525 éve, 1493. november 10-én született Auroleus Philippus Theophrastus Bombastus von Hohenheim, közismert nevén Paracelsus német orvos, asztrológus, filozófus, teológus, misztikus és mágus, aki úgy vélte, hogy a „a gyógyítás legmagasabb alapja a szeretet”.
Paraselsus Auroleus Philippus Theophrastus Bombastus von Hohenheim néven született 1493. november 10-én a Schwyz kantonban fekvő Einsiedeln faluban . A Württembergből áttelepült Bombastus (Bonberg) von Hoheim régi nemesi család sarja volt, a Paracelsus nevet felnőtt korában, a Hohenheim név „görögösítésével” gyártotta. Más feltételezések szerint neve azt jelenti, „nagyobb mint Celsus”, a latin enciklopédista.
Apja is elismert doktor volt, ő vezette be fiát az orvoslás rejtelmeibe. Anyja halála után 1502-ben Villachba költöztek, itt kezdett latint, görögöt, logikát és retorikát tanulni, de megismerkedett a botanika, kémia és fizika rejtelmeivel is.
Paracelsusnak 16 évesen, amikor beiratkozott a baseli egyetemre, már kisujjában volt az alkímiával foglalkozó irodalom. Nem kopthatta sokáig a padokat, a nekromantiával (fekete mágia) való kacérkodása miatt szednie kellett sátorfáját. Bejárta Spanyolországot, Angliát, Skandináviát, Görögországot, eljutott Magyarországra, Törökországba, sőt állítólag Egyiptomba is. Számos egyetemen megfordult, hosszabb ideig tanult Ferrarában. Bizonytalan, hogy fokozatot szerzett-e, később irigyei azzal vádolták, hogy jogtalanul biggyesztette neve elé a doktor szócskát. Ő maga azzal dicsekedett, hogy nem hosszútógás professzoroktól, hanem dervisektől, cigányoktól, boszorkányoktól szerezte tudását.
Érett férfiként, túl a harmincon tért vissza Európába, ahol előbb hadiorvosként ténykedett, majd páciensei, Erasmus és Frobenius ajánlására katedrát kapott a baseli egyetemen. Előadásaival hatalmas feltűnést keltett: „az orvostudomány Lutherje” latin helyett németül adott elő, addig elképzelhetetlen módon ostorozta a megfellebezhetetlen tekintélynek számító antik szerzőket, sőt műveiket látványosan el is égette.
Paracelsus számtalan ellenséget szerzett magának, akik eretneknek, csalónak, részegesnek bélyegezték, egy gúnyvers szerzője pedig így fakadt ki: „Dögöljek meg, ha méltó vagy arra, hogy az éjjeliedényt vidd Hippokratész után”. Állását nem sokáig tarthatta meg, a kollégák, a városi tanács és a gyógyszerészek üldözése, elvesztett perei elől ismét menekülnie kellett. Elzászban, Svábföldön, Franciaországban bukkant fel hol rongyokba, hol díszruhába öltözve, mindig gyógyítva, írva, kutatva és állandó vitában az orvosokkal. Nyugalmat csak 1538-ban talált, amikor az alkímiával foglalkozó Ernő bajor herceg meghívására Salzburgba költözött. Itt is halt meg 1541. szeptember 24-én, természetes okok következtében, 48 éves korában.
Paracelsus különleges jelenség volt az orvoslás történetében, aki fittyet hányt a kánonra, a tekintélyekre, jelmondata is ez volt: „Ne légy más, ha önmagad is lehetsz!” A dolgok természetét saját vizsgálódásából akarta megérteni, nem a poros, hibáktól hemzsegő könyvekből. Úgy vélte, hogy a tudományok egymással összefüggenek, a természetben minden a Machina Mundi, a világ isteni terv alapján készült gépezetének része, így az ember maga is. Az orvosnak ezért – mondja Paracelsus -, a testet és a lelket együtt kell kezelnie, a gyógyítás alapja pedig csak a vallás lehet. Az igazi gyógyító egyszerre orvos, a szférák harmóniáját ismerő asztrológus, a lélek szükségleteit ismerő teológus és a test szükségleteit értő antropológus, továbbá alkimista és miszticista. Ő maga is foglalkozott mindezen tudományokkal, méghozzá meglepő eredménnyel.
Világnézetéből levezetett írásai, kijelentései magukban olykor derültséget fakasztóak (hitt például a homonculus, a mesterséges ember létrehozásában és a faunok, nimfák létezésében), bár rendszerébe illesztve megvan a saját logikájuk. Viszont az is tény, hogy valóban meggyógyította sok betegét, míg az ortodox módszerrel kezeltek meghaltak.
A sokak által ma is sarlatánnak, kuruzslónak tartott, végtelenül hiú, lobbanékony és ellenszenves Paracelsus kezdte el az emberi testben lejátszódó kémiai folyamatok elemzését. Lerakta a gyógyszerkémia alapjait, mivel egyes betegségeket ásványokkal kezelt, ő alkalmazta elsőként a higanyt és az ópiumot gyógyszerként. Kortársai szemében csodás gyógyulást ért el módszerével, amely szerint „ami beteggé tesz valakit, az meg is gyógyítja”, azaz a homeopátiával kísérletezett. Úgy vélte, hogy a szellem ereje hatással van a betegre, annak gyógyulni vágyása a siker feltétele – ezt nevezzük manapság pszichoszomatikus gondolkodásnak. Mint írta: ha az orvos azt hiszi, hogy ő az, aki gyógyít, önmagát ámítja.” A gyógyulást a természetes erők hatásának tulajdonította, azaz a természetes gyógymód előfutára is volt.
Írásainak legnagyobb része életében nem jelent meg nyomtatásban, részben állandó vándorlásai következtében, részben mert a kiadók nem akartak bajszot akasztani a befolyásos orvosi kollégiumokkal. Mondanivalóját már a kortársak is nehezen hüvelyezték ki, hiszen a világos és tiszta latin helyett németül írt, amely nyelv akkoriban még nem volt alkalmas elvont fogalmak tárgyalására. Ehhez járult obskurus, bőbeszédű és a szavakat egyéni módon értelmező stílusa.
Paracelsus az orvostudomány nagy megújítója volt, aki tudta, hogy „az igazság gyűlöletet ébreszt”, ő maga azonban – nem túl könnyű természete ellenére – úgy vélte, hogy a „a gyógyítás legmagasabb alapja a szeretet”.
