90 éves lenne Peter Falk ötszörös Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színész, rendező, producer, a legendás Columbo hadnagy megtestesítője.
1927. szeptember 16-án született New Yorkban, anyja orosz, apja lengyel volt, felmenői között található magyar és cseh is (csak legenda miszerint dédapja Falk Miksa író, politikus volt). Jobb szemét hároméves korában eltávolították egy rákos daganat miatt. A középiskolai évek után politológiai, majd közigazgatási diplomát szerzett. Felnőttként a munka mellett tanulta a színjátszást, 1955-ben már a Broadwayn szerepelt. Az 1960-as évek elején, mind a filmvásznon, mind a tévéképernyőn felhívta magára a figyelmet.
1968-ban osztották rá az egész pályafutását meghatározó Columbo tévésorozat címszerepét. Az álmos tekintetű, kócos hajú nyomozó hadnagy szerepe meghozta számára a világhírnevet, nemcsak a karakter megformálásában sikerült felejthetetlent alkotnia, hanem a „kellékek” kiválasztásában is. Ragaszkodott saját elképzeléséhez, kiváló érzékkel döntött a gyűrött ballonkabát, a szájában mindig ott fityegő szivar, az ütött-kopott, csúf Peugeot mellett.
Nagyszerűen keltette életre az esetlen, látszatra lassú nyomozót, akinek külseje-viselkedése megtévesztő, mert emögött sziporkázó logika, intelligencia és következetesség lapult. Távozásakor – az ajtóból váratlanul visszafordulva – megjegyzéseivel zavarba hozta gyanúsítottjait. A nyomozás során mindig szóba hozta feleségét, akit soha senki nem látott, illetve mégis: készült egy mérsékelten sikeres sorozat, amelyben Mrs. Columbo nyomozott.
A Columbo sorozaton kívül a mozivásznon is emlékezeteset alakított, a legnevesebb rendezőkkel forgatott. John Cassavetes-szel készítette a Férjek és az Egy hatás alatt álló nő című drámát, Wim Wendersszel a Berlin felett az ég és a Távol és mégis közel című filmeket, Robert Altman A játékosában magát alakítva improvizált. Ezt követte a Neil Simon darabjából készült a Napsugár fiúk című vígjáték Woody Allennel, a Vitathatatlan című akciófilm, hangját adta a Cápamese című animációs filmhez, utolsó munkája a Next – A holnap a múlté című thriller.
2003-ban még készített egy Columbo-részt, de idős kora miatt már nem forgatott többet. 2007-től súlyos Alzheimer-kórban szenvedett, felesége gyámságára szorult, és már a Columbóban játszott szerepére sem emlékezett. Első házasságából két örökbe fogadott lánya van. 2011. június 23-án halt meg Beverly Hillsben.
Peter Falk ötször vehette át az Emmy-díjat, négy alkalommal a Columbo megformálásáért. Utóbbiért 1973-ban a Golden Globe-ot is kiérdemelte. 1996-ban a francia Művészeti Érdemrend lovagja lett. Halála után két évvel, 2013-ban csillagot kapott a hollywoodi Hírességek Sétányán. Budapesten is szobrot kapott, az V. kerületi Falk Miksa utca és a Szent István körút sarkán találkozhatunk Columbo hadnaggyal és hűséges kutyájával.



