400 éve született Zrínyi Miklós, költő és hadvezér a magyar történelem, a magyar haditudomány, a magyar irodalom egyik legérdekesebb, legsokoldalúbb alakja volt, akinek kimagasló műveltsége és intelligenciája egyedi írói nyelvezettel gazdagította irodalmunkat.
400 éve, 1620. május 1-jén született Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér, a Szigeti veszedelem írója, a kor legnagyobb magyar államférfija. Zrínyi magát katonának tartotta, „mellékesen” írott költeményei mégis a magyar barokk irodalom csúcsát jelent.
Horvát eredetű főnemesi családból származott, dédapja a szigetvári hős volt. Apját korán elvesztette, ezután gyámja, Pázmány Péter esztergomi érsek, az ellenreformáció vezéralakja neveltette. A családi birtokot megosztotta Péter öccsével (akit 1971-ben a Wesselényi-összeesküvés miatt lefejeztek), ő a muraközi, öccse a tengermelléki részt kapta. Ez egyben nyelvi elkülönülést is jelentett, Péter horvát nyelvű költő lett, ő fordította le horvátra a Zrínyiászt.
Zrínyi Miklós első felesége, Draskovich Mária Euzébia fiatalon, alig 20 évesen meghalt, a hozzá írt szerelmes versek és levelek igazolják – ezekben Violának nevezte az asszonyt -, hogy házasságuk boldog volt. A kis asszonkának is becézett Löbl Mária Zsófiával kötött második házasságából négy gyermeke született: Mária Terézia Borbála (1655–1658), Mária Katarina (*1656), Izsák (1658–1659) és Ádám, aki 1662. december 24-én született Bécsben majd császári őrizet alatt Prágában nevelkedett és a szalánkeméni csatában halt meg 1691. augusztus 19-én, a törökök ellen harcolva mindössze huszonkilenc évesen.
Zrínyi a családi birtok védelmében harcolt a török ellen, majd a harmincéves háborúban tüntette ki magát vitézségével. Jutalma tábornoki, horvát főkapitányi cím lett. 1648-tól horvát bán volt. Csáktornyai udvara politikai és társadalmi központtá vált, a magyarul, horvátul, latinul, németül, olaszul, törökül is tökéletesen beszélő Zrínyi nemzeti pártot szervezett. Fő célja a török kiűzése volt, de foglalkoztatta a független magyar királyság gondolata is, ezért a bécsi udvar elgáncsolta nádorrá választását.
ZRÍNYI MIKLÓS: BEFED EZ A KÉK ÉG…
Befed ez a kék ég, ha nem fed koporsó,
Órám tisztességes csak légyen utolsó.
Akár farkas, akár emésszen meg holló:
Mindenütt felyül ég, a’ föld lészen alsó.
1663-ban I. Lipót magyar főparancsnokká tette, a következő év elején vezette híres téli hadjáratát. Kihasználva, hogy a törökök télen nem szerettek mozogni, az akkori hadtudományra fittyet hányva messze az ellenséges területre behatolva felégette az eszéki Dráva-hidat, majd áprilisban Kanizsa ostromához kezdett. Hiába magasztalták Európa-szerte, az udvar visszarendelte, júniusban a császári hadak passzivitása miatt a török területen épített Zrínyi-Újvár is elesett.
A szentgotthárdi diadal utáni szégyenletes, inkább a törökre nézve előnyös békekötés után a csalódott, a fővezérségről is leváltott Zrínyi terveket szőtt a magyar államiság újraépítéséről, de a megvalósításra nem maradt ideje. 1664. november 18-án vadászat közben egy vadkan halálra sebezte. Halálát akkor és azóta is összeesküvés-elméletek övezik, a közvélemény a bécsi udvar számlájára írt merényletként könyvelte el. Személyében a magyar történelem egy válságos pillanatában az évszázad legnagyobb politikusa szállt a sírba.
Zrínyi magát katonának tartotta, „mellékesen” írott költeményei mégis a magyar barokk irodalom csúcsát jelentik. Fiatalon szerelmes verseket írt későbbi feleségéhez.
