„Drága barátom, hogy dideregtem e vers hidegétől, / hogy rettegtem a szót, ma is elmenekültem előle. / Félsorokat róttam.” Ezen a héten Radnóti Miklós barátja, Bálint György emlékére írt gyönyörű eclogáját ajánljuk.
A haláltudat korai szorongató megjelenésétől a lázadó harag ítélkező szigoráig rajzolták meg azt a merész ívet, amely mentén Radnóti kései költészete elhelyezkedett. Az Ötödik ecloga 1943 novemberében született. A költő barátjának, Bálint Györgynek az emlékét örökíti meg, aki munkaszolgálatosként tűnt el még januárban az ukrajnai hómezőkön. A költeményt tétova bizonytalanság és mélységes fájdalom hatja át, az író sorsáról még nem érkezett értesítés, de már félni lehetett, hogy a hosszú hallgatás a halál jele: „Két bordám közt már feszülő, rossz fájdalom ébred, / reszket ilyenkor s emlékemben oly élesen élnek / régmondott szavaid s úgy érzem testi valódat, / mint a halottakét – / Mégsem tudok írni ma rólad!”
Bálint György 1942. október 27-én vonult be utolsó munkaszolgálatára Gödöllőre, „különleges munkásszázadba”, vagyis büntetőszázadba; egy hónappal később, november 27-én indították el szerelvényüket Ukrajnába. Bálint György ott halt meg, feltehetően 1943. január 21-én.
RADNÓTI MIKLÓS: ÖTÖDIK ECLOGA
Bálint György emlékére
TÖREDÉK
Drága barátom, hogy dideregtem e vers hidegétől,
hogy rettegtem a szót, ma is elmenekültem előle.
Félsorokat róttam.
Másról, másról igyekeztem
írni, hiába! az éj, ez a rémes, rejtekező éj
rámszól: róla beszélj.
És felriadok, de a hang már
hallgat, akár odakint Ukrajna mezőin a holtak.
Eltüntél.
S ez az ősz se hozott hírt rólad.
Az erdőn
újra suhog ma a tél vad jóslata, húznak a súlyos
fellegek és hóval teli újra megállnak az égen.
Élsz-e, ki tudja?
Ma már én sem tudom, én se dühöngök,
hogyha legyintenek és fájdalmasan elfödik arcuk.
S nem tudnak semmit.
De te élsz? csak megsebesültél?
Jársz az avarban az erdei sár sürü illata közt, vagy
illat vagy magad is?
Már szálldos a hó a mezőkön.
Eltünt, – koppan a hír.
És dobban, dermed a szív bent.
Két bordám közt már feszülő, rossz fájdalom ébred,
reszket ilyenkor s emlékemben oly élesen élnek
régmondott szavaid s úgy érzem testi valódat,
mint a halottakét –
Mégsem tudok írni ma rólad!
(1943. november)
