95 éves lenne Gérard Philipe, a francia színház- és filmművészet egyik legnépszerűbb alakja, aki a kamaszos bájú és a kedvesen esetlen hősök mellett komplikáltabb, olykor beteges figurák ábrázolását is „testhezállóan” vitte színre.
„Az egész világot hazugságra bírtam volna egyetlen mosolyodért, azért a tűnő mosolyért, amely rám sugárzott, amelyet szerettem volna fogva tartani, magamhoz szorítani, és amely ma is kísért.” (Ane Philippe, Gérard Philipe felesége)
Tragikusan rövid pályafutása alatt több mint harminc filmben szerepelt, olyan ismert és sikeres klasszikus szerepeket alakított színpadon és filmvásznon, mint többek között Stendhal (A pármai kolostor, Vörös és fekete), Dosztojevszkij (A félkegyelmű, A játékos) vagy Camus (Caligula) műveinek főszerepét játszhatta el.
Gérard Philipe Cannes-ban született 1922. december 4-én, családjáról mindössze annyit tudunk, hogy anyai nagyanyja Csehszlovákiából vándorolt be, Apja, Marc Philip ügyvédként és szállodaigazgatóként dolgozott, anyja, Marie Elisa Vilette művészi munkájára és magánéletére egész életében hatással volt. Eredeti neve Philip volt, s csak később bővítette egy néma e hozzátoldásával művésznévvé. „Hogy tizenhárom betűből álljon a nevem” – mondogatta tréfásan.
Kezdetben jogi, majd színi tanulmányokat folytatott, 1942-ben Nizzában lépett először színpadra. 1943-1944-ben Párizsban a konzervatóriumban tanult, s ekkor kezdett el filmezni is. A háború befejezése után hamarosan a legnépszerűbb színpadi és filmszínészek közé emelkedett. Első filmfőszerepe az 1946-ban Dosztojevszkij regénye alapján készült A félkegyelmű Miskin hercege volt. Ugyanebben az évben Camus Caligula című színművében is felfigyeltek rá. Gérard Philiipe személyesen is felkereste Camus-t, akinek tetszett a fiatal színész lelkesedése. A Caligula és A félkegyelmű bemutatója után az emberek felfedezték maguknak Gérard Philipe-et, és valósággal üldözték őt egy-egy autogramjáért.
Az 1946-os Autant-Lara rendezte Radiguet-adaptációban, A test ördögében mindenkit csodálatba ejtett az az emésztő őszinteség, amivel kezdő színész létére átélte egy gimnazista lázas szerelmét. Ettől kezdve testre szabott, de korántsem egyforma szerepeket osztottak rá. Ilyen volt A pármai kolostor Fabrizio del Dongója (1947), Az ördög szépsége Henrija (1949), a Királylány a feleségem Tulipános Fanfanja (1952) és a Vörös és fekete Julien Sorelje (1954).
Művészete széles skálát ölelt fel: drámai ereje éppen olyan elevenen hatott, mint mértéktartó humora. Alakításaiban a szereptől függően hol romantikusan csapongó, hol realisztikusan tárgyilagos, hol valami elegáns iróniával árnyalt, lélektani értelmezésre hajlamos, hol meg hihetetlenül dinamikus színészegyéniség mutatkozott meg. A kamaszos bájú és a kedvesen esetlen hősök mellett komplikáltabb, cinikus, ellentmondásos, olykor beteges figurák ábrázolása is „testhezállónak” bizonyult: így a Körbe-körbe züllött gróf hadnagya (1950), a Vágyakozás alkoholista orvosa (1953), a Modigliani életéről készült Montparnasse 19 korántsem életrevaló festője (1958), a Tisztes úriház gátlástalan Octave Mouret-ja (1957) és a Veszedelmes viszonyok machiavellista Valmont-ja (1960).
