„Lehet, hogy jók a filmjeim, lehet, hogy rosszak, de én csakis ezeket a filmeket akartam megcsinálni. Olyan színészekkel, akiket én szemeltem ki, akiket szerettem.” François Truffaut Oscar-díjas francia filmrendező, a filmes új hullám jelentős képviselője 30 éve halt meg.
Truffaut filmjei talán valóban nemcsak a „francia új hullám”, de a filmművészet legszemélyesebb alkotásai, igazi szerzői filmek, melyeket „kamera-töltőtollal” írt a rendező. A Négyszáz csapás, a Jules és Jim, a Bársonyos bőr, a Fahrenheit 451, az Amerikai éjszaka, Az utolsó metró rendezője, François Truffaut 30 éve, 1984. október 21-én halt meg. 1932. február 6-án született Párizsban. A filmművészet „fenegyerekének” meglehetősen mozgalmas, zűrös ifjúsága volt: csavargott, kimaradt az iskolából, s emiatt elmérgesedett a viszonya családjával. Kifutófiúként, majd gyári munkából próbált megélni, s közben egy klubban elmaradhatatlan résztvevője volt minden filmvitának. Megismerkedett az Elle című lap irodalmi vezetőjével, aki filmrecenziók írásával bízta meg, ezért otthagyta a gyári munkát. Egy munkás filmklub alapításán fáradozott, amikor egy szélhámos miatt pénzügyi zűrbe keveredett, és apja intézkedésére fiatalkorúak nevelőintézetébe került.
Életében romantikus fordulat következett: levelet írt André Bazinnek, a legnagyobb francia filmkritikusnak és filmesztétának, aki kihozatta az intézetből, és két helyen is munkát szerzett neki. A fiú éjjel-nappal, amikor csak tudott, a Cinématheque (a párizsi filmmúzeum) vetítésein ült, az iskola és a család elől is a moziba menekült. Egy szerelmi csalódás 18 évesen a katonasághoz „kergette”. Fél év németországi kiképzés után 1951-ben Vietnámba vezényelték volna, ám ehhez nem volt kedve, és katonaszökevény lett; ismét Bazin mentette meg, aki leszereltette védencét.
Az ötvenes évek elejére már a Cahiers du Cinéma ismert kritikusa volt, a szaklap a francia újhullám szószólója volt. Truffaut leghírhedtebb vitacikke – A francia film bizonyos irányzata – támadás volt a hagyományos film és filmesek ellen. Élőhalottnak nevezte a korabeli francia filmművészetet, követelte a szerzői filmet, amelyben szabadon bontakozhat ki a rendező teremtő egyénisége. A filmkészítés gyakorlatával 1956-ban Roberto Rossellini olasz filmrendező asszisztenseként ismerkedett meg. Dolgozott Jacques Rivette és Jean-Luc Godard francia rendezők stábjában, rendezett két rövidfilmet, majd 1959-ben elkészítette első, önéletrajzi ihletésű filmjét.
A gyermekkor gyötrelmeiről szóló Négyszáz csapás című alkotása tizenkét nemzetközi díjat, közte a cannes-i legjobb rendezés díját hozta, s azonnal a filmművészet nagyjai közé emelte. A film főhőse, Antoine – Jean-Pierre Léaud megformálásában – Truffaut megszemélyesítője és filmjeinek visszatérő figurája, felbukkan a Húszévesek szerelme egyik epizódjában (1961), az Antoine és Colette-ben (1962), a Lopott csókokban (1968), a Családi fészekben (1970), majd az Antoine Doinel-történeteket lezáró 1979-es Menekülő szerelemben. Truffaut különböző műfajokkal kísérletezett, de mégsem képi világával, formanyelvével hozott újat a filmművészetben, hanem azzal, hogy megteremtette az úgynevezett személyes filmet.
Filmjeinek többsége regényből készült, de ezeket csak alapötletként használta, a témát maga formálta új, önálló művé. A Jules és Jim (1962) Henri-Pierre Roché elfelejtett regényéből lett a francia filmes újhullám alapműve. A történet csaknem húsz évet, három ember különös és megrendítő kapcsolatát, szerelmüket, barátságukat és halálukat öleli át.
Filmjeiben eredetien ábrázolta a szerelem gyötrelmeit, a fiatalkor ártatlanságát és magányérzetét. További művei – a Bársonyos bőr (1964), A menyasszony feketében volt (1968), a Mississippi szirénje (1969), A zsebpénz (1977), A férfi, aki szerette a nőket (1977), Az utolsó metró (1980), a Szomszéd szeretők (1981) vagy a Végre vasárnap (1983) – mind e témákat járták körül.
Ismert filmje még a Ray Bradbury fantasztikus novellájából készült Fahrenheit 451 (1966), A vad gyerek (1970), az Amerikai éjszaka (1973), amely elnyerte a legjobb külföldi film kategóriájában az Oscar-díjat és a Zöld szoba (1978), amelyben ő maga is játszott.
1966-ban jelent meg három éven át készített Hitchcock című könyve, amely a rendezővel folytatott beszélgetéseit tartalmazza, vallomásfüzér életről és filmről. 52 éves korában, agydaganatban halt meg Neuilly-sur-Seine-ben.
