A múlt héten elvesztettünk két nagyszerű embert és remek sportolót, a héten a Mount Everest meghódításának hatvanadik évfordulóját ünnepeljük. Reményik Sándor versével emlékezünk azokra, akik életük árán hódították meg a világ legmagasabb csúcsait.
Reményik Sándort szemlélődő, visszahúzódó emberként ismerték, betegséggel sújtott mindennapjai miatt nem merte lírai énjét a maga valójában megmutatni, erős önbizalomhiányban szenvedett. Babits a legszemérmesebb költőnek mondta. „Maradjon egy csúcs a világ felett / Érintetlen, mint holdbeli hegyek” hirdeti A Mount Everest pártján című költeményében, mintha látná a sorsot, mintha tudná, kinek a pártján kell állni és miért. És valóban, Reményiknél a költői egyéniség, próféta lélek s emberideál tevődik össze harmonikus egységben. A költészetet valóban olyan egész embert kívánó, életre szóló feladatnak érzi, amely nem tűr meg maga mellett más életfeladatot – akárcsak az csúcsokat meghódító sportolóknál.
A Magyarok a világ nyolcezresein Kancsendzönga-expedíciója egy sikeres csúcsmászás után tragédiával végződött: Erőss Zsolt és Kiss Péter is eltűnt a hegyen ereszkedés közben.
Reményik Sándor: A Mount Everest pártján
Fajomnak, az emberfajtának
Árulója: a Hegy pártján vagyok.
Akarom, hogy az utolsó orom
Szűz jegét ne tapodja lábatok.
Maradjon egy csúcs a világ felett
Érintetlen, mint holdbeli hegyek.
Fajomnak, az emberfajtának
Árulója – bár szánom azokat,
Akik tetemeikkel töltik be
A vért szomjazó szakadékokat:
Kívánom, bár az ember hősnél hősebb –
A Hegy maradjon mindíg az erősebb.
Maradjon egy csúcs a világ felett,
Ahova úgy szállhat a gondolat,
Hogy ottan ember nem járt még soha,
És oda nem vitt szemetet, sarat,
Ember felett álljon ez az orom,
Örök-jégből világító-torony.
Ezen az ormon ne lobogjon zászló,
Ne lobogjon se brit, se gall, se más.
Mint a csillagok, közömbös legyen,
Semleges legyen, mint egy látomás.
Legyen mindenkié és senkié –
Útjelző kő az Úristen felé.
(1924 július)
