„Fejem fölé a csillagok / jeges tüzet kavarnak, / az irgalmatlan ég alatt / hanyattdölök a falnak.” Ezen a héten a 96 éve született Pilinszky János gyönyörű versét ajánljuk.
Nemes Nagy Ágnes írta, hogy „Pilinszky más. Mindenki más, de vannak másabbak. Pilinszky ilyen másabb a magyar költészetben és a költészetben, vagyis csakugyan más, igazi más, mélyen eltérő, ritka, valószínűtlen. Egy fehér antilop, egy transzurán elem. Ha végigment az utcán, az ötvenes évek sötét, pesti utcáján, rövid, szűk vállú kabátkájában, úgy ment, mint egy üldözött legenda. Az is volt. Üldözött, az irodalomból kitaszított és teljesen ismeretlen legenda; legfeljebb katakombatársai suttogták szájról szájra, fülből fülbe.”
Pilinszky egész életét egyfajta sajátos magányban töltötte. A tömegben éppúgy egyedül tudott lenni, mint egy üres szobában. Érzékenyen érintette, hogy az emberek nem igénylik a tartalmas kapcsolatokat, hiányolta a bensőséges viszonyokat, a kiszolgáltatotságot, az idegenné válást és szetetetnélküliséget látta minden viszonyban: „Akár a kő, olyan vagyok, / mindegy mi jön, csak jöjjön. / Oly engedelmes, jó leszek, / végig esem a földön.”
Pilinszky János Kossuth- és József Attila-díjas költő, a 20. századi magyar költészet egyik legnagyobb alakja 1921. november 27-én született és 1981. május 27-én halt meg.
PILINSZKY JÁNOS: TÉLI ÉG ALATT
Cholnoky Tamásnak
Fejem fölé a csillagok
jeges tüzet kavarnak,
az irgalmatlan ég alatt
hanyattdölök a falnak.
A szomorúság tétován
kicsordul árva számon.
Mivé is lett az anyatej?
Beszennyezem kabátom.
Akár a kő, olyan vagyok,
mindegy mi jön, csak jöjjön.
Oly engedelmes, jó leszek,
végig esem a földön.
Tovább nem ámitom magam,
nincsen ki megsegítsen,
nem vált meg semmi szenvedés,
nem véd meg semmi isten.
Ennél már semmi nem lehet
se egyszerűbb, se szörnyebb:
lassan megindulnak felém
a bibliai szörnyek.
