“A könyvírásban a folyamat sokkal fontosabb, mint maga a végtermék” – vallja Daniel Kehlmann, a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége.
Daniel Kehlmann az európai irodalom egyik legeredetibb és a kortárs német irodalom egyik legjelentősebb szerzője, aki kritikusként és esszéíróként is sokat tesz a kultúrák találkozásáért. Daniel Kehlmann 1975-ben született Münchenben, apja Michael Kehlmann rendező, anyja Dagmar Mettler színésznő. 1981-ben a családjával Bécsbe költözött, ahol a Kalksburg kollégiumban tanult, ezt követően filozófiai és német tanulmányokat végzett a bécsi egyetemen.
Jelenleg Bécsben, Berlinben és New Yorkban él. Regényei és esszékötetei már huszonéves korában hatalmas kritikai és közönségsikert arattak Németországban, A világ fölmérése című regénye pedig meghozta számára a világhírt: az Egyesült Államokban hónapokig szerepelt az eladási listák élén, és hazánkban is komoly sikerkönyv volt. 2006-ban elnyerte a legrangosabb német irodalmi elismerést, a Kleist-díjat, 2008-ban pedig Thomas Mann-díjat kapott. Kritikusai világszerte kifinomultságát, hatalmas tárgyi tudását, intelligenciáját és páratlan humorát dicsérik.
“A könyvírásban a folyamat sokkal fontosabb, mint maga a végtermék. Amikor elkészül, az ember alapvetően már nem akar vele annyit foglalkozni. Persze beszélni kell a kész könyvről, de gondolatban már a következő munkán jár az eszem, amiről viszont nem beszélhetek. Ez ennek a munkának a paradoxonja” – véli Kehlmann.
Az európai irodalom egyik legeredetibb szerzője, aki kritikusként és esszéíróként is sokat tesz a kultúrák találkozásáért: a német nyelvű olvasóközönségnek szemlézi a világ-, így a magyar irodalmat is, az angol nyelvű közönség felé pedig a német kultúrát közvetíti.
A Magvető Kiadónál megjelent művei: A világ fölmérése (2006), A Beerholm-illúzió (2008), Hírnév (2009), F (2014), El kellett volna menned (2017), Én és Kaminski (2017), Tyll (2018)
A 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégének a Budapest Nagydíjat Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest humán területért felelős főpolgármester-helyettese és Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnöke adja át a német szerzőnek, akit Darvasi László laudál.