Gene Kelly egyszer azt mondta: „a tánc története a filmvásznon Astaire-rel kezdődik” 30 éve, 1987. június 22-én halt meg minden idők legnagyobb táncos színésze, a műfajt teremtő Fred Astaire.
Fred Astaire 1899. május 10-én született egy osztrák emigráns sörkereskedő fiaként, Frederick Austerlitz néven. Négyévesen tánctanulásra fogták, hogy Adele nővére partnere lehessen, bár erre sem hajlandóságot, sem tehetséget nem mutatott. A leckék mégis megtették hatásukat, a testvérpár az 1910-es évek végén már a Broadway-n (egyebek közt Jacobi Viktor-operettekben is) szerepelt. A rivaldafény még nővérére vetült, aki csak a humoros számokat táncolta Freddel, bátyja a romantikus részek alatt a színfalak mögött unatkozott. Ekkor készültek vele az első próbafelvételek, de szerződést mégsem ajánlottak neki. A később sokszor idézett lesújtó vélemény szerint nem tud se játszani, se énekelni, táncolni csak egy kicsit – összességében nagyon gyatra.
„A tánc verítékes munka? Eleinte csak kísérletezel és próbálkozol. Kutatod a tökéletest. Sok nap végeztével csak a fáradtság vesz majd körül. Időbe telik, amíg sikerül úgy táncolnod, ahogy szeretnél és sikerül valami maradandót alkotnod.” (Fred Astaire)
1932-ben Adele férjhez ment egy brit főnemeshez, partnernő nélkül hagyva testvérét. Astaire, aki komikus arcberendezése és szokatlan táncstílusa miatt maga is fenntartásokat táplált filmes karrierje iránt, mindent egy lapra tett fel, egy nem túl előnyös szerződés birtokában Hollywoodba költözött. Első filmjében szó szerint csak átsuhant a filmvásznon, de az 1933-as Leszállás Rióban mindent megváltoztatott. Bár csak mellékszerep jutott neki a szintén kezdő Ginger Rogers társaságában, a közösen eltáncolt-elénekelt Carioca bombasiker lett.
A páros főszerepeket kapott, kicsit bugyuta, de látványos és szórakoztató zenés-táncos filmjeikre – Roberta, Top Hat, Egymásnak születtünk, Dalol a flotta – tódult a közönség. Összesen tíz filmet készítettek együtt, kilencet a harmincas években, egyet 1949-ben. A köztudatban nevük elválaszthatatlanul egybeforrt – elég csak Fellini Ginger és Fred című tisztelgésére utalni. Astaire rádiós műsorvezetőként is dolgozott, a negyvenes években pedig sok nagy sztárral forgatott, mint Eleanor Powell, Rita Hayworth, Judy Garland.
1946-ban – miután a Kék ég című filmben „lejátszotta” őt Bing Crosby – a közönség és a producerek rémületére bejelentette visszavonulását. Két évig csak családjával, illetve versenylovakkal foglalkozott, s 1948-ban erőtől duzzadva tért vissza. Beugrott a lesántult Gene Kelly helyére a Húsvéti parádé című filmben, amellyel pályafutása egyik legnagyobb sikerét aratta. 1949-ben speciális Oscar-díjat kapott a musical művészetéhez nyújtott hozzájárulásáért, a díjat stílszerűen régi partnere, Ginger Rogers kezéből vehette át.
1954-ben rákban meghalt rajongva szeretett felesége, s ő munkába temette bánatát. 1957-ben Audrey Hepburnt táncoltatta meg a Mókás arcban. A külsejét tekintve egyáltalán nem öregedő színész a hatvanas-hetvenes éveket is végigdolgozta, s néhány alkotásban – Az utolsó part, Pokoli torony – meglepő jellemábrázolási képességről tett tanúságot. Az utóbbiért 1974-ben megkapta a legjobb mellékszereplőnek odaítélt Oscar-díjat is. A tánccal hivatalosan 72 évesen hagyott fel, de azért hat év múlva még táncra perdült Gene Kelly oldalán – bár szavai szerint ez csak mozgás volt.
Magánélete is mozgalmasan alakult: 1980-ban egy nála 45 évvel fiatalabb, de a versenylovak iránti szenvedélyében osztozó zsokénőt vett el. A házasság a várakozásokra rácáfolva jól sikerült, s kitartott Fred Astaire 1987. június 22-én bekövetkezett, tüdőgyulladás okozta haláláig. A színésznek első házasságából két gyermeke született és volt egy fogadott fia is.
Neve ma is fogalom a film világában, nála sokoldalúbb előadót máig sem lehet találni, elegáns és könnyed táncáról pedig még a klasszikus balett nagyjai is úgy vélekedtek, hogy az „maga a megelevenedett ritmus”. Énekesi képességeiről már megoszlanak a vélemények, kellemes, de átlagos hangjáról maga sem táplált illúziókat. Hiányosságait azonban a hangszerelés és személyisége elrejthette a nem túl igényes filmdalokban. Irving Berlin, George Gershwin, Cole Porter mind külön neki írtak dalokat, nem csak népszerűsége miatt, számos későbbi örökzöldet az ő előadásában ismerhetett meg a közönség.
Fred Astaire sztárként is szokatlanul természetes és szerény volt. Magánéleti botrányairól – ilyenek nem lévén – soha nem cikkezhetett a sajtó, végrendeletében pedig megtiltotta, hogy életútjáról filmet készítsenek. S ami a legfurcsább, a filmvásznon klakkban-frakkban pompázó színész saját ruhatárában egyetlen ilyen ruhadarab sem szerepelt.
