„Érdekes lenne ezt a két embert – mostani és akkori magamat – szembeállítani. Mi több, erre a múltra nagy hatással van a jelen pillanat. Amit most leírok, nem írnám le egy év múlva.” – Virginia Woolf, egy jó házból való angol úrilány története
Virginia Woolf angol írónő és esszéista, a XX. századi modern angol regényírás egyik meghatározó alakja 1941. március 28-án ölte magát Rodmell közelében az Ouse folyóba.
Viszonylag sok mindent tudunk Virginia Woolfról, köszönhetjük ezt a műveinek, az életformájának, annak a brit irodalmi körnek, melynek aktív részese volt, és a filmiparnak, ami szerencsésen kihasználta mindezt. Önéletrajzi írásai közül néhány hosszabb darab a gyerekkorra vezet vissza, mely csak a külvilág számára volt tökéletesnek mondható, a fiatal érzékeny lány valójában megszenvedte két bátyja erőszakos természetét és édesanyja korai halálát. Más történetek a felnőtté válást mutatják be; olyan emlékeket felidézve, amelyek egy furcsa ködből törnek elő, és jön a „szivacs”, és vannak történetek, melyek a munkáját, az írásra való összpontosítást emelik ki.
Hogy mi teszi különlegessé Woolf műveit? A hangulatuk. A halál, öngyilkosság, betegség állandó jelenléte, a családi szeretet, és a családon belüli erőszak, a majd egy évszádot felölelő angol szellemi és társasági elit mindennapjai és kapcsolatai.
Virginia Woolf 1882. január 25-én született egy viktoriánus felső-középosztálybeli, magas kulturális szellemiségét képviselő családban, Adeline Virginia Stephen néven. Irodalomtörténész édesapja, Sir Leslie Stephen kitűnő nevelést biztosított lánya számára, noha iskolába soha nem járatta, a fiatal Virginia kiváló műveltségét apja hatalmas könyvtárában alapozta meg. Kilencévesen családi lapot alapított Hyde Park Gate News címmel, s attól kezdve megszakítás nélkül írt haláláig. Édesanyját 13 éves korában vesztette el, sokak szerint túlságosan is rátelepedő apja 1904-ben halt meg, 1906-ban bátyját veszítette el: az érzékeny idegrendszerű írónő mindannyiszor idegösszeomlást kapott.
Első publikációi – novellák és esszék – 1905-től jelentek meg, túlnyomórészt a Times Literary Supplementben, amelynek harmincöt éven át rendszeresen kritikusa volt. 1906-tól körülötte kezdett csoportosulni az a baráti társaság, mely a tízes évek elején Bloomsbury Group néven vált ismertté és egészen a harmincas évek közepéig a radikális értelmiségi elit legnagyobb hatású írócsoportjának számított.
„Ez az érzékenység, mellyel minden benyomást fogadott, kétségtelenül ez volt a végzete. Még az ő korában is – olyan érzékenységgel reagál ezekre a hangulatváltozásokra, mint egy gyerek; jó napok, rossz napok, minden ok nélkül hirtelen rátörő boldogság, mikor megpillant egy csinos arcot, s majdhogynem vigasztalhatatlan egy vén skatulya láttán.” (Wirginia Woolf: Mrs. Dalloway)
1912-ben házasságot kötött Leonard Woolffal, asszonynevét írói álnévként használta – mély érzelmi kapcsolat élete során azonban végig nőkhöz kötötte. 1917-ben férjével vásárolt egy kézi nyomdagépet, s együtt megalapították a Hogarth Press nevű könyvkiadót, mely lehetővé tette, hogy a jelentős, de még Angliában nem ismert külföldi írók és az elfogadott irodalmi normáktól elrugaszkodó újító fiatalok művei megjelenhessenek. A kiadó többek között Gorkij, Rilke, Freud, T.S. Eliot műveinek korai megjelentetésével hamarosan nagy irodalmi rangra jutott, s máig virágzik. Az írónő első két útkereső regénye – a The Voyage Out (Kiutazás, 1915) és a Night and Day (Éjszaka és nappal, 1919) kivételével valamennyi művét saját kiadójánál jelentette meg. A The Mark on the Wall (Folt a falon, 1917), a Kew Gardens (Kedves parkok, 1919) és a Monday or Tuesday (Hétfő vagy kedd, 1921) című novelláiban kezdte kikísérletezni azt az írástechnikát, amely az emberi személyiséget a tér és az idő viszonylagosságában fellépő tudatállapotok segítségével ragadja meg. Ez az ún. „stream of consciousness technique („tudatáram” technika) vonul végig a Jacob’s Room (Jacob szobája, 1922) című korszaknyitó regényében is.
