Vannak versek, melyeket mindenki kívülről szaval, vannak gondolatok és hangulatok, melyek azonnal magukkal ragadnak és átlényegítenek. Paul Verlaine Őszi chanson című verse is ilyen mű.
Nem kell ahhoz különösebb alkalom, hogy versét elővedd, szavald, sőt dúdold. Paul Verlaine francia költő, a parnasszista és a szimbolista költészet kiemelkedő képviselője, majd elhagyója iskolai tanulmányaink egyik legizgalmasabb művésze, aki a magyar költészetre is nagy hatással volt – elég csak Adyra vagy Kosztolányira gondolni. Zsenialitása már gyermekként, középiskolás korában megjelent, de a konvenciókkal szembeni ellenszenve és már-már zsarnoki akarnoksága is.
Paul Verlaine-t ma úgy jellemeznénk: tudott élni. Egy intelligens, könnyed, az életet habzsoló, szabadon és szójátékokban fogalmazó, humorral teli ember volt, akiből sugárzott a tehetség és ellenkezett mindennel, ami gátolta volna művészetében és szabadság iránti vágyában, illetve besorolta volna őt a középszerűség szintjére. Verlaine a leglíraibb francia költő, aki teljesen kihasználta a szavak zeneiségét. Szakított a retorikus hanggal, s kimutatta, hogy a francia nyelv képes az érzelmekre is hatni. Nálunk talán legismertebb verse az Őszi chanson Tóth Árpád fordításában, aki által magyarul is úgy hangzik, úgy szavaljuk és úgy dúdoljuk, ahogy a cím mutatja: mint egy francia őszi sanzont. Már-már nem is szöveg, hanem zenemű, melyben az utazást egyetlen hangszer, az „ősz húrja” teremti meg az alapokat egészen a végig.
S annak ellenére, hogy a sanzon könnyűzenei műfaj, Verlaine Őszi chanson muzsikája cseppet sem könnyű műfajú muzsika. Verlaine játszik, elmereng és színt vall; nem használ felkiáltójelet, éppúgy nem hív és nem figyelmeztet, mint ahogyan lezárja utolsó gondolatát. Tóth Árpád fordításában a befejező három pont épp ezt a véglegesített beteljesülést teszi titokzatossá, az olvasót (a hallgatót) birtokossá. A vers lágy dallama keményen ellentétben áll azzal a szentimentálisan megfogalmazott szomorú mondanivalóval, melyet alattomosan, ám annál határozottabban közöl a szerző: minden mulandó.
Paul Verlaine: Őszi chanson
Ősz húrja zsong,
Jajong, busong
A tájon,
S ont monoton
Bút konokon
És fájón.
S én csüggeteg,
Halvány beteg,
Míg éjfél
Kong, csak sírok,
S elém a sok
Tűnt kéj kél.
Óh, múlni már,
Ősz! hullni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél…
(fordította: Tóth Árpád)
