„annyi halogatás után a szenvedély / óh hogy kergeti már lelkem e messzi vágyhoz: / únja a heteket s minden napot megátkoz!” Ezen a héten a 125 éve elhunyt Paul Verlaine gyönyörű versét ajánljuk.
„Az életrajza hosszú, fájdalmas dráma” – mondta róla valaki, Mallarmé viszont így fogalmazott: „Ő az igazi atyja minden mai fiatalnak, a nagyszerű Verlaine, akinek emberi magatartását éppoly szépnek tartom, mint az íróit.”
Verlaine munkálta ki a szimbolista költészet alaptörvényeit, valahogy így: „A határozatlant egyesítsd a határozottal: az árnyalatot keresd és ne a színt; menekülj a csattanótól, a szellemességtől, a tisztátlan kacajtól, az ékesszólásnak csavard ki a nyakát és ne hagyd, hogy zsarnokod legyen a rím, ez a krajcáros ékszer, amelyet egy bolond néger faragott; zenét újra és mindig, ez a költészet… minden más csak irodalom.”
Paul Verlaine 1844. március 30-án született Metzben és 1896. január 8-án halt meg Párizsban.
PAUL VERLAINE: KANDALLÓ S ESTI FÉNY
Kandalló s esti fény, szűk s meghitt lámpakörben;
felkönyökölni és álmodni, elbüvölten;
egymásba mélyedő szemek szent mosolya;
a könyv becsukva, és gőzölög a tea;
érezni, boldogan, hogy az est elköszön már;
a zsongó kábulat; és várni, tudni: jön már
a mennyegzői árny s az édes-édes éj –
annyi halogatás után a szenvedély
óh hogy kergeti már lelkem e messzi vágyhoz:
únja a heteket s minden napot megátkoz!
(Szabó Lőrinc fordítása)
