William Shakespeare lírai költőként, mint a Szonettek szerzője ismert, pedig számos egyéb kisebb költeményt is írt, főleg az 1590-es években. A drámaíró lírájában a tél éppolyan merészen és gazdag képi világgal jelenik meg, mintha csak színpadra álmodta volna: az örökkévalóság szépsége tárul elénk.
Shakespeare halhatatlanná vált szonettjei, melyeket Szabó Lőrinc páratlan átéléssel fordított magyarra, a költői szépségnek és meditációnak, a zeneiségnek, a tömörségnek és a képzelet elevenségének ad teret.
WILLIAM SHAKESPEARE: SZONETTEK
V
Az órák, melyek halk remekbe fogták
A szép látványt, mit minden szem csodál
Zsarnokként törnek majd rá, s tönkre rontják
A gyönyörűt, mely most oly fényben áll;
Mert nyarunk a meg-nem-álló idő
Zord télbe hajtja és ott megöli;
Fagy nedvet ront; a friss lomb: lombeső;
Szépség: hó alatt; s táj?: csak romjai!…
Ne lenne akkor üvegcsékbe fogva
A nyár párlata, folyékony fogoly,
A szépség s a hatása oda volna,
És emléke se maradna sehol.
De jöhet tél: szűrt virágnak csak a
Színe hal el; él édes zamata.
(Fordította: Szabó Lőrinc)
