„Bátran viseld magányodat, / én számon tartlak téged, / ne hagyd a sorsod csillagokra, / benned érjen a végzet.” Ezen a héten a 38 éve elhunyt Pilinszky János gyönyörű vallomását ajánljuk.
Kevesen tudták (és tudják ma is) olyan csodálatosan megfogalmazni az egyedüllét elfogadását, a magány térnyerését, mint Pilinszky. A sorsszerű magány életérzést meghatározó élményeinek változatlan érvényű állandóságáról vall a Magamhoz című verse.
Pilinszky költői élményvilága és szemléletmódja a háború következtében megváltozott: a személyes sors találkozott a történelemmel, nyitottabbá vált, azaz az addig önérvényűnek tetsző magánvilága egy új élethelyzetbe került az eszméltető tapasztalatok által. Ráébredt az „én” a többiek sorsára, az önzőség terét vesztette, a tragikum mélysége azonban előtérbe került.
Pilinszky János Kossuth- és József Attila-díjas költő, a 20. századi magyar költészet egyik legnagyobb alakja 1921. november 27-én született és 1981. május 27-én halt meg.
PILINSZKY JÁNOS: MAGAMHOZ
Bátran viseld magányodat,
én számon tartlak téged,
ne hagyd a sorsod csillagokra,
benned érjen a végzet.
Vállad két éber sarka közt
ha sisteregve átcsap,
tudom, több vagy mindannyiunknál,
benned vakít a bánat.
Légy hát, akár az állatok,
oly nyersen szép és tiszta,
bátran figyelj, mint ők figyelnek
kegyetlen titkaikra.
S egy éjjel, magad sem tudod,
mint égig érő ének,
feljönnek benned napjaid,
a halhatatlan évek:
az este nem lel senki rád,
az este sírva, késve
hiába járják pitvarod:
csak én látlak. Vagy én se.
