Számos könyvet írt, tanított, gyakran tartott előadásokat, sokat szerepelt újságokban, rádióadásokban, tévében. Popper Péter író, pszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár 80 éves lenne ma.
„Embermegismerésünk egyik legfőbb akadálya, hogy figyelnünk megoszlik a hozzánk beszélő és a saját reakciónk között. Sőt inkább már csak magunkra figyelünk. Ő még beszél hozzánk, de mi már az ellenvélemény megfogalmazásán gondolkozunk.” (Popper Péter: Belső utakon)
Popper Péter pszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár 80 éve, 1933. november 19-én született és 2010. április 16-án hunyt el. Budapesten nőtt fel, egyetemi tanulmányait az ELTE-n és a Lenin Intézetben végezte. 1957 és 1960 között a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola előadójaként, majd a Fiatalkorúak Átmeneti Nevelőintézetének pszichológusaként dolgozott. 1960-tól 1963-ig az ELTE Jogtudományi Karának büntetőjogi tanszékén volt aspiráns. 1963-tól 1967-ig a Budapesti Orvostudományi Egyetem I. számú Gyermekklinika pszichológiai osztályának tudományos munkatársaként dolgozott, 1967-től 1980-ig pedig főmunkatárs volt ugyanitt.
1980 és 1992 között a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen (SOTE) az orvos-pszichológiai oktatási csoportot vezette klinikai gyermekpszichológusként, majd pszichoterapeutaként. A modern klinikai pszichológia egyik vezető alakjaként szervezte a hazai klinikai gyermekpszichológiát, beleértve az egyetemeken kívüli tanfolyamokat is, meghatározó szerepet játszott a magyar klinikai pszichológusok egész nemzedékének szakmai fejlődésében. 1980 és 1984 között a SOTE docense, 1984-től 1992-ig egyetemi tanára volt.
1974 és 1990 között a Magyar Pszichológiai Szemle főszerkesztői tisztségét is betöltötte. Tagja volt az MTA Pszichológiai Bizottságának, valamint az MTA Tudományos Minősítő Bizottsága pszichológiai szakbizottságának. A Népjóléti Minisztérium Klinikai Pszichológiai Kollégiumának is elnöke volt (1989-1991). Amikor 1992-ben nyugdíjba vonult, lemondott minden hazai közéleti funkciójáról.
„Nem tehetünk eleget mindenki elvárásának, nem szolgálhatjuk ki mindenki igényeit. Az emberek annyira sokfélék, és olyan sokfélét és ellentéteset követelnek tőlünk, hogy szét kellene szakítanunk magunkat a megsemmisülésig, ha mindennek meg akarnánk felelni. Nem lehetünk jók mindenki szemében (…). Ez nem lehet magatartásunk mértéke. Szelektálnunk és választanunk kell az elvárások között. Ennek mértéke saját meggyőződésünk, lelkiismeretünk. Ezért adott esetben tudnunk kell nemet mondani. Csak a jellemtelen, konformista embernek nincsenek ellenségei.” (Popper Péter: Belső utak könyve)
Nyugdíjazása után néhány évig az izraeli Bar-Ilan Egyetem vendégprofesszora volt. 1994-ben tért haza, és 1996-ig Horn Gyula miniszterelnök személyes tanácsadója volt. Az ELTE-n, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a Rabbiképzőben és a MÚOSZ Újságíró Iskoláján tanított. 1986 és 1994 között a Nemzetközi Alkalmazott Pszichológiai Társaság Végrehajtó Bizottsági tagja volt.
A pszichológiai tudományok kandidátusa tudományos fokozatot 1969-ben szerezte meg. 2006-ban Demény Pál-emlékéremmel tüntették ki.
Főbb művei: A kriminális személyiségzavar kialakulása (1970), Személyiségünk titkai (Ranschburg Jenővel, 1978), A belső utak könyve (1981), Az orvosi pszichológia alapkérdései (1983). 2001-ben látott napvilágot A valláspszichológia néhány fontos kérdéséről című könyve.
Eredetileg szépírónak készült, versírással is próbálkozott, de évtizedeken át csak az asztalfióknak dolgozott. Legismertebb szépirodalmi művei és esszéi: Színes pokol (1991), Hogyan öljük meg magunkat? (1991), Az Istennel sakkozás kockázata (1995), Istenek órája (1996), Fáj-e meghalni? (1999), Tűz a hegyen – Izraeli napló és elmélkedések (2000), Van ott valaki? (2001), A tigris és a majom (2002), Ők – én vagyok (2003), Az Írás-sorozat (2004), „Részemről mondjunk mancsot” (2004), Várj amíg eljön az órád – Rekviem Indiáért (2005), Út az istenektől Istenhez (2007), Hordaléktalajon (2009) című kötete, amelyben verseket, színdarabokat, novellákat és naplójegyzeteket gyűjtött össze az elmúlt évtizedekből.
Színdarabokat is írt: Isten komédiásai (1985), Útvesztő (1987), Kék balett (1988). Hosszú időn keresztül különböző alternatív gyógymódokkal és az ázsiai pszichológiák magyarországi népszerűsítésével is foglakozott. Olvasóival, közönségével megismertette más kultúrák gondolkodását, vallását. Hivatásának tekintette a pszichológia, később a valláspszichológia tudományának népszerűsítését. Rádiós és televíziós szerepléseivel, előadásaival, tanfolyamaival és könyveivel sokat tett azért, hogy a magyar média, a magyar társadalom megértse a modern élet feszültségeinek lehetséges kezelési módjait, azt, hogy a pszichológiának milyen nagy szerepe van az ember mentális egészségének alakításában.
Kivételes személyisége számtalan emberre hatott, művei, szavai, gondolatai a legmélyebb emberi érzéseket érintették, az élet legalapvetőbb kérdéseit járták körbe humorral, közérthetően, az olvasóval, hallgatóval közösen.
Popper Péter hosszú betegség után 2010. április 16-án Budapesten hunyt el.
