Nincs nő, akinek ne lenne emléke arról, mikor általános iskola alsó tagozatában a nagy szerelem lefröcskölte a vízipisztolyával az órák közti szünetben, aztán hihetetlen vihogások közben elrohant, esetleg még a táskáját is eldugta a tornaterem hátsó zugába.
A korral együtt jár a kapcsolatok átalakulása is, míg a gyermekkorban minden lány tudta, hogy ha megdobták, vagy meghúzták a haját, akkor szerelmesek bele… A felnőtt nőktől viszont egyre többször halljuk, hogy „de hol van az a férfi, aki virágot vagy ajándékot hoz…”, ami egyértelműen jelzi, hogy a nők szeretnék megtalálni párjukban azt a férfit, aki élvezi az udvarlás, a romantika kinyilatkoztatását – vallja Tari Annamária, klinikai pszichológus, pszichoterapeuta korunk romantikájáról.
Minden életkorban mások a romantikus gesztusok, amik tulajdonképpen akár szavak nélküli jelzések arra, hogy a másik közeledik, vagy már szerelmes, vagy nagyon kötődik. Egy fiatal lány egy gyertyafényes vacsoránál egy elegáns étteremben valószínűleg feszengeni kezd, miközben ugyanez a szituáció tíz év múlva halálosan imponál neki. Egy fiatal lány nem tud mit kezdeni a határozott szomszéd fiú hajhúzogatásával, ellenben egy kapcsolatra érett nő valószínűleg imádja, ha meghúzzák a haját. Minden generációban megtaláljuk a romantikára való hajlamot és elutasítást is, a jelrendszert és a hozzávaló ceremóniát.
Sok függ attól, hogy az illető az érzéseiből mennyit képes felvállalni és megmutatni, de az is fontos, hogy a romantikát ne keverje a cukormázas giccsparádéval, művirágkölteményekkel és kackiás rímekre végződő álversikékkel. A valódi romantika értékes, igazi érzelmeket hordozó, jelzésszerű és nem agyonmagyarázó, mint egy húsvéti locsolóversike.
Most persze mondhatnánk, hogy egy bátor férfi simán ott áll, akár egy kazal rózsával vagy doboz bonbonnal is az utcán, akár egy filmben, de valójában az már inkább demonstráció a többiek felé, miközben az igazi romantika két ember között kell, hogy működjön. Tehát nem az a lényeg, hogy ki látja még az utcán azt a rózsát, hanem az, hogy azt a figyelmet és szeretetet a másik kapja, ami így kapcsolatuk fontosságát jelzi.
Számtalan film örökítette meg azt a jelenetet, mikor a férfi kicsit idegesen, toporogva, feszülten várja a kedvesét, akár virággal akár anélkül. Ez tényleg nem könnyű lépés – mind a férfiak mind a nők egyfajta elkötelezettséget és a viszony szorosabbá tételét látják a hasonló megnyilvánulásokban -, de az eredmény feltétlenül megéri, mert erős tévedés lenne azt állítani, hogy csak a nőknek esnek jól a romantikus gesztusnak. Nyilván nagyon fontos szempont, mennyire érezhető a figyelmesség és az őszinte ajándékozási vágy a másik részéről, hiszen nem mindegy, hogy valaki „letudni” akarja a dolgot, vagy valódi érzelmi jelzést ad.
Régen pontos koreográfiája és jelentése volt a virág átadásnak, a kézcsóknak, a köszönésnek és egy szempillantásnak, ami egyrészt az ismerkedést könnyítette meg, másrészt az érzelmek kimutatását is egyértelművé tette. Manapság inkább az tapasztalható, hogy ezek a szituációk egyre esetlenebbek és ritkábbak. Tari Annamária úgy látja, elrejtjük érzelmeinket, nehezen vállalunk fel nyílt és félre nem érthető helyzeteket, mert a bizalmatlanság és a rejtőzködés kényelmet és biztonságot nyújt. Általában mindkét fél azt várja el a másiktól, hogy határozott legyen és lehetőleg nyitott, kedvességekre képes. Mégis gátakat állítunk egymás számára, noha egy kapcsolat érzelmi és fizikai szálai csakis kölcsönös alapon működnek jól, ami egyrészt nyílt kommunikációt, másrészt elégséges önértékelést feltételez mindkét oldalon.
Mindezek ellenére általában minden emberről elmondható, titokban vágyik arra, hogy örömöt éljen át, és nyújtson a másiknak, tehát érzelmi igényünk nem csak a múltban működött, most is aktívan részt kíván venni a mindennapok apró részleteiben, csak a napi élet rutinja és az egyre kevesebb idő elmossa ezeket a fantáziát. Marad a futó puszi, a sorozatban lemondott randevúk, az elmaradt virág helyett pedig a „majd veszünk neked valamit” szituáció, amiből persze pont a lényeg marad ki, és ez a néhány perces igazi figyelem és érzelem, amit a másikkal átélünk – mondja Tari Annamária, klinikai pszichológus, pszichoterapeuta.
Ám, ha valaki nem hagyja, hogy olyan spirálba kerüljön, ahol már nincs idő egymásra és igazi figyelemre, akkor átélhet olyan örömöket és pillanatokat, amelyek valóban fontosak az élet értékei között…
LaZa