ZRÍNYI MIKLÓS: SZIGETI VESZEDELEM
(részlet)
Pars prima
(A Szigeti veszedelem első éneke)
1.
Én az ki azelőtt iffiu elmével
Játszottam szerelemnek édes versével,
Küszködtem Viola kegyetlenségével:
Mastan immár Mársnak hangassabb versével
2.
Fegyvert, s vitézt éneklek, török hatalmát
Ki meg merte várni, Szulimán haragját,
Ama nagy Szulimánnak hatalmas karját,
Az kinek Europa rettegte szablyáját.
Fő műve, első irodalmi eposzunk, a dédapjának emléket állító Szigeti veszedelem nagy részét 1647-48 telén vetette papírra. „…az én professiom avagy mesterségem nem a poesis, hanem nagyobb s jobb országunk szolgálatjára annál” – írta Zrínyi a Szigeti veszedelem előszavában. Szigetvár védőinek hősiességén keresztül az aktuális tennivalókra, a török kiűzésére lelkesített. Művét mesteri szerkesztés, barokk stílus jellemzi, akkoriban igen erőteljes nyelve ma már avultnak hat. „Ritka irodalom dicsekedhetik aránylag rövid múltú élet után oly rendkívüli föllendüléssel, mint a magyar irodalom a XVII. században. a nagy tehetségek egész gazdag sora állott elő a próza és költészet majd minden ágában, eredményeként egy nagy szellemi forrongásnak, mely viszont ez elméktől nyert gerjesztést és termékenyülést. E forrongás akkor általános volt az egész művelt Európában s Magyarország az idétt e műveltségnek közvetlen részese és tényezője volt. Megindult pedig e mozgalom a XVI. században a reformáczióval s folytatódott a XVII-ben, midőn a katholicismus kezdte visszahódítani az államot és az elméket. Nem mindenütt volt az ellenreformáczió diadalmas; nálunk nagy győzelmet aratott. Ennek több rendbeli okai között legfontosabbak a török uralom Magyarországon, a királyi hatalomnak ezzel járt hanyatlása s a nemzet belső meghasonlása. Ennyi baj egy gyöngébb népet válságba sodort volna. A magyar nemzet bámulatos életerejéről tesz tanúságot, hogy elhanyatlása csak egy század múlva következett be, most pedig a tornyosodó veszedelem mintegy fokozta karja erejét és szelleme élességét.”
Prózai írásai közül a leghíresebb az Az török áfium ellen való orvosság (1660-61) című politikai röpirat, amelyben állandó magyar hadsereg felállítását követeli. Zrínyi politikájával, tetteivel s nem utolsósorban prózai munkáival bizonyította: az eposz olvasójának tett vallomás nem holmi költői szerénykedés, hanem tudatosan vállalt életprogram. Írásai, a Tábori kis tracta, a Vitéz hadnagy, a Mátyás király életéről való elmélkedések mind ugyanazt a célt szolgálják: felrázni, talpra állítani a magyar nemzetet, újra kivívni elvesztett önállóságát. Utolsó nagyobb művében, az Áfium-ban összefoglalja mindazokat az eredményeket, melyekhez hadtudományban, politikai gondolkodásban élete során eljutott. Érveihez páratlan morális erő, féltő hazaszeretet társul: „Nehéz ugyan ez a hivatal nékem, de ha az Isten az hazámhoz való szeretetet reám tette, ímé kiáltok, ímé üvöltök: hallj meg engem, élő magyar, ihon a veszedelem, ihon az emésztő tűz!”
Zrínyi új politikai, hadtudományi, publicisztikai műfajokat honosított meg magyarul, kiterjedt levelezéséből diplomáciai és katonai tevékenysége is megismerhető. A maga korában alig olvasták, költészetét a felvilágosodás idején Kazinczy fedezte fel újra, helyét Arany János jelölte ki Zrínyi és Tasso című tanulmányával.
