közötti időszak nehezen megélő társadalmát. Móra Ferenc költeményeiben – erotikus verseit most nem említve – nem a nagy szenvedélyeket, az elvágyódást vagy a komoly konfliktusokat elevenítette fel, „csak” a mindennapos dolgokról írt sajátos derűvel, vidámsággal.
Móra rövid élete során egyenrangúként kezelte írói, újságírói, muzeológusi és közéleti tevékenységeit, nem lázadt, forrongott, mindenben az élet szépségeit örökítette meg: „A hosszú rabság véget ér, / A földre újra visszatér / Az élet, s boldog vígalom / Zajátul zeng völgy és halom„. A szeretet az élet című versét 1907-ben írta, verseinek gyűjteményét Könyves könyv címmel adta ki.
A 20. századi magyar próza kiemelkedő alakja 84 éve, 1934. február 8-án halt meg.
MÓRA FERENC: A SZERETET AZ ÉLET
Ha majd az ige bételik,
S az igért óra érkezik,
Az Örökkévaló szemén
Általragyog egy röpke fény,
És a föltámadás igéivel
Az arkangyalnak jőni kell.
Az angyal szót fogad neki:
Aranyvesszővel megveri
Mohos sírhalmok oldalát,
És zengi ébresztő dalát:
Reggel van! Ujra nap süt! Emberek,
Ébredjetek, ébredjetek!
A hosszú rabság véget ér,
A földre újra visszatér
Az élet, s boldog vígalom
Zajátul zeng völgy és halom,
Hogy száműzetve elfut a halál,
S az angyalfecske egyre száll.
De sok-sok sírhalom felül
Tovább repül kedvetlenül,
Aranyvesszője nem suhog,
Ajaka szomorún susog:
Nektek nincsen miért ébrednetek,
Mert senkit sem szerettetek!
(1907)
