A halk szavú költőnek is szokták nevezni Tóth Árpádot, aki a magyar vers tudatos művésze volt. Nyelvi érzékét gondosan kiművelte, a ritmus, a rím, a csattanó hosszas tanulmányokat követően áradt ki belőle.
Tóth Árpád szemlélődő, játékos lírájának mélyén az élet reménytelen vágya jelenik meg, költészete nagyobb hőfokra hevül, és hevíti az olvasót, mint maga a valóságos élet. Sorait olvasva egyfajta belső izzás árad át az olvasón. Tóth Árpád nem volt küzdő, hanem sokkal inkább magányos, játékos, szemlélődő, akit, ha kétségek gyötörtek, nem hangos és támadó éllel kiáltotta és adta hírül azokat, hanem saját magának tette fel a kérdéseket: „írjak?”, „minek?”.
Utolsó korszakának verseiben felerősödött pesszimizmusa, a minden sorát átható szomorúság. A Körúti hajnal, az Esti sugárkoszorú, a Lélektől lélekig e kor jellegzetes versei, s a Jó éjszakát!, amelyben a ma is oly kínzóan aktuális kérdésre keresi a választ, mint van-e értelme, haszna a művészetnek, a költészetnek. A 20. század első negyedének kiváló magyar lírikusával a költészet „szépségteremtését” ünnepeljük.
Tóth Árpád: Jó éjszakát
Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.
Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rimek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényüzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későnkelő.
Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem,
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyers dalú jelen.
Majd egyszer… Persze… Máskor… Szebb időkben…
Tik-tak… Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
Felénk szive… Tik-tak… Igaz… Igaz…
Falon az inga lassú fénye villan,
Aludjunk vagy száz évet csöndben át…
Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
Versek… bolondság… szép jó éjszakát!
(1924)
