Takács Zsuzsa az érzékenység, a hit és a részvét költője. Vele és általa érzelmek sodorhatnak el bennünket, miközben az általa kínált lírai látványban lehet részünk.
A költészet lehet egy álomban való lebegés, de lehet szembesítés, riasztás is, pofonvágás és ébresztés. Nem érzem, hogy verset olvasnék, mert a film, mely megelevenedik a költő sorai által, oly tisztán pereg előttem, mintha ott lennék, társ lennék, én lennék. Átéltet és ráébreszt, kérdéseket vet fel és érzelmeket hoz a felszínre, hiszen kimondja: „Ha elhiszi, hogy van feltámadás”. Ezt teszi Takács Zsuzsa a Skarlát betű című versével. Mert Takács Zsuzsa szavai súlyosak, pontosan ott és akkor kapnak hangsúlyt, amikor igény van rá.
„Két vonását emelném ki: hangjának tisztaságát s egyfajta tétovaságát, mely azonban végül sose hagyja eltéríteni magát, s épp bolyongó, kereső célba találásával, megérkezéseivel tölti be sajátos feladatát, térképezi fel a számára rendelt tájakat, másokénál talán omlékonyabb külső és belső vidékeit” – írta Takács Zsuzsa első verseiről Pilinszky János. Most is igen találó ez a jellemzés, de közben érezzük a megtett út minden tapasztalatát, súlyát és örömét.
Takács Zsuzsa: Skarlát betű
Tisza Denise emlékére
Nem folytatta velünk az általánost, nem is
tanult tovább, sem Párizsban a Sacré Coeurben,
sem Genfben a református lánykollégiumban.
Ki tudta mondani végül a néma H-t. Nem lett
a parasztasszonyok felcsere Szarvason,
sem festő, mint Zichy gróf felesége, Bolza
grófnő. A félénk kislány, Denise-Döniz
nem táncolt négyest, palotást soha.
Tejfehér bőre volt és nagy, zöld szeme,
s ha jól emlékszem, gesztenyebarna,
félhosszú haja. Hatodikban férfi osztályfőnökünk
lett. Mindnyájan beleszerettünk.
Ő már nem ismerte. Minden lány tetszeni
akart a fiatal, mint később kiderült, tébécés
férfinak. Miért lett volna éppen ő kivétel?
Neki talán bevallja, hogy fél.
El is vitték a családot a Hortobágyra,
ötvenegy nyarán, ha jól emlékszem. Talán
megrugdosták és leköpdösték őket a megszégyenítésükre
kivezényelt helybeliek,
ahogyan rokonainkat, a nyolcvanéves
Preszly házaspárt Vácott. De hogy
istállóban laknak? És markot kell szedniük
a tűző napon a lázas gyerekeknek?
Hogy skarlátbetűvé állnak össze a kiütések
a homlokán? – Országos járvány volt,
kórházban feküdtem én is. Anyámat egy
üvegfalon át láttam, és követelőztem,
hogy vigyenek haza. Az istálló szalmájára
biztosan visszavágyott ő is, de nem kellett
sokáig várakoznia. A szíve vitte el, mondták
a szüleim, még hozzátették, hogy jobb így.
Ha ugyan ő volt, aki meghalt, és nem
a testvére, Mária, mert akkor Lajos Kálmán
másik gyermekére vonatkozik, amit a néma
H-ról állítottam, azaz, hogy kimondta végül
a halál szót, ami bátor dolog egy gyerektől.
Ha elhiszi, hogy van feltámadás, azért, mert
elfogadta a be nem láthatót. S ha nem hiszi el –
mert nem akart elszomorítani senkit.
(2013, Magvető)
