„Elfogynak a fák a parton / éjszakánként lassan, lassan, / amikor az Isten szeme / jéggé fagy a kék magasban.” Ezen a héten a 39 éve elhunyt Nagy László megrázóan szép versét ajánljuk.
„Verseket már 1945-ben írtam. Ezek a versek általában nagyon pesszimisták. Néha, mikor előveszem őket, csak mosolygok rajtuk. Néha azonban megértem magamat, belegondolok az akkori világba, és csak ezért nem vágom őket a tűzbe. A verseket nem játékból, hanem a kínlódások nehézségeiben írtam. Felelősséggel. A felszabadulás után szinte napi táplálékom lett a versírás. Friss levegőt szívtam magamba, és örültem, hogy kifújhatom.”
Az Elfogynak a fák c. vers az 1944 és 1945 közötti verseket bemutató Galambcsőrök c. kötetben jelent meg.
NAGY LÁSZLÓ: ELFOGYNAK A FÁK
Elfogynak a fák a parton
éjszakánként lassan, lassan,
amikor az Isten szeme
jéggé fagy a kék magasban.
Ilyenkor az éhes fűrész
nem énekel, mert nem szabad.
Ilyenkor az éhes ember
nem nyöszörög, bár megszakad.
Fáért nem kár, lesz helyette,
hisz tavasz jön, új ültetés,
de a nyomor parancsol itt,
melle csupa kitüntetés.
A tuskókon Isten keze
kalácskát formál a holdból
az éhező kisdedeknek,
de csak holdból, de csak holdból.