A filmezés mellett továbbra is szerepelt színpadon. 1951-ben az avignoni színházi fesztiválok ünnepelt művészeként eljátszotta Corneille Cidjének, 1952-ben Musset Lorenzacciójának címszerepét, fellépett Camus, Garcia Lorca és Giraudoux darabjaiban is, s ugyanitt Jean Vilar társrendezőjeként is dolgozott. 1952-től a Théatre National Populaire művésze volt, 1954-ben – nagy sikert aratva- eljátszotta a Ruy Blas címszerepét.
A legendás festőművész, Amedeo Modigliani életéről készült az 1958-as Montparnasse 19 (magyar címe: A Montparnasse szerelmesei). A párizsi művészvilág izgalmas fellegvárában, a macskaköves utcák és ódon házak közti kis kávéházakban elevenedik meg a fiatalon elhunyt, zseniális festő, Modigliani élete. Két nagy művésznek is fontos lett ez a film: a színész Gérard Philipe ekkor már tudta, hogy súlyos beteg, a rendező Jacques Beckernek halála előtti utolsó filmje lett ez a szenvedélyes mű.
Utolsó filmjét, 1959-ben Louis Bunuel rendezte. Gérard Philipe ekkor már halálos beteg volt. Az El Paóban nő a láz történet szerint egy dél-amerikai katonai diktatúra börtönszigetén köztörvényesek és politikai foglyok sínylődnek együtt. A kormányzó fiatal titkára, Ramon titokban szerelmes főnöke szép feleségébe, Inesbe. Egy váratlan előléptetés következtében, úgy tűnik, végre érvényesítheti idealista elveit és elnyerheti az asszony kegyeit is. Túl későn ébred rá, hogy a diktatúra végig csak eszközül használta.
1946-ban ismerkedett meg Anne Nicole Navaux újságíróval, aki később több sikeres könyv szerzője lett, 1951. november 29-én vett feleségül. Két gyermekük született, Anne-Marie (1954. december 21.) és Olivier (1956. február 9.).
1956-ban a filmrendezéssel is megpróbálkozott, Joris Ivensszel közösen készített filmjük, a Till Ulenspiegel a mindenható fiatalságot állította a haladó társadalmi eszmény szolgálatába. A társadalmi történések, folyamatok iránti érdeklődése abban is megnyilvánult, hogy 1958-tól haláláig a francia színészszakszervezet elnöke volt.
Rövid pályafutása során több nagyszerű rendezővel találkozott össze szerencsésen, némelyikkel több filmben is. Így René Clairrel Az ördög szépsége, Az éjszaka szépei és A nagy hadgyakorlat című filmekben, vagy Autant-Larával, aki A test ördöge, a Vörös és fekete és a Dosztojevszkij regényből készült, A játékos című filmekben rendezte.
Sokan sokféleképpen próbálták megfejteni Gérard Philipe titkát, hogy miért válhatott a második világháború utáni francia film férfieszményévé. A megfejtéshez legközelebb talán Oriana Fallaci, a neves olasz publicista jutott, aki 1956-ban ezt írta róla: „Hát hogy lehetne megállni, hogy ne tapsoljunk ennek a félszeg, pimasz fiatalembernek? Csak rá kell nézni, máris gyöngédség fogja el az embert. Talán szenvedő, elkényeztetett gyermekhez hasonló külseje az oka, talán ragyogó szeme, amely hol világfájdalmas, hol meg hideg és kíméletlen, akár egy ítéletvégrehajtóé, talán fanyar, elkényeztetett arisztokrata megjelenése…” René Clair szerint Gérard Philipe az intelligencia csodája volt.
A tüdővizenyő, mely gyermekkorában megtámadta tuberkulózissá fejlődött, mely a kimerültség pillanataiban mutatkozott meg. A vizsgálatok során az orvosok jóindulatú daganatot fedeztek fel a máján, és november elejére műtétet írtak ki. Párizsban hunyt el 1959. november 25-én, 37 éves korában. Halála előtt nem sokkal fejezte be Luis Bunuellel az El Paóban nő a láz című filmet. Luis Bunuel Mexikóban forgatott műveinek egyike, főszerepben az akkor már halálos beteg Gérard Philipe-pel, aki nem élte meg a flm bemutatóját.
