„Hasonló győzelmet csak kevés ember arat. És mégsem babérból vetette ágyát…” Zsolnay Vilmos keramikusművész és nagyiparos, a porcelánfajansz és a pirogránit feltalálója 190 éve született.
Az 1897-99 közötti rövid időszakban a magyar kerámiaművészet fellegvárában, Zsolnay Vilmos pécsi gyárában határozott irányváltással, az új stílus, a szecesszió szellemében készültek fel a Párizsi Világkiállításra. A tervez családtagok, Sikorski Tádé, felesége Zsolnay Júlia, valamit az alkalmazásában álló művészek, mint Kapás Nagy Mihály és „fiatal szecesszionisták”, Apáti Abt Sándor, Darilek Henry, Nikelszky Géza több mint ezer új formát, díszítményt terveztek. Az örök kísérletező, Zsolnay Vilmos a színváltó mázakat tökéletesítette, az üvegművészetre jellemző maratásokkal kombinálva utolérhetetlen gazdaságúvá tette az „eozin” fantázianéven ismert technikát.
A kerámiagyártáshoz nem értő Zsolnay Vilmos 1865-ben veszi át a primitív korongozó üzemet, majd 13 év múlva a Párizsi Világkiállításon aranyérmet nyer és Francia Becsületrendet kap, vagy hogyan születnek meg olyan technikai találmányai, mint a porcelánfajansz, a pirogránit, illetve az eozinmáz.
A pécsi születésű ifjú apja kívánságára feladta festői ambícióit, kiváló minősítéssel elvégezte a bécsi Technische Hochschule kereskedelmi tagozatát, majd 1865-ben Ignác bátyjától átvette a családi vállalkozásként üzemeltetett, tőkehiánnyal küszködő Zsolnay Keménycserép Manufaktúra vezetését. Az üzemet előbb megmentette az elárverezéstől, majd világhírű gyárrá fejlesztette. Kitartóan kísérletezett a Pécs, Siklós, Mohács, Óbánya környéki agyagfajtákkal, és a felhasználásra alkalmas lelőhelyeket felvásárolta. A neve alatt 1868. május 5-én bejegyzett gépesített üzem nem csak edényeket, építészeti díszeket gyártott, hanem a kereslethez igazodva a kerámiaipar valamennyi ágával foglalkozott.
Zsolnay kémiát tanult, kísérletezett; üzemében hamarosan már fagyálló burkolólapok, elegáns cserépkályhák és csempék, kézzel festett dísztárgyak, egyedi szobrok, puritán edények és elektromos szigetelőelemek is készültek. Magyarországon először ő foglalkoztatott tervezőként neves képzőművészeket.
Már az 1873-as bécsi világkiállításon sikerrel szerepelt, a bronzérem és az elismerő oklevél mellé az uralkodó Ferenc József-renddel tüntette ki. Az 1878-as párizsi világkiállításon egy addig nem ismert, a szakemberek által porcelánfajansznak nevezett, elefántcsontszínű termékkel jelent meg, amellyel elnyerte a világkiállítás nagy aranyérmét és a francia Becsületrendet.
„Világhódító volt… messzi kontinensekre tolta előre katonáit, s mindenütt ütközetet nyert. Az agyag fegyver lett kezében, szebb uniformist pedig nem kapott katona, mint a Zsolnay csudás ércfényben lángoló lüszterei. Vékonyka szivárványszínű lehelet a törékeny fajansztestben; agyag, amely érccé pirul. De minő művészet van ebben a földátalakításban! Hasonló győzelmet csak kevés ember arat. És mégsem babérból vetette ágyát… Kötényt kötött maga elé a pécsi fazekas, beállott a korongok és agyagtömegek közé, kezébe vette a mintázófát, kavargatta a zománctégelyeit, szította a tüzet nagy kohóiban. Munkásművész volt…” (Budapesti Napló, 1900. március)
1884-ben kályhagyárat létesített, egyre nagyobb tömegben készítette az épületdíszítő kerámiákat, és megkezdte a fagyálló, mázakkal színezett, épületkülsőkön alkalmazott kőcserép, a pirogránit készítését. (Ez a díszes burkolat ékesíti egyebek között a Mátyás-templom, a kassai Szent Erzsébet-dóm, a Vajdahunyadvár, az Iparművészeti Múzeum és a Parlament tetejét is.) Miután Wartha Vince kémikus, műegyetemi tanár megfejtette a középkorban alkalmazott fémfényű mázak titkát, Zsolnay gyára a díszedényeken elsőként kezdte alkalmazni az ún. eozinmázat, amely kezdetben rubinvörös volt, de később kikísérletezték a zöld, kék és egyéb színben játszó változatait is. Az eozin bevonatú edények a gyár jellegzetes termékeivé váltak.
“Egy zseniális család – Zsolnay” – A munkában Teréz és Júlia lánya segítette, főként Júlia bizonyult gazdag képzelettel megáldott, termékeny tervezőnek. Miklós fia 1878-tól a kereskedelmet irányította, 1897-ben lett cégvezető.
A gyár vezetése figyelemmel kísérte a jelentős külföldi kiállítások újdonságait, a megváltozott formakultúrát, díszítménykincset terjesztő művészi kiadványokat, folyóiratokat. A különböző megrendeléseiket a gyárban kiviteleztető építészek, képzőművészek ötleteit is szívesen fogadták. Feltehetően így született meg Rippl-Rónai József kezdeményezésére, a több száz variációban megformált, tulipán a krókusz virágszálakkal kombinált vázasorozat is.
Az Európa-szerte felvirágzó szecesszió forma- és motívumvilága szerencsésen ötvöződött az eozintechnikával, ezt azonban Zsolnay Vilmos már nem érhette meg, 1900. február 23-án szülővárosában meghalt. Utódaira a vagyonon és az 1000 munkást foglalkoztató gyáron kívül a magyar kerámiaipar világhírnevét hagyta.
