„a szép jelenben és sok drága holnapon, / hogy emlékezetednek áldása feloldjon, / s kalauzom legyen a sötét utakon!” Ezen a héten a 178 éve született Paul Verlaine gyönyörű versét ajánljuk.
Hunyd le a szemed egy pillanatra, majd lenyugodva, tiszta szívvel és elmével olvasd Paul Verlaine-t. Mert ahogy Szerb Antal a Világirodalom történetében írja: „Verlaine még Villonnál is erősebb bizonyíték arra, hogy a művészi szempontból értékes ember nem feltétlenül értékes erkölcsi szempontból is…”, költészete mégis csodálatos.
„…Verlaine költészetének egyik legfőbb értéke őszintesége vagyis inkább hitelessége, az, hogy amit ír, lélek szerint igaz, olyan mértékben, mint nagyon kevés más költő művészete – folytatja Szerb. – De őszintesége is sajátos, modern őszinteség, ezzel is új utat nyitott. Nem úgy őszinte, mint Petőfi vagy Heine; ezek a szabadság-eszme bűvöletében éltek és még őszinteségük is demokratikus tett: „egy vagyok közületek“, mondják az olvasónak, „el akarom mondani, amit ti is éreztek, csak nem tudtok kifejezni”. Hangjukban van valami pajtáskodó közvetlenség, hangosak, intim közölnivalójukkal is mindig mintha nagy közönséghez fordulnának. Verlaine őszintesége sokkal halkabb és fojtottabb; nem a közös-emberi dolgokat mondja el, hanem egy különös lélek titkait; nem a sokaságnak, hanem a magányos olvasónak, őszintesége nem közvetlenség; élményeit nagy transzpozíciók, sőt képmutatások leplezik, szerelmi életének abnormis volta is kényszeríti erre. Szimbolista, nem az élményt mondja el, hanem az élmény által kiváltott hangulat igaz; az élmény lehet beteg és mocskos is, a hangulat tiszta és közös-emberi.”
Paul Verlaine 1844. március 30-án született Metzben és 1896. január 8-án halt meg Párizsban.
PAUL VERLAINE: MONDD CSAK
Mondd csak, de komolyan, ha majd halott leszek,
érzékeim, eszem s lelkem telítve véled,
s míg tart az örök éj, pupillámban a képed;
szívemben az egész gyöngéd s vad múlt – remek
végzet! – ó, szertelen életem óriási
élvezeteinek nagy netovábbja, mondd,
gondolsz-e néha rám, kinek egy gondja volt
hajdan, téged egész erejével imádni
egy lénynek, kit neked szántak, hogy soha mást
ne szeressen, neked szolgáljon, érted éljen
és beléd haljon. Ó, igen, majd hogyha szépen
nagyanyakorba jutsz, s rám gondolsz, ki ne áss
féltékeny napokat, mord éjeket; de folyton
idézd, kezedbe sorsomat miként adom
a szép jelenben és sok drága holnapon,
hogy emlékezetednek áldása feloldjon,
s kalauzom legyen a sötét utakon!
(Kálnoky László fordítása)
