A tragikus sorsú thébai király, Oidipusz – bár nem tudta – saját anyját vette feleségül, s jóslatokat beteljesítve rohant végzetébe. Vérfertőzésen ma az egyenes ági, közeli rokonok, testvérek, netán szülő és gyermeke közötti nemi kapcsolatot értjük.
A bulvársajtó időnként szenzációvá duzzasztva ad hírt vérfertőző bűntettekről, amelyeknek rendszerint gyermekek az áldozatai, s önmagukból kivetkőzött, többnyire alkoholista, „beteg” felnőttek az elkövetői.
Ezt a mai államjog bűncselekménynek minősíti. Noha a mindennapokon ritkán kerül szóba, több ilyen eset van, mint gondolnánk. Csakhogy, miután a családon belül történik, szégyenből eltitkolják, az elkövetőt – aki többnyire az apa, vagy idősebb testvér – megvédik, a szenvedő alany pedig sokszor gyermek, leginkább leány, aki fél elmondani a vele történteket. A vérfertőző kapcsolatnak súlyosak a pszichés következményei: személyiségzavarokkal járó lelki sérülést, egész életre szóló szexuális gátlásokat, a nemi élettől való undort válthat ki, s az áldozat szorongása öngyilkosságba vagy kriminális cselekedetekbe is torkollhat.
A biológiai következmények nem kevésbé tragikusak, ha a bűnös kapcsolatból gyermek születik. Ugyanis a rejtett, de öröklődő, káros tulajdonságokat hordozó gének a szexuális együttléttel tovább hagyományozódnak, s az utódban felerősödve felszínre törhetnek. Vagyis megnő az esélye annak, hogy öröklött betegségtől szenvedő, testileg-szellemileg gyógyíthatatlanul fogyatékos, akár életképtelen utód születik e kapcsolatból. Nem véletlen, hogy már a legősibb kultúrákban – a Bibliában, Mózes III. Könyvében is – részletesen olvasható a szexuális élet kötelező normái mellett a vérfertőzés tilalma is. Az ókorban csupán misztikus, kultikus okok képeztek kivételt, mint például a fáraók testvérházasságai. A korai szabályozások társadalmilag hozzájárultak a törzsek közötti kapcsolatok nemzetséggé, nemzetté, néppé terebélyesedéséhez.
Homokba dugott fejek
A kereszténység szigorúan elítéli a vérfertőzést. I. Gergely pápa Kr.u. 500-ban még hetedíziglen tiltja a rokonok közötti házasságot, a laterani zsinat 1215-ben ezt a tilalmat negyedízigleni családi kapcsolatra redukálja. A mai állami törvények unokatestvérekig bezárólag teszik lehetővé a vérrokonok között a házasságot.
A vérfertőzéssel kapcsolatos lelki tényezőkre a pszichoanalitikus irányzatok mutattak rá. A gyermek négyéves korától kezd saját nemisége és a nemi különbségek iránt érdeklődni. Megfigyelhető az, hogy a szexuális fejlődés során erotikus érdeklődéssel fordul az ellenkező nemű szülő iránt: „téged veszlek feleségül ” – hallani a kisfiútól és fordítva, hogy az apját választaná férjül a kislány. (Ezt a jelenséget S. Freud, a pszichoanalitikus lélektan atyja Ödipusz-komplexusnak nevezi. A tragikus sorsú thébai király, Oidipusz – bár nem tudta – saját anyját vette feleségül, s jóslatokat beteljesítve rohant végzetébe. Amint fátumszerű az is, ha a konfliktus nem oldódik fel időben.) A pszichés komplexum rögzülésének következményei a szexuális rendellenességek, az állandósult lelki zavarok, amelyek a párkapcsolatok kialakítását akadályozzák, s előfordul, hogy impotenciához, frigiditáshoz, sőt egyeseknél homoszexuálishoz vezethetnek.
A nemi felvilágosítás nagymértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy az ilyen bűncselekmények megelőzhetők legyenek. Sajnos miközben a médiákban és a közbeszédben túlteng az erotika és szexualitás, még mindig hiányos és szégyellt dolog a szexuális felvilágosítás – mind a családban, mind az iskolában. Gyakori, hogy maguk a szülők sem megfelelően tájékozottak. Így rejtve maradhatnak olyan károsító hatások, amelyek a gyermek sorsát életére szólóan befolyásolhatják.
