“Kis irkalapjaimra / Padomra és a fákra / Homokra és a hóra / Felírlak én” Ezen a héten a 123 éve született Paul Éluard szürrealista költő gyönyörű versét ajánljuk.
Paul Éluard Pablo Picasso barátja volt, nem csoda, hogy költői nyelvének festőisége utal a képzőművészete iránti vonzalmára. Lírájában, publicisztikájában a világ átalakításának pátosza kapott hangot.
Leghíresebb költeménye a Szabadság, amelynek hosszú gondolatritmusában sorolja: “Kis irkalapjaimra / Padomra és a fákra / Homokra és a hóra / Felírlak én // Minden beírt papírra / Minden üres papírra / Ha nincs hamura kőre / Felírlak én (…) / S ez egy szó erejével / Kezdek el újra élni / Hogy rád ismerjek s neveden / Szólítsalak // Szabadság.”
Paul Éluard 1895. december 14-én született Saint-Denisben és 1952. november 18-án halt meg Charenton-le-Pont-ban.
PAUL ÉLUARD: SZABADSÁG
Kis irkalapjaimra,
padomra és a fákra,
a porra és a hóra
felírlak én.
Minden beírt papírra,
s minden üres papírra,
hamura, kőre, vérre
felírlak én.
Ó képek aranyára,
harcosok fegyverére,
királyi koronákra
felírlak én.
Erdőre, pusztaságra
fészekre, rekettyésre,
zengő gyermekkoromra
felírlak én.
Az éj csudáira,
fehér cipó napokra,
szerelmes évszakokra
felírlak én.
Az elrongyolt egekre,
a nap lápos vizére,
s a tünde hold tavára
felírlak én.
Mezőre, láthatárra,
szárnyrakelt madarakra,
az árny malmaira
felírlak én.
Minden hajnal hevére,
tengerre, hajókra,
megőrült hegyekre
felírlak én.
Felhő pillékre és
verítékző viharra,
a méla, unt esőre
felírlak én.
Szikrázó villanásra,
színek tornyaira
s a meztelen valóra
felírlak én.
A fürge kis dűlőkre,
a fennlengő utakra
és égrenyúlt terekre
felírlak én.
A fényre, mely kigyullad,
a fényre, mely elalszik,
sok régi otthonomra
felírlak én.
Szobámnak a tükörben
kettészelt gyümölcsére
ágyam üres héjára
felírlak én.
Nyalánk kis kutyusomra,
két nagy tapsi fülére,
balog mancsára is
felírlak én.
Ajtóm szűk padlatára,
meghitt kis tárgyaimra,
az áldott lángú tűzre
felírlak én.
A nyíló női testre,
baráti homlokokra
és felémtárt kezekre
felírlak én.
Döbbenet ablakára,
figyelmes ajk-ívekre,
s csönd fölé magasan
felírlak én.
Feldúlt rejtekeimre,
ledőlt fároszaimra,
búmnak merő falára
felírlak én.
A vágytalan hiányra,
a meztelen magányra,
a halál lépcsejére
felírlak én.
A boldog gyógyulásra,
a szétfoszló veszélyre
s az újszülött reményre
felírlak én.
S ez egy szó erejével
kezdek el újra élni,
hogy felismerjelek s neven
nevezzelek:
Szabadság.
(Fordította: Somlyó György)
