„A szellemi értékeknek mindeme roppant anyagán az üveggyöngyjátékos úgy játszik, mint orgonán az orgonista, és ez az orgona szinte elképzelhetetlenül tökéletes, billentyűzete és pedálja letapogatja a teljes szellemi kozmoszt, regiszterei csaknem számlálhatatlanok; ezen a hangszeren, elméletileg, eljátszható a világ egész szellemi tartalma.”
„Hermann Hessének, e fekete gyöngyökkel írt Üveggyöngyjátékot”.
E szavakkal ajánlja az írótárs Thomas Mann Hessének 1948 januárjában új könyvét, a Doktor Faustus című nagyregényt, melyet az irodalomtudomány sokszor állít párhuzamba Hesse nagyregényével, az 1943-ban megjelent Üveggyöngyjátékkal. Voltaképp mindkét nagy Nobel-díjas német író esetében az életművet összegző regényről beszélhetünk, mert bár még a II. világháború után is jelennek meg jelentős írásaik, a mintegy fél évszázadon átívelő hatalmas oeuvre ekkorra lényegében lezárul.
Zene, matematika és meditáció
Hesse 1932 és 1943 között keletkezett regényét sokszor együtt említik a XX. század nagy kísérleti regényeivel is: Robert Musil „esszéregényével”, A tulajdonságok nélküli ember című befejezetlen regénykolosszussal vagy Hermann Broch polihisztorikus regényeivel. Ám Az üveggyöngyjáték visszanyúlik egészen a XVIII. század új német regényirodalmáig, pontosabban és elsősorban Goethe Wilhelm Meister tanulóévei (1796) című művelődési regényéig, melynek Az üveggyöngyjáték egyfajta pandanja.
Kasztáliában, ebben a külvilágtól elzárt, szigorú hierarchikus rend alapján felépülő pedagógiai tartományban, melyet a „tárcairodalom kora” ellenében a szellem újrafelemelése érdekében hoztak létre, az üveggyöngyjáték, a kultúra összes tartalmát és értékét magában foglaló játék elve a mérvadó. Kezdetei a XX. század elejére nyúlnak vissza, eszméje azonban már megtalálható többek között Püthagorásznál, a gnosztikus körökben, a régi kínaiaknál, az arab-mór szellemi életben vagy akár a német romantikában. Előképe az universitas litterarum, legfőbb célja tudomány és művészet, tudomány és vallás kibékítése.
Míg a hanyatló tárcairodalom kora és az azt megelőző napnyugati kultúra támpillére a költészet és a filozófia, addig az üveggyöngyjáték legfontosabb elemei a zene, a matematika és a meditáció. A zenében különösen az egység, az ég és a föld, a fényesség és a sötétség közötti harmónia játszik fontos szerepet. A matematika mint egzakt tudomány, a „tiszta gondolkodás” eszköze. Amíg korábbi korokban a szellem és a vallás, a kutatás és az aszkézis egyesítését a teológia próbálta megteremteni, addig az üveggyöngyjátékban a meditáció hivatott kiküszöbölni az üres virtuozitást, a játék formálissá válását.
A játék végső célja tehát a tökéletesnek, a tiszta létnek szimbolikus formákban történő keresése. E végső cél, vagyis a tiszta lét a Nicolaus Cusanus-i coincidentia oppositorum, az ellentétek egybeesése Istenben, aki possest: egyszerre lehetőség, képesség és megvalósult lét. A játék egy, az összes tudományból, művészetből táplálkozó világnyelv segítségével törekszik a tökéletesre: út az örökös változástól a létig, a lehetségestől a valóig. Ezt a gondolatot, a lehetséges valóra válását szemlélteti és variálja Josef Knecht életútja, melyet a krónikaszerző valamikor a XXV. században jegyez fel írásos és szóbeli hagyományozás nyomán mélységes, mondhatni vallásos áhítattal a kétszáz évvel korábban élt magister ludiról. Josef Knecht hivatali karrierje csúcsán mint magister ludi hátat fordít Kasztáliának, és visszatér a világi életbe, hogy fiatal tanítványának adja tovább szellemiségét.
A regény váratlannak tűnő befejezése első látásra indokolatlan: Knecht belefullad a jéghideg tóba, miközben „versenyt úszik” tanítványával, Titóval. Ám gondosan megkomponált halála az egységben való feloldódást hivatott kifejezni, ami gyökeresen megváltoztatja Tito életét is, mert a mester halála imitációra szólítja fel.
Horváth Géza
Könyvjelző