Szépírói tevékenységét az írói alkotás műhelytitkait boncolgató esszék kísérik (Modern fiction – Modern próza, 1919). 1925-ben született egyik legjelentősebb regénye, a Mrs. Dalloway, amely az elbeszélő technika átalakulását és az író világképének alapvető problémáit hordozza. A regény egy úrinő érzéketlen, a külsőségeket előtérbe helyező életét állítja párhuzamba egy egyszerű munkásember érző életével. Az 1928-ban keletkezett Orlando az írónő talán legjelentősebb alkotása, melynek hősét barátnőjéről, Victoria Sackville-Westről mintázta. A regény az emberi létezés személyes és kollektív meghatározottságának kérdéseit boncolgatja, hőse négyszáz évig él előbb férfiként, majd nőként tapasztalja meg a világot. (Az Orlandóból, amelyet Sackville fia „az irodalom leghosszabb és legelbűvölőbb szerelmes levelének” nevezett, 1992-ben Sally Potter rendezőnő készített filmet.)
„Május 2. …Azért írom le a dátumot, mert azt hiszem, rátaláltam e feljegyzések egy lehetséges formájára. Belefoglalom a jelent – legalábbis éppen eleget belőle ahhoz, hogy szilárd alapként szolgáljon, amelyre ráállhatok. Érdekes lenne ezt a két embert – mostani és akkori magamat – szembeállítani. Mi több, erre a múltra nagy hatással van a jelen pillanat. Amit most leírok, nem írnám le egy év múlva.” (Wirginia Woof: Egy jó házból való úrilány)
1927-ben adták ki naplóját Saját szoba címmel, ennek fő témája a női lét. Korszakos jelentőségű A világítótorony című regénye: ennek cselekménye szinte nincs is, a skóciai ház története az élet gyors múlását állítja szembe a keretként használt tárgyak látszólagos állandóságával, egyben a szülő-gyermek kapcsolat analízisét adja.
1931-ben látott napvilágot a próza és a költészet határán egyensúlyozó Hullámok, amely az egyéniség végtelen nyitottságának és végleges zártságának dilemmáit tárja fel. 1937-ben született az Évek című antifasiszta szellemű, esszéisztikus családregény. Utolsó regénye, a Between the Acts (Felvonások között, 1941) című összegző művészregény már csak halála után látott napvilágot. Az írónő egyébként is gyenge idegrendszere már nem bírta a II. világháború borzalmait; amikor 1940-ben londoni lakásukat és vidéki házuk kertjét is bombatalálat érte, 1941. március 28-án kövekkel töltötte meg zsebét és az Ouse folyóba ölte magát.
„Shakespeare egy együgyű éneke többet tett a szegényekért és a gyengékért, mint a világ valamennyi prédikátora és emberbarátja.” (Virginia Woolf: Orlando)
Felfedezve a jövő számára
Az utókor eleinte csupán az ezoterizmussal vádolt formaművészt, később már a tudatregény Prousttal és Joyce-szal rokon mesterét, az újregény előfutárát látta benne. Ma már az angol nyelv egyik legnagyobb újítójaként tartják számon. Igazi elismerése csak a hatvanas évektől kezdődött, ma már az angol nyelv egyik legnagyobb újítójaként tartják számon. Igen nagy hatást gyakorolt az angol nyelvű irodalomra, a magyarul Nem félünk a farkastól címmel játszott Albee-darab eredeti címe (Who’s Afraid of Virginia Woolf) is rá utal.
Mára már klasszikusnak számít, műveit több mint harminc nyelvre fordították le, kultuszát társaság és folyóirat ápolja. A világítótorony című műve az ezredfordulón rendezett brit szavazáson bekerült a huszadik század száz legjobb regénye közé. Élete és Mrs. Dalloway című műve inspirálta Michael Cunningham 1999-ben megjelent Pulitzer-díjas könyvét, Az órákat, amelyből néhány évvel később film is készült. A 2002-ben bemutatott Az órák című filmet, Woolf alakjának megformálásáért Nicole Kidman megkapta a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat. Orlando című művét Sally Potter angol rendező vitte filmre Tilda Swinton főszereplésével.
