Hogyan választják ki a kiadók, kivel dolgoznak együtt a műfordítás terén? Mennyi idő kap egy műfordító a fordításra? Mitől jó olvasható egy fordítás és mitől nem egy másik? Hogyan lehet jól átadni egy idegen nyelvű szöveget? A műfordítás több, mint egy nehéz hivatás, amit lehet imádni és könnyű becsmérelni.
Hogy készül egy könyv magyar kiadása? II. rész
Nemrégiben szót ejtettünk a könyvkiadás első fázisáról: hogyan választja egy kiadó, melyik könyvet mutassa be olvasóinak, mi lesz a kéziratok sorsa, miután az a kiadóhoz kerül. Az idegen nyelv könyvek esetében a műfordításra külön időt és energiát fordít minden kiadó, hiszen a fordítás művelete kicsit bensőséges, kicsit magányos tevékenység, aminek sikerét végül az olvasók díjazzák. Az Ad Astra szerkesztője és műfordítója, Kleinheincz Csilla az általánosságokat is bemutatja a saját fordítói munkája, valamint Juhász Viktor, a Kvantumtolvaj és a Fraktálherceg fordítója mellett.
Egy idegen nyelvű könyv kiadási jogának megvétele után, a szöveg elsőként a fordítóhoz kerül. A kiadók általában olyanokkal dolgoznak együtt, akiknek ismerik a munkáját, vagy már dolgoztak együtt, de érdemes nyitottnak lenni, főleg a nem angol nyelvből fordítók esetében, viszont egy próbafordítást ilyenkor is mindenképpen meg kell nézni. Az ütemezés megbeszélésekor, érdemes úgy választani, hogy női szerzőt nő, férfi írót férfi fordítson, ugyanis az illető szókincse, saját stílusa befolyásolja a munkát, így jobban képes igazodni hozzá. Persze vannak kivételek, mint például Scott Westerfeld, akinek a stílusára mindkét nembeli fordító könnyen ráérezhet. Ezenkívül Kleinheincz Csilla arra is figyel, mivel szeret dolgozni az illető, mondjuk, a humoros írásokat tudja jól átadni, vagy a száraz, tudományos jellegű szöveget bírja. „Olyan ez, mintha házasságközvetítést végeznék, az a lényeg, hogy jó kombinációt alkosson az író és a fordító.” Ez történt Hannu Rajaniemi és Juhász Viktor esetében; a sorozatnak eléggé újító terminológiája van, és Juhász Viktor a China Mieville-fordításokkal már bizonyította, hogy érzéke van az ilyesmihez.
Természetesen a fordításról is készül szerződés. A munkának van egy határideje, az Ad Astránál nem kedvelik a szűkre szabott időt, jó néhány olyan könyve van, amelyet már fordítanak, ám csak jövőre jelenik meg. A határidő lejártáig nem szoktak a fordító nyakára hágni, csak néhányszor noszogatják, hogy érezze a törődést.
Minden fordítónak megvan a maga módszere, saját munkamenete, de fordítás előtt mindenképpen el kell olvasnia a könyvet. Sokan e-könyvből, pdf-ből szeretnek dolgozni, könnyebben kezelhető, mint a papírkönyv.
„Személy szerint azt tudom mondani erről a munkáról, hogy ehhez, akárcsak az íráshoz, nagyon sok gyakorlás szükséges; nem elég egy, két, három, tíz könyvet lefordítani. Minden író más hangon szólal meg, mindegyik tanít valamit, és soha nincsen vége a tanulásnak. Fordítottam számítógépbe és füzetbe (amit aztán be kellett gépelnem), szerepjáték-szabálykönyveket, társasjátékokat, regényeket, novellákat, összesen 42 könyvet (ha el nem számoltam magam), és még mindig úgy érzem, hogy van mit tanulni a szakmáról.
Vannak írók, akikkel könnyű megtalálni a hangot, akiket jó fordítani, és van, akikkel kínszenvedés dolgozni, és nem feltétlen azért, mert nehéz a nyelvezetük, hanem mert dögletesen unalmasak vagy szürkék. Igazat megvallva, nem emlékszem minden könyvre, amit fordítottam. Van, aminek már sem a cselekményét, sem a szereplőit nem tudom felidézni, mert csak átfolyt rajtam a munka. Másoknak még most is szó szerint tudom idézni egyes sorait.
Jó író és jó mű esetén viszont még a nehézség is lelkesítő kihívás. Mint amikor egy-egy költői képet kell kicsiszolni, hogy magyarul is ragyogjon, vagy lefordítani egy angol szójátékot. Megszenvedtem a Tamsin történetének bakficával, aki eredetileg dorseti tájszólásban beszélt, és főtt a fejem, amikor szerepjáték-terminológiát kellett kitalálnom, ami magyarul is működik és világos, érthető. Hogy fordító lettem-e a negyvenkét könyv után? Valamilyen fordító biztosan.
Azt hiszem, soha nem fogok tudni belenyugodni, hogy teljesen soha nem lehet átadni semmilyen szöveget, csak újraalkotni lehet, hogy lehetőleg ne csak ugyanazt jelentse, de ugyanazokat az érzéseket is keltse fel, mint az eredeti. Nem létezik tökéletes fordítás. Nem is létezhet, mert a szöveg, akár magyarul írták, akár más nyelven és aztán lefordították, mindig él, mindig benne van a lehetőség, hogy más legyen. Akár jobb is.”
Kleinheincz Csilla legfrissebb munkáival legközelebb az áprilisi Könyvfesztiválon találkozhattok: Scott Westerfeld: Behemót, Peter S. Beagle: Az utolsó egyszarvú és Catherynne M. Valente: A lány, aki körülhajózta Tündérföldet.
Kleinheincz Csilla és Hollósy Amadea
Ad Astra Kiadó
