„„Költő hazudj, de rajt’ ne fogjanak”; / Mert van egy példa, hogy: a sánta eb… / A sánta költő még keservesebb.” Versében Arany János pontosan megfogalmazza, miért nem érdemes hazudni.
Durvaság valakiről azt állítani, hogy hazudik, noha tények bizonyíthatják a vád jogosságát. A kutatók szerint naponta, átlag két alkalommal, ezt mindnyájan megtesszük.
Naponta kétszer hazudunk – még a Bibliai parancsolat sem tiltja
Az otrombán hazudozó persze megérdemelné a megszégyenítést, ám a megbélyegzőnek jusson eszébe: ő maga is hányszor szépíti meg a valóságot, vagy hallgatja el az igazságot.
A politikusok hazudnak – halljuk nap-nap után a közemberek ítéleteit. Ez csak úgy igaz, ha hozzátesszük: a politikusok is emberek, és nincs olyan ember, aki soha nem hazudik. Akik az ellenkezőjét állítják, sajnos tévednek. Ugyanis a szociálpszichológusok kutatásai szerint a felnőtt ember naponta átlagosan legalább kétszer hazudik.
ARANY JÁNOS: VOJTINA ARS POÉTIKÁJA
(részlet)
Mendacem oportet esse memorem:
Költőnek ezt ajánlani merem.
Nem épen tisztes, de derék szabály,
Versembe jól fér, s a mellett – talál.
Azaz – magyarra téve a szavak:
„Költő hazudj, de rajt’ ne fogjanak”;
Mert van egy példa, hogy: a sánta eb…
A sánta költő még keservesebb.
Hazudni rút. Ez ellen a morál,
A társas illem egykint perorál:
De költőnek, bár lénye isteni,
Nemcsak szabad: – szükség fillenteni.
Avagy felettünk nem hazud az ég,
Bolttá simulva, melynek színe kék?
A támadó nap burka nem hazud?
S fejünk felett, min jár, nem ál az út?
A csillagok hullása nem csaló?
Távol hegy, erdő kék szine való?
Szivárvány hídja nem csak tettetés?
A látkör széle nem csúf rászedés?
A délibáb, midőn vizet csinál,
Melyben torony, fa kettészelve áll,
Lebegve orma, tótágast az alja:
Hát nem szemed, szomjad ingerli, csalja?…
Minden hazugság, földön ami szép:
Csontváz, ijesztő a valódi kép;
Azt vérrel, hússal ékesíteni
Jer, jer költő!… hazudva isteni!
A hazugság fogalma széles skálán mozog: az egyszerű szépítgetéstől, magyarázkodástól kezdve, az igazság elhallgatásán át, az igaztalan állításokon keresztül a durva hamisításokig terjedhet. Nincs olyan ember, aki ne esnék bele köznapi hazugságokba. Az indíték sokféle lehet. Adott esetben valaki azért nem mond igazat, mert az nem hasznos számára. Másoknál előfordul, hogy tapintatból elhallgatja a tényt. Megesik, hogy a másik fél érdekében szépítik meg a valóságot, és bizonyos helyzetben folyamodhatnak a kegyes hazugság jótékony eszközéhez is.
A szépítgetés, önmagunk jobb színben való feltüntetése egyfajta emberi gyengeség is lehet, ámde gyakori. Az üzleti világban, a politikai életben csakúgy, mint a médiában viszont természetes az előnyös oldal hangsúlyozása, a hiba elhallgatása. Valamennyien tudjuk, hogy a reklámokban, vagy mint láttuk: a politikai kampányokban sok a túlzás, a valótlanság. Ugyan ki hiszi el, hogy a bőrápoló krém megfiatalítja, avagy a mosópor az ócska holmit újjá varázsolja. Tudjuk ezt, de nem kiabáljuk, hogy hazudnak. A társadalmi együttélés íratlan normái szerint nem illik a másik ember fejéhez vágni, szemébe mondani, hogy hazugságon értük. legföljebb annyit állítunk: csúsztat az illető…
A legtöbb hazugságra előbb-utóbb fény derül, főleg, amikor az emberek az egyik valótlanságot egy újabbal toldják meg. A jól felfűzött hazugságlánc is könnyen elszakad. Ennek oka, hogy nehéz észben tartani valakinek, hogy mikor, miben, hol és kinek mondott valótlanságot. Találó a régi latin mondás: „mendacem oporter esse memorem” Azaz: aki hazudik, legyen jó emlékezőképessége Arany János is erre figyelmeztet híres versében, a Vojtina ars poeticájában: „Költő hazudj, de rajt’ ne fogjanak „ Az igazmondásról papolók tehát álságos dolgot tesznek, hiszen a bibliai parancsolatok között sem találkozunk a hazugság tiltásával. Ez azonban nem ellentétes az igazmondás tagadásával. A szavahihetőségre az életben szükség van, a felesleges, öncélú „hazugságláncoktól” pedig óvakodni kell. Akit hazugságon érnek – akkor is, ha nem mondják a képébe -, presztízsveszteséget szenved.
A hazugság és az igazság közötti különbség megértését a fejlődés bizonyos fokán érjük el. A pszichológia rámutat, hogy hétéves korig még nem beszélhetünk hazugságról. E korig a képzelet és a valóság között nem tudunk differenciálni, a mesevilág és a való élet összemosódik. A későbbiekben a gyermek többnyire azért hazudik, mert fél a büntetéstől.
A szülő, amikor hazugságon éri a gyermeket, akkor jár el helyesen, ha megmondja: tudja, hogy valótlanságot mondott, de nem bünteti, hanem figyelmezteti. Éppen a túl szigorú családi nevelés erősítheti a gyermeki hazudozást. Később a beteges hazudozás is innen származtatható.
Az igazság kiderítése, a valótlanság leleplezése az élet sok területén, de különösen a bűnüldözésben nélkülözhetetlen. A különböző módszerek mellett kriminálpszichológiai eszközként tartják számon a poligráfot, a hazugságvizsgáló készüléket is. A poligráf arra épül, hogy hazugság esetén kimutathatók a szomatikus változások: a pulzus, a vérnyomás, az izzadság mértéke eltér a normálistól. A készülék ezt regisztrálja olyan szavak hallatán, amelyek összefüggenek az elkövetett bűnesettel. A poligráf vizsgálat azonban a bizonyítási eljárásnak csak része, önmagában nem ad perdöntő bizonyítékot. Az így nyert információk még az esetek kétharmadában sem adnak teljesen megbízható eredményt, csupán elősegíthetik a bizonyítás menetét.
dr. Takács Ilona
