„Túl sok ember van, aki a saját szokásait tekinti a világ alapszabályainak.” Daniel Kehlmann nemcsak két zseniális tudóst mutat be, hanem a tudásvágy mivoltját is.
Ez a regény két már öregedő, kissé bogaras nagy német elméről, Carl Friedrich Gauss matematikusról (1777-1855) és Alexander von Humboldt felfedezőről (1769-1859) szól. Élettörténetükben már a kezdetektől megmutatkoznak mind a hasonló, mind az egymástól eltérő vonások.
„Különös és igazságtalan, mondta Gauss, a létezés siralmas esetlegességének ékes példája, hogy tetszik, nem tetszik, egy bizonyos korban születünk és annak foglyai vagyunk. Ez méltánytalan előnyt szerez az embernek a múlttal szemben és bohócot csinál belőle a jövő szemében.”
Két öreg, kissé bogaras tudós ember (Alexander von Humboldt és Carl Friedrich Gauss) először 1828-ban találkozik Berlinben, hogy a tudomány érdekében összefogjanak. Gauss nyomorúságos körülmények közül indul útjára, de géniuszára már korán fény derül. Humboldt nemesként születik, s kezdetektől fogva a kiválóságra készítik föl. Koruk megismerésének két teljesen különböző megközelítését képviselik. Carl Gauss keveset lát a világból annak fizikai valójában, azonban annál többet elméjéének munkája révén (magányos türelemjátékában a Föld láthatatlan mágneses mezőjét vizsgálja), míg Von Humboldt messzi vidékeken utazgat, megpróbálva annyit látni és magáévá tenni a fizikai világból, amennyit csak lehetséges. A világot járt felfedezőnek és a szobájába zárkózó tudósnak azonban van egy közös vonása: a szenvedélyes tudásvágy.
„A visszafele vezető úton azon tanakodott, vajon eljön-e majd a nap, amikor az emberek hazugság nélkül érintkezhetnek egymással. De mielőtt megválaszolhatta volna magának ezt a kérdést, rájött, hogy minden számot fel lehet írni három háromszögszám összegeként.”
A 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége, Daniel Kehlmann stílusa szinte vázlatos, sokatmondó részleteket kínál, főként mégis az olvasó fantáziájára hagyatkozik. Nem rágja át magát lassan és módszeresen az életrajzokon, inkább elidőzik néhány részletnél (nem minidig a legkézenfekvőbbeknél), és sok mindent átugrik, finoman ábrázolva a hírnév témáira gyakorolt korlátozó hatását. Mindkét férfi egy-egy, a saját világában élő, a tudás megszerzésére megszállottan vágyó sziget.
Az írót lenyűgözi saját karaktereinek elkötelezettsége, s mindaz, amit a két nagy elme hajlandó megtenni, Gauss és a szinte mindenkit félvállról vevő Von Humboldt is be van zárva saját világába. A világ fölmérése egyedülállóan finom érzékkel nyúlva a témához, élénken, kivételes műveltségről tanúbizonyságot téve és kifinomult humorral ábrázolja a két történelmi figurát.
Daniel Kehlmann: A világ fölmérése, Magvető Kiadó, 2006
