A szerelem oly sokféle lehet. A szeretet oly különböző. Várakozás, álmodozás, „a pőre valóság”. Pilinszky János szerelmi költészete nem nyújt ígéretet, bizonyosságot és feloldozást, a 20. század egyik legnagyobb költője sokkal inkább a hitet nyújtja: a szerelem létezhet.
Ne tévesszük össze a vágyat a szerelemmel, de engedjünk a vágynak, és éljünk a szerelem erejével. Ezen a héten Pilinszky János szerelmi lírájával köszöntjük a szerelmet és a boldogság iránti vágyat.
Pilinszky János: Mire megjössz
Egyedül vagyok, mire megjössz,
az egyetlen élő leszek,
csak tollpihék az üres ólban,
csak csillagok az ég helyett.
A temetetlen árvaságban,
mint téli szeméttelepen,
a hulladék közt kapirgálva
szemelgetem az életem.
Az lesz a tökéletes béke.
Még szívemet se hallani,
mindenfelől a némaságnak
extatikus torlaszai.
A pőre örökkévalóság.
S a tiéd, egyedűl tiéd,
kezdettől fogva neked készűlt
e nagyszerű egyszerüség.
Mint tagolatlan kosárember,
csak űl az idő szótalan,
nincs karja-lába már a vágynak,
csupán ziháló törzse van.
Mindenem veszve, mire megjössz,
se házam nincs, se puha ágyam,
zavartalan heverhetünk majd
a puszta elragadtatásban.
Csak meg ne lopj! Csak el ne pártolj!
Ha gyenge vagy, végem van akkor.
Ágyban, párnák közt, uccazajban
iszonyu lenne fölriadnom.
(Harmadnapon, 1946-1958)
