„majd heverünk csak alvó bokrok / leveleit tépdesve félve / ujjaink között babonásan / nyitott szemekkel nézzük egymást.” Ezen a héten a 110 éve született Radnóti Miklósra emlékezünk.
Milyen egy kezdő költő szerelmes verse? Radnóti első verseskötete, a Pogány köszöntő 1930-ban jelent meg. Ekkor már négy éve ismerte Gyarmati Fannit, akivel egyre komolyabb, szorosabb és boldogabb lett kapcsolata. A jövőben való hit, a lendület, a szerelem felfedezése, lírai nyelven a görögös életöröm és természetélmény elevenedik meg, az expresszionizmus hangján. A kötet címe arra utal, hogy a fiatal költő belép az irodalomba, továbbá jelzi, hogy társadalmon kívüliként, méghozzá az újnépies lírával rokon pásztori költészet hangján szólal meg.
Bálint György, a majdani jó barát, aki minden életében megjelent Radnóti-kötetről őszinte elismeréssel írt, és Radnóti tehetségét egyértelműen dicsérte a Nyugatban: „Radnóti Miklós a költői Kleinkunst avatott művelője, apró hangulatrezdülésekből, egy felrajzolódó sziluettből, egy távoli felbukkanó asszociációból, egy billentyű leütéséből finom és színes érzésskálákat tud kiépíteni. És ennek az exkluzív jellegű lírának felbontott, szabad formáiban néha találkozik az expresszionisztikus kifejezés a bukolikus hanggal. […] Csupa líra ez is és mégis mennyire mai. Lehetünk tehát korszerűek és poétikusak is egyszerre. Nem is kell ehhez nagy költőnek lenni. Csak tehetségesnek.”
Vers a hétre, a 110 éve, 1909. május 5-én született és 75 éve, 1944. november 9-én meghalt Radnóti Miklós költőre emlékezve.
RADNÓTI MIKLÓS: ERDEI ÉNEK VALAHONNAN
Fejünket majd szépen lehajtjuk,
most a bokrok közt hálunk, mint a
madarak, neszelve hogy ropog
a fiatal őzbak csontja amint
álmában elnyúlva csak nő a
pázsiton, mert barátunk látod,
és talán még két hét; agancsa
helyén már szép apró dúdorok
nőnek és elbőgi álmában
magát, hogy fölriadunk; előbb,
mint a virágok nyitnák ajkuk
a harmat előtt, előbb, – előbb,
a hangjukat imádó részeg
madarak énekénél mert jaj!
oly messze még a derengés is;
majd heverünk csak alvó bokrok
leveleit tépdesve félve
ujjaink között babonásan
nyitott szemekkel nézzük egymást.
