A 2010. január 27-én elhunyt J. D. Salinger életművét máig a Zabhegyező árnyékában találjuk. Az először 60 éve, 1961-ben megjelent Franny és Zooey a felszín alatt teljesen egészben a mindennapokról szól.
„Mindenekelőtt hadd mondjam meg neked, hogy egészen helytelen kiindulás, ha dolgokat meg embereket kezdesz szidni saját magad helyett. Ebben egyébként hasonlítunk. Én is ugyanígy vagyok a televízióval – méghozzá nagyon jól tudom közben magamról. Mégis: helytelen. Rólunk van szó, magunkról. Mindig mondtam neked, nem? Miért vagy olyan pokolian korlátolt ebben a dologban?”
Az először 1951-ben megjelent Zabhegyező (Barna Imre fordításában: Rozsban a fogó – The Catcher in the Rye) olyan híres lett, hogy teljesen elvonta a figyelmet J. D. Salinger más műveiről, és arról is, ami általában írásainak alapvető értéke: mélyen elmerül az élet valóságában, nem az elégedetlenség és elidegenedés általános kérdéseivel foglalkozik.
Pedig a Zabhegyező után sorra jelentek meg Salinger további, szintén közismert írásai. A Kilenc történet (Nine Stories, 1953), a Franny és Zooey (Franny and Zooey, 1961), valamint a Magasabbra a tetőt, ácsok, Seymour: bemutatás (Raise High the Roof Beam, Carpenters; Seymour – an Introduction, 1963) című műveket vannak, akik talán Salinger legizgalmasabb alkotásaiként tartják számon, tény azonban, hogy a Zabhegyező nemzedékformáló, visszhangos sikerét ezek közül egyik sem tudta megközelíteni.
Az először 1961-ben megjelent Franny és Zooey szinte teljesen egészben a mindennapokról szól. Aszimmetrikus történetpár a Glass család két gyermekéről; a „regény” deformált szerkezete és látszólag összefüggéstelen történetmondása miatt majdnem olyan, mintha novellafüzér vagy tárcasorozat lenne. Mégis olyan gondolatokkal foglalkozik, amiket Salinger más könyveiben csak a sorok között lelhetünk fel. Itt szembe kell néznünk azok egoizmusával és álságosságával, akik – különösen az intellektualizmus vagy a vallás hatására – azt hiszik, hogy birtokában vannak az abszolút igazságnak, és nincs szükségük arra, hogy szembenézzenek életük napi eseményeivel.
„Szóval az ego, a sok kis ego, azzal volt a baj. És ha játszottam valamilyen darabban, utáltam magamat a kulisszák mögötti hűhó miatt, minden előadás után. Utáltam a sok kis hülye „egyéniséget”, aki mind nyüzsög, és nyájasnak és barátságosnak hiszi magát. A kis „egyéniségeket”, akik sorra csókolnak mindenkit, és a világ minden kincséért le nem maszkíroznának, és közben igyekeznek pokoli természetesen és pokoli barátságosan viselkedni mindenkivel, aki bejön hozzájuk az öltözőbe. Egyszerűen utáltam magamat…”
Salingernek a keleti vallások iránti érdeklődése, különösen az abszolút igazságok tagadása és az, hogy semmit sem hajlandó biztosra venni, legtisztább formájában a Franny és Zooey-ben mutatkozik meg. A Glass család legfiatalabb gyermekeit egy gondolat gyötri, ami egyre inkább hatalmába keríti őket a könyv folyamán: a tanulás, a vallás, sőt a boldogság is árucikké lett. Így minden választásunk, függetlenül attól, hogy mivel kapcsolatos, akár negatív, akár pozitív értéket képviseltet. A modern világban, ahol sok embernek olyan életstílus a vágya, amely felmenti annak kényszere alól, hogy el kelljen gondolkoznia az életéről, éppen Salinger e kevésbé ismert írásának problematikája elevenedik meg.
J. D. Salinger: Franny és Zooey, fordítók: Elbert János, Tandori Dezső, Európa Könyvkiadó, 2014
