„Mert szeretett Hispánia / s versed mondták a szeretők” Radnóti Mikós csodálta és szerette a falangista kivégzőosztag által meggyilkolt Federico García Lorcát, akinek képe állandóan kísértette, mintha benne saját sorsa előképét látta volna.
A halálra ítéltségnek ez az előérzete egyébként jóval García Lorca meggyilkolása előtt, szinte profetikus színnel jelenik meg verseiben. A vidámság és a szomorúság furcsa keveréke fedezhető fel enne: a vidámság hirtelen és csillogó kitörései mögött az ember valami titkos nyugtalanságot érez, vagy talán a keserű belenyugvást. Pedig kortársai visszaemlékezései szerint szavakban sosem fejezte ki Radnóti ezt az érzést, hogy a tragédia szorongatja a torkát: rendkívüli szemérem hallgattatta ezt el vele, s csak sejteni lehetett. A Federico García Lorca halálára írt költemény azonban tanúskodik róla: a forradalmi remény sosem hagyta el, de önmagát ebben a győzelemre vezető harcban eleső katonának látta.
Federico García Lorcát, a szabadság és a demokrácia mártírját Granadában tartóztatták le 1936. augusztus 16-án, bár barátja, a zeneszerző Manuel de Falla Franco vezérkaránál egyezkedett elengedéséről, augusztus 19-én hajnalban mindenféle tárgyalás és szabályos ítélet nélkül kivégezték azoknak a katonai erőknek az utasítására, amelyek Francisco Franco tábornok vezetésével fellázadtak a demokratikus köztársasági kormány ellen.
RADNÓTI MIKLÓS: FEDERICO GARCÍA LORCA
Mert szeretett Hispánia
s versed mondták a szeretők, –
mikor jöttek, mást mit is tehettek,
költő voltál, – megöltek ők.
Harcát a nép most nélküled víjja,
hej, Federico García!
(1937)
