Ő volt a mosolytalan fapofa, akinek az arca a legvidámabb helyzetekben is mozdulatlan maradt. 50 éve, 1966. február 1-jén halt meg Buster Keaton, a némafilm-korszak burleszkjeinek faarcú sztárja.
Buster Keaton Joseph Frank Keaton néven a Kansas állambeli Piqua-ban született 1895. október 4-én, varietészínész szüleinek harmadik, legkisebb gyermekeként. A Buster becenevet a családi legenda szerint hat hónapos korában Harry Houdinitől kapta: amikor az apró Keaton legurult egy lépcsőn a színházban, a magyar származású bűvész azt mondta a szülőknek: „Micsoda potyogós (Buster) gyereketek van ” A becenév rajta ragadt, és három éves korában két testvérével együtt e néven lépett először a varietészínpadra.
Tizenéves koráig együtt dolgozott a szüleivel, a színpadon akrobatikus jelenetekkel vegyített bohózatokat adtak elő. 1917-ben otthagyta a családi produkciót, mert feszültté vált viszonya alkoholista apjával. Ennek az évnek a végén megismerkedett a komikus Fatty Arbuckle-lal, s ez a találkozás Buster egész további sorsát meghatározta.
Fatty meghívta, hogy legyen partnere egy, a Comique Film Corporation számára készülő alacsony költségvetésű filmvígjátékban. A mozinak sikere volt, és ezzel megalakult az a duó, amely aztán némafilm-burleszkekben főszerepek egész sorát játszotta. Az új művészeti ág által elvarázsolt Keaton hamarosan saját maga számára írta a filmszerepeket, sőt rendezőasszisztensként a készítésben is részt vett. Bár a szakmában egy idő után útjaik szétváltak, a magánéletben Fatty élete végéig közeli barátja maradt.
Hamar szárnyára kapta a hírnév, gyors egymásutánban készült filmjeiben a változó karaktereket nem gesztusokkal, hanem jellegzetes, rezzenéstelen arcával jelenítette meg. Kifejlesztette saját vizuális védjegyét, ő volt a mosolytalan fapofa, akinek az arca a legvidámabb helyzetekben is mozdulatlan maradt. Komikusi adottságait rendezőként is kamatoztatta, klasszikus alkotásait vérbő humor és sok ötlet jellemezte. Az 1926-ban készült Generálissal a mozi halhatatlanjai közé került, a hangosfilm azonban nem volt az ő műfaja.
A harmincas évek elején kapott kisebb megbízásokat – gagmanként szerződtette a Metro-Goldwyn-Mayer, rövidfilmeket forgatott, – de a sikersorozat megszakadt.
A stúdióval súrlódásai voltak, munkáját általa megalázónak érzett módon keménykezű rendezők és forgatókönyvírók ellenőrizték, ő bánatában rákapott az italra. A stúdió végül csak egy másodvonalbeli vígjátéksorozatot kezdett vele forgatni, ami ráadásul nem is volt sikeres, mindezek betetőzéseként tönkrement 1920-ban kötött házassága is. 1934-ben volt a mélypont: az MGM kirúgta, feleségétől elvált, (és részegen azon nyomban feleségül vette Mae Scrivent), az adóhivatal pedig beperelte 28 ezer dollár adóhátralék miatt. Alkoholizmusa olyan súlyossá vált, hogy szanatóriumba kellett szállítani, ahol kényszerzubbonyt kapott.
Betegségét sikeresen gyógykezelték, de hollywoodi karrierje véget ért. Még dolgozott mint gag-író, rendezett rövidfilmeket, de régi fizetésének már csak töredékéért. Szerepet vállalt néhány külföldön készült vígjátékban is, Európában nagyobb megbecsülést kapott, mint a hazájában.
1949-ben a Life Magazin cikksorozatot közölt a némafilmek nagy komédiásairól, köztük Keatonról is. Több televíziós show-műsor vendégeként neve visszatért a köztudatba, és ismét keresni kezdték a filmrendezők is. Jelentős filmekben kapott epizódszerepeket (Alkony sugárút, 1950; Rivaldafény, 1952; Nyolcvan nap alatt a föld körül, 1959; Ez egy bolond, bolond, bolond világ, 1963). 1957-ben eladta élete történetének megfilmesítési jogát a Paramount Pictures-nek, s a stúdió a forgatásnál technikai tanácsadóként alkalmazta. Bár az elkészült filmmel nem volt elégedett, a kapott összeg elég volt arra, hogy új házat vegyen, ahova harmadik feleségével, Eleanor Norrissal beköltözhetett. A filmen kívül művészi munkásságát számos könyv és tanulmány elemezte.
A tüdőrákkal folytatott, évekig tartó küzdelme hetvenegy éves korában ért véget, 1966. február 1-jén halt meg a kaliforniai Woodland Hillsben.
