„Na de ki ígérte itt, hogy az élet útja fájdalomtalan lesz? Nem elég-e, hogy mégiscsak az életen át vezet? S rábeszéltem magam: olykor ez is legyen elég.” 60 éves Závada Pál Kossuth- és József Attila-díjas író, szociográfus, szerkesztő.
„Závada szlovákul annyit jelent, hogy gát, akadály, hiba. A Mária Terézia idején a békési Tótkomlósra telepített őseim is szlovákok voltak” – mondta egy interjúban az író. Závada Pál 1954. december 14-én született, apja téesztraktoros, majd gépcsoportvezető, anyja könyvelő volt. Ő Szegeden érettségizett, majd 1974-től közgazdaságtant tanult a pécsi tudományegyetemen, 1982-ben elvégezte az ELTE kiegészítő szociológia szakát is. 1978-tól Pécsett szociológiát tanított, 1982-től Ferge Zsuzsa hívására az MTA Szociológiai Kutatóintézetében dolgozott 1993-ig, 1990-1994-ben a Hiány, 1990-től a Holmi című folyóirat szerkesztője is volt.
Első műve, az 1986-ban megjelent Kulákprés. Dokumentumok és kommentárok egy parasztgazdaság történetéhez című szociográfia az író szülőhelye, Tótkomlós 1945-1956 közötti korszakát feldolgozó család- és falutörténet. A rendszerváltás után érdeklődése egyre inkább a szépirodalom felé fordult, 1996-ban adták ki Mielőtt elsötétül című első szépprózai kötetét, ez novellákat és egy kisregényt tartalmaz.
„Na de ki ígérte itt, hogy az élet útja fájdalomtalan lesz? Nem elég-e, hogy mégiscsak az életen át vezet? S rábeszéltem magam: olykor ez is legyen elég. Nem mintha nem kívánt volna nem-lenni inkább az ember.” (Závada Pál: Jadviga párnája – napló)
Az igazi áttörést az 1997-ben megjelent Jadviga párnája című nagyregény hozta meg számára. A nagy nyelvi leleménnyel megírt, naplóformájú regény egy különös házasság és szerelmi háromszög történeten keresztül érzékletesen mutatja be egy magyarországi szlovák közösség életét az első világháborútól a szlovák nemzeti ébredésen, a magyar Tanácsköztársaságon és a második világháborún át a közelmúltig. A művet, amely 1998-ban elnyerte Az Év Könyve díjat, 1999-ben szlovák nyelvre is lefordították, 2000-ben Deák Krisztina rendezésében film készült belőle, 2012-ben pedig színházban is bemutatták.
Závada következő regénye 2002-ben jelent meg Milota címmel. Ez is évtizedeken átívelő családregény, ezúttal két hangra komponálva, és egyes részeiben utal a Jadvigára is. A „trilógia” harmadik kötete, az öt évtizedet átfogó A fényképész utókora című regény 2004-ben jelent meg. Kritikusai szerint ez a könyv „hitek és tévhitek, köz- és magánbűnök, kis és nagy hazugságok, érzékek és érzelmek iskolája”.
A nagyregények sorába illeszkedik az 1940-ben játszódó Idegen testünk, amely hőseinek sorsán keresztül próbálja megérteni, mit okoznak a szellem, a test és a lélek mélyén a 20. századi magyar traumák, hisztériák és botrányok, Trianon és a zsidóüldözés. A 20. századi magyar történelem legsötétebb napjaiba kalauzol Závada legutóbbi regénye, a 2014-ben megjelent Természetes fény is, amelynek hősei többnyire Békés megyei magyarok, szlovákok, zsidók, akiket a történet az öldöklés, a kényszermunka, a fogság vagy az áttelepülés közép- és kelet-európai helyszíneire vet.
A regények mellett Závada Pál publikált mesekötetet is Harminchárom szlovák népmese címmel. A fotóművész Korniss Péterrel közös könyve az Egy sor cigány. Huszonnégy mai magyar című irodalmi portrékötete. Első színpadi művét, a Diófák tere avagy Szólj anyádnak, jöjjön ki! című darabját 2004-ben mutatták be Szolnokon. Magyar ünnep című zenés drámáját Alföldi Róbert rendezésében 2010-ben nagy sikerrel játszotta a Nemzeti Színház. Színműveiből Janka estéi címmel jelent meg kötet 2012-ben.
Az író munkásságáért több rangos elismerést is kapott: 1998-ban József Attila- és Déry Tibor-, 2000-ben Márai Sándor-, 2004-ben Prima-, 2005-ben Palládium-díjjal tüntették ki. 2005-ben Kossuth-díjat kapott a magyar történelem állomásait bemutató, nagysikerű szépírói, szociográfusi, szerkesztői tevékenysége elismeréseként. 2010-ben megkapta a Radnóti Miklós antirasszista díjat.
