Egy szemfüles újságíró

Szerző: Ayhan Gökhan / 2012. november 8. csütörtök / Szubkultúra, Könyvvilág

„A lónál többre értékeljük a lókolbászt, nem szívesen ülünk nyeregbe, viszont szeretjük nyeregben érezni magunkat, és a rókavadászatnál jobban élvezzük a szoknyavadászatot.” Hogy látta a fiatal Dickens és London aranykorát? – Ayhan Gökhan írása

Charles Dickens szeretet és empátia. Lelkiismeret. Az angol irodalomban ő testesíti meg az igazán kifinomult, elegáns gentlemant, halhatatlan regénye, a Twist Oliver a realista, hús-vér igazságokkal felcicomázott regényirodalom nyitódarabja. A Dickensről írás olyan, mint egy körültekintően megszervezett, ünnepi mise, megtisztelő és megnyugtató. Jó érzés a Dickensről való beszéd.

A London aranykora című könyv a fiatal, akkoriban főképp mint újságíró ismert Dickens karcolataiból ad válogatást. Szenzáció a könyv a tizenkilencedik századi angol nyelv szövedékétől ódzkodók előtt és köztük előttem, mert végre valahára magyarul vehetjük kezünkbe a tárcagyűjteményt. A tárcák három újság oldalain jelentek meg és boldog-boldogtalan olvashatta a fiatal író mennyire érzékenyen, a felszíni tudósítás elkerülésével nyúl a témáihoz, mennyire jól, részrehajlás nélkül mutatja meg az angol élet nem egyszer sötétebb oldalait. Dickens már itt a szépítés szemüvege nélkül, tisztán a kapitalista rend hibáinak következményeiről értekezik.
Könnyed, csevegő nyelven beszél a fiatal, az írásokat álnéven jegyző Charles, könnyed, csevegő hangulat ködében teszi meg velünk a hosszú sétát London köddel bélelt, esővel felhintett tizenkilencedik századi eleven, színes és szürkén sápadt, feketébe hajló díszletei között. Közösen nézhető meg a zálogház kínálata és a rettegett üzlet szomorú vendégei vagy a börtön, aminek lakóival Dickens együttérzése nyilvánvaló, mint ahogy az egyik rabszállító autóba betuszkolt fiatal lányok is sajnálatot keltenek a szerzőben. A szeme előtt elvonszolt lányokról szóló írásában vonja le a máig is érvényes, sajnos a jelen Magyarországáról is kijelenthető tényt. „Ezt a két lányt gonosz és pénzéhes anyjuk vetette ki a bűnös londoni utcákra. Amit a kisebbik elkövetett, azt a nagyobbik már korábban elkövette; amilyen most az idősebb, olyanná fog válni a fiatalabb. Szomorú kilátás, és szinte biztos, hogy bekövetkezik: egy tragikus dráma, melyet gyakran eljátszanak!

Vessünk csak egy pillantást a londoni börtönökre és rendőrőrsökre, sőt nézzünk körül az utcákon. Ezek a dolgok nap mint nap, óráról órára megtörténnek a szemünk láttára – már annyira természetesnek tűnnek, hogy észre sem vesszük őket.” Egy üzlet fokozatosan bekövetkező változásairól így tudósít Üzletek és bérlőik című tárcájában: „Eladott annyi szivart, amennyit tudott, a többit pedig elszívta. Bérelte az üzletet, ameddig a háziúrral meg tudott férni, és amikor már nem élhetett békében, hűvös egyszerűséggel bezárta az ajtót, és meglépett. Ettől kezdve a két kis lyuk számtalan változáson ment keresztül. A dohányárust egy színházi fodrász követte, aki a „karakterek” és szörnyű csaták széles skálájával ékesítette a kirakatot. A főkötőváz-készítő egy zöldségesnek adta át a helyét, a ripacs borbélyt pedig egy szabó követte. A változások oly gyakorivá váltak, hogy egy idő után már nem láttunk semmi mást, mint a ház elszegényedésének sajátos, de biztos jeleit.” Dickens humora, derűs látásmódja a gúny szintjéig nem jut el, megmarad a gyermeki kuncogás alagsorában, később születő nagyregényeiben majd elsőszámú fegyverként jelenik meg ez a fajta mély humor.

Aki eddig nem ismerte és Dickens által kíván betekintést a londoni hétköznapokba és mindennapos eseményekbe, furcsábbnál furcsább (nem egyszer szórakoztató) jelenségekbe, az rosszul választ, ha a London aranykora című tárcagyűjteményhez nyúl. Ez a London nem létezik. A mai London a régi London eldurvultabb, ijesztőbb és torzabb vázát mutatja. Természetesen a zálogház és a börtön, mint örök érték, a mai napig ott van Anglia és a világ számos országában, ami a régi Londonban kezdet, kibontakozás, az a mai Londonban az erőszakos beérés, néven nevezve a kíméletlen piacgazdaság és a hideg érintésű verseny. Dickens Londonja a kezdetekről tájékoztat. A tárca is, mint műfaj, manapság sokszor nem több egy rosszul elsütött gúnyviccnél vagy emberek lejáratásánál. Dickens tárcáiban ennek nyoma sincs. Ő bántás nélkül leleplez, csúfolódás nélkül bemutat egy várost, ahol él, aminek a problémáival nap mint nap kell szembesülnie.
Bájos ez a Dickens. Szerethető ez a Dickens. Hosszú ujjaival óvatosan ide, egy riasztó kivégzőudvar felé mutat: „A régi kivégzőudvar – melynek nevét az újságolvasó közönség már jól ismeri, hiszen gyakran megemlítik a kivégzésekről szóló beszámolókban – az épület sarkában van, a börtönkáplán Newgate Street-i lakása mellett: …” majd a mára kihalt női egyletek iránya felé int a magyarázó kéz. „Első látásra hajlamosak lennénk azt állítani, hogy a Biblia – és Imakönyvterjesztő Egyesület kevésbé népszerű, mint a Havonta Gyermekágyneműt Kölcsönző Egyesület; ámbár az utóbbi egy-két év során a Biblia – és Imakönyvterjesztő Egyesület fontossága jelentősen megnőtt, épp a Gyermeket Vizsgáztató Egyesülettel való vetélkedés nyújtotta váratlan segítség javára.” A kötet fordítóiról érdemes lenne mondanunk valamit, annyit legalább, hogy köszönjük, hogy elvégezték ezt a munkát, nem is akárhogyan.