Arcátlan sarlatán vagy lángeszű orvos és filozófus volt? A 480 évvel ezelőtt, szeptember 24-én elhunyt Paracelsust már életében felváltva támadták és dicsőítették.
Korának egyik névtelen gúnyversében olvashatjuk róla: „Dögöljek meg, ha méltó vagy arra, hogy az éjjeli edényt Hippokratesz után vidd.”
Aki ellenben kezeltette magát vele, az az esetek többségében el volt ragadtatva nehezen érthető és sok tekintetben haladó gyógymódjától, mint például a nagy humanista, Rotterdami Erasmus, aki így ír róla: „Csodálkozom, hogy honnan ismersz engem ilyen jól, amikor még nem is láttál.”
Az orvosképzés tulajdonképpen ma sem tudja igazán, hogy mit kezdjen Paracelsusszal, s ez teljesen független attól, hogy előkelő német orvosi kitüntetés viseli a nevét. Paracelsus ezt tanácsolta tudós társainak:
„Nem cím és nem rábeszélő képesség, nem nyelvtudás és nem széleskörű olvasottság követeltetik meg az orvostól, hanem a természetes dolgok és a Természet titkainak mély ismerete.”
Paracelsus szembefordult a könyvekből megszerezhető ismeretek kizárólagosságával, amikor az ilyen ismeretekkel nyilvánvalóan nem lehetett gyógyulást elérni. Szerinte az orvos sokkal inkább képes betegségeket meggyógyítani, ha ismeri „az eget és a földet”. Próbálja tehát megérteni a természeti folyamatokat és tekintse az embert mikrokozmosznak, aki a makrokozmoszban tükröződik vissza. Ezért Paracelsus az átfogó orvostudomány előfutárának tekinthető, amely ma már aligha képezheti vita tárgyát.
Paracelsus – valódi nevén Theophrastus Bombastus Aureolus Philippus von Hohenheim – sváb családból 1493. november 10-én született Einsiedelnben, Svájcban és 480 évvel ezelőtt, szeptember 24-én hunyt el Salzburgban. Nem egészen ötven évig élt és ezalatt beutazta csaknem egész Európát, magába gyűjtve korának orvosi ismereteit. Életműve egy több tucat kötetnyi orvosi, filozófiai és teológiai tárgyú írás, amelyhez magyaráázatul külön Paracelsus-szótár szolgál.
Vitathatatlanok az orvostudományok terén szerzett érdemei, hogy csak a szifilisz kezelését, a bányászbetegségek gyógyítását, az emberi testben lejátszódó kémiai folyamatok leírását és ásványok gyógyszerként való alkalmazását említsük. Ugyanakkor nem tudott szabadul az elmúlóban levő Középkor egynémely gyakorlatától sem, mint például attól a tantól, amely szerint az anyagok külső jellemzőiből következtetni lehet azok gyógyító hatására. Ezért aztán vörös színü korallokat írt elő betegeinek vértisztító gyanánt.
Ennek ellenére ma is példaképül szolgálhat Paracelsus szüntelen fáradozása az emberi élet megőrzése érdekében, kiállása a természetes életmód, mint megelőzés és gyógyítás mellett.
