Vera felismeri: vannak helyzetek, amikor idő előtt kell felnőttként viselkednünk. És hogy fel lehet nőni a feladathoz.
Szeged, 1980. Vera az általános iskola negyedik osztályába jár, jó tanuló, jó sportoló. A papa a honvédségen dolgozik, a mama meg minden nap várja őt tanítás után. De Vera biztonságosnak hitt élete pár hét leforgása alatt megváltozik.
Az egyik eseményből következik a másik, mintha dominók dőlnének egymás után, mégsem lehet tudni, vajon mi indítja el az események láncolatát.
Mi fordítja szembe végzetesen az addigi legjobb barátnőjével? Miért olyan jó és ugyanakkor ijesztő egyre több időt tölteni Józeffel, az új lengyel fiúval? És miért vannak a felnőtteknek titkaik, ha Verától azt várják el, hogy ő mindig csak az igazat mondja?
Grecsó Krisztián új regénye arról szól, hogy a családi titkokat felfedni nemcsak tudás, de bátorság kérdése is. Vera felismeri: vannak helyzetek, amikor idő előtt kell felnőttként viselkednünk. És hogy fel lehet nőni a feladathoz.
A címre kattintva beleolvashatsz a könyvbe:
Grecsó Krisztián: Vera
(részlet)
A papának nem volt se ideje, se türelme beszélgetni vele, Vera még nem látta ilyennek, mintha valahová azután is sietett volna, hogy megérkeztek, forgatta a fejét, a haját simogatta, pedig hátra volt fésülve, egészen lenyalva, feketén csillogott az olajtól, pedig máskor mindig összevissza áll, bohócosan kócos, hullámos, és a szemébe lóg. Olyan volt, mintha összement volna, még így is magas volt, de most nem tűnt hosszúnak a lába, se lapátnak a keze, mint máskor. Rágta a körmét, pedig nem szokta, azt még a mamának is tilos, és forgolódott, akárhová lépett a mama, egyszerre megint háttal állt neki. Vera számolta, háromszor esett ki a papa kezéből a ropi, gyorsan itta a borokat egymás után, lehúzta az egész pohárral, és azt figyelte, ki jön. Hangosan köszönt, ha belépett valaki. Vera látta, hogy a mama dühös, és mégis csak halkan, kedvesen súgja neki:
„Lassabban, Gábor, baj lesz!”
Vera megkérdezte, mit csinál egy koncertmester, izgalmasnak találta a szót, az utazós, sátras cirkuszok jutottak róla eszébe, a koncertmester azokkal vándorol, de a mama szerint Jakub bácsi hegedül és kész, egy fontos hegedűs a zenekarban, ezért nevezik koncertmesternek. Vera csalódott volt, már többször is végig kellett ülnie hangversenyeket, egy regiment hegedűs van olyankor a színpadon, és reménytelenül hosszan húzzák, de hogy az egyik fontosabb lenne, mint a másik, azt nem vette észre. Az viszont tetszett neki, hogy Jakub bácsinak éppen olyan lángolóan vörös haja van, mint a mamának, és még göndör is, akár hasonlíthatna is a mamára, bár neki olyan a haja, mint egy bukósisak, mintha egy mókás, piros búra lenne a feje körül.
Jakub bácsinak azért van ilyen szokatlan neve, mintha félre lenne mondva, mert lengyel.
Grecsó Krisztián: Vera, Magvető Kiadó, 2019
