„Védd meg, ha bírod, mondd: megérte, / megérte, mondd, hogy így a jó, / megérte minden kaptató,” Ezen a héten a 101 éve született Nemes Nagy Ágnes gyönyörű versét ajánljuk.
„Ha nem volnál akkora költő, amekkora vagy, sosem írod meg így ezt a könyvet. … olyan a stílusod, mint fél kezemen megszámolni tudom, hányan vannak – szuper – igazi prózaíróké. Téged ütni-verni kellene hálából, míg új könyvet nem írsz valaki másról” – írja Szabó Magda Nemes Nagy Ágnesnek 1984-ben.
Nemes Nagy Ágnes Kossuth-díjas költő, esszéíró, műfordító, pedagógus, a XX. századi magyar irodalom meghatározó alkotója volt. Az erős, a szigorú, a törékeny, a bátor költőt egész életében, sőt költői tapasztalatában mindig az lepte meg legjobban, hogy milyen közel van egymáshoz a kicsi és a nagy, a mindennapi és a szédítően magas.
A Védd meg Nemes Nagyra nem jellemző könyörgés, a múlt, a jelen és a jövő térképe egy alapkérdéssel: „Védd meg, ha bírod, mondd megérte, / megérte, mondd, hogy így a jó,” A lírai én támogatását, önigazolását szeretné elérni, azzal, hogy felsorolja életében elért sikereket, buktatókat, pillanatokat és sebeket.
Nemes Nagy Ágnes Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, esszéista 1922. január 3-án született Budapesten és 1991. augusztus 23-án hunyt el Budapesten.
NEMES NAGY ÁGNES: VÉDD MEG
Védd meg, ha bírod, mondd: megérte,
megérte, mondd, hogy így a jó,
megérte minden kaptató,
a bölcs szándék, törekedés,
a titkos élű, lassu kés,
orv pusztulásra oktató,
mondd, mondd, hogy megérte az elme
sötét szobába hasitó
csíkosan villogó szerelme,
megérte ez a fulladó
lélegzetvétel, ez a képzelt
értelem, ez a néma szó,
absztrakció, distinkció,
a szív, a rángva gyulladó,
a szív, hasas hófellegekben,
minthogyha bent, mig vág a hó,
egy város égne véghetetlen,
megérte, mondd a pillanatnak,
mig a két vállon szüntelen,
a két csuklón, két lábfejen
a védhetetlen iszonyatnak
fekete vérrel csorduló
tépett sebei fölfakadnak –
