Radnóti költészetében semmi öncélúságot nem találni. A fiatalon elhunyt költő csak adni volt képes, elvenni nem tudott. „Mit írjak még e versben? Ejtsem el talán, / mint vén levelét a vetkező platán?”
Versek ezreit olvashatjuk, nincs nap, hogy ne találkozhatnánk eddig nem hallott, régi vagy új művekkel. Csak akarni kell meghallani, elolvasni őket. A tömegből kihallatszik néhány erősebb hang, ki felhívja a figyelmünket a legfontosabbra: „Nézd a világ apró rebbenéseit.” Radnóti költészete is örökre csillog Kalliopé örömére.
A háború borzalmai között is a megnyugvást kereste, kiállt az emberi méltóság elnyomói ellen, de észrevette az élet szépségeit és értékeit: „Egy műhely mélyén lámpa ég, macska nyávog, / vihogva varrnak felhőskörmü lányok.”
„Radnóti Miklós oly átlátszóan tiszta volt, hogy az ilyet nem szoktuk nagynak tekinteni életében; persze épp ez az átlátszóság az igazi nagyság…” – írta Weöres Sándor a tragikus körülmények között elhunyt költőről, Radnóti Miklósról, kinek Eső esik. Fölszárad… című versét ajánlunk ezen a héten. Hiszen esik az eső, de fölszárad.
Radnóti Miklós: Eső esik. Fölszárad…
Eső esik. Fölszárad. Nap süt. Ló nyerít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.
Egy műhely mélyén lámpa ég, macska nyávog,
vihogva varrnak felhőskörmü lányok.
Uborkát esznek. Harsan. S csattog az olló.
Felejtik, hogy hétfő s kedd oly hasonló.
A sarkon túl egy illatszerárus árul,
a hitvesét is ismerem szagárul.
Elődje vén volt már. Meghalt. S mint bárki mást,
csak elfeledték. Akár a gyökvonást.
Feledni tudnak jól. A tegnapi halott
szíveikben mára szépen megfagyott.
Egy ujságlap repül: most csákót hord a szél.
Költőt is feledtek. Ismerem. Még él.
Még kávéházba jár. Látom hébe-korba,
sötét ruhája, válla csupa korpa.
Mit írjak még e versben? Ejtsem el talán,
mint vén levelét a vetkező platán?
Hisz úgyis elfelejtik. Semmi sem segít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.
(1941. január 30.)
