Minden adott volt, hogy Hollywoodban a legsikeresebbek közé kerüljön, intelligens volt, összeszedett, lelkiismeretes, kiváló fizikai adottságokkal rendelkezett és imádott játszani. Burt Lancaster egyszerre volt színész és politikus, producer és filmrendező.
Burt Lancaster (születésekor a Burton Stephen Lancaster nevet kapta) 1913. november 2-án született New York Cityben, annak is a Kelet-Harlem ír negyedében. Apja postás volt, aki vele együtt öt gyermeket nevelt. Az ír protestáns család az 1880-as években Ulsterből vándorolt ki az Egyesült Államokba. A fiatal Burt igazi utcakölyök volt, akit csak a testedzés érdekelt, de az érettségi bizonyítványát azért 1930-ban megszerezte a New York-i DeWitt Clinton gimnáziumban. Nem tanult tovább, dolgozott mint utazó ügynök, majd tűzoltó, végül egy cirkuszi társulathoz szerződött, ahol akrobataként dolgozott mindaddig, amíg egy komoly sérülés véget nem vetett karrierjének.
A második világháború idején a hadseregben szolgált, s a katonaévek alatt különféle revükben is fellépett, ez hozta meg a kedvét a színi pályához. A daliás termetű, jóképű fiatalembert hamar felfedezte magának Hollywood. Filmes karrierje 1946-ban kezdődött a Hemingway-novella alapján készült Gyilkosok című adaptációval, mindjárt Ava Gardner oldalán. Mindössze harminchárom évesen lett sztár. Fényes karrier következett, különösebb megtorpanások nélkül. Szerencséje is volt, elsőrangú rendezőkkel, kiváló színésztársakkal dolgozhatott együtt.
Több évtizedes pályafutása során érdekes jellemeket, erőteljes figurákat, szenvedélyes hősöket formált meg, a közönség és a szakma folyamatos rokonszenve és elismerése mellett. Kiváló alakítást nyújtott irodalmi alkotások filmváltozatában (Arthur Miller: Édes fiaim; Tennessee Williams: A tetovált rózsa) csakúgy, mint a nagy közönségsikert arató kalandfilmekben (Az esőcsináló, Szerencsevadászok, Skalpvadászok, Újra szól a hatlövetű, Ulzana portyája). A western megfelelt erőteljes fizikumának és atletikus mozgásának. Az 1954-es Vera Cruz című filmben Gary Cooper magányos hősével, Ernest Borgnine-nal és Charles Bronsonnal tűnik föl a vásznon. Kasszasikert elérve.
Régi, sikeres cirkuszi számait mutathatta be a Trapézban, Gina Lollobrigida és Tony Curtis oldalán. Őbenne találta meg 1963-ban Luchino Visconti az ideális Salina herceget (A párduc). Visconti a „legeslegrejtélyesebb férfinak” nevezte, akivel valaha találkozott. A hetvenes években főleg kalandfilmekben játszott (Repülőtér, Buffalo Bill és az indiánok, Skorpió), de szerepet vállalt Bertolucci Huszadik századjában is.
Az ő nevéhez fűződik a filmtörténet leghosszabb és legszenvedélyesebb csókja a James Jones alig 859 oldalas, 1951-ben megjelent erotikától fűtött Most és mindörökké című világháborús regényéből 1953-ban készült filmben. Az eredeti történetet finomította és sokkal emészthetőbbé tette a film rendezője, Fred Zinnemann. Az alkotás azonban így is érint olyan vitatott témákat, mint a prostitúció, házastársi hűtlenség, katonai igazságtalanság, korrupció, erőszak, alkoholizmus és gyilkosság. A szinte dokumentumfilm-szerű stílusban forgatott film nagyon népszerűvé vált, és az Oscar-gálán a legtöbb díjat kapta az Elfújta a szél óta. Abból a szempontból is érdekes volt, hogy Deborah Kerr alakította benne a hűtlen feleséget (Lancaster és Kerr a tengerparti fövenyen játszódó szexjelenete mára klasszikussá lett), illetve ez a film indította be újra Frank Sinatra karrierjét.
Művészi munkáját rangos elismerésekkel díjazták. Kevés olyan színész volt, akinek a Hollywood által megkövetelt daliás külső és természet adta kedvesség mögött a hidegvérű és kegyetlen csaló szerepének eljátszása is tökéletesen sikerült. Lancaster kiváló volt Az esőcsinálóban, és lenyűgöző Elmer Gantryként is. Az 1961-es Oscar-gálán majd a Golden Globe-gálán is a legjobb férfi főszereplőnek járó szobrocskát kapta az Elmer Gantry prédikátorának megformálásáért. A Trapéz akrobatájaként a Berlini Filmfesztiválon Ezüst Medve-díjat, az Alcatrazi madáremberben nyújtott alakításáért Velencében Volpi Kupát kapott. Susan Sarandon oldalán nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölték, és a legjobb külföldi színésznek járó Donatello-díjjal tüntették ki az Atlantic City főszerepéért 1980-ban, amely egyébként a filmszakma megítélése szerint a színész hattyúdala volt.
Üzletembernek sem volt utolsó. 1948-ban Hecht-Hill-Lancaster néven saját produkciós céget alapított, amelyhez olyan filmalkotások fűződtek, mint az 1955-ben készült, világsikert aratott Oscar-díjas Marty. Két alkalommal rendezéssel is próbálkozott, mindkettő kalandfilm volt, melyekben maga is játszott.
Közismerten liberális nézeteket vallott. Egyike volt azon filmsztároknak, akik 1963 augusztusában részt vettek a Martin Luther King által szervezett tüntetésen, sőt a lelkész mozgalmát anyagilag is támogatta. Magánélete mentes volt a zajos botrányoktól. Háromszor nősült, mind az öt gyermeke második, Norma Andersonnal kötött házasságából született. Életének szívinfarktus vetett véget 1994. október 21-én, Los Angelesben. Burt Lancastert 1995-ben az Empire magazin a filmtörténet száz legszexisebb sztárja közé sorolta.
