Paul Austert majd másfél tucat, a világ sok-sok nyelvére lefordított regénye, novellái és esszékötetei alapján bátran nevezhetjük az ezredfordulós amerikai szépirodalom egyik legnagyobb alakjának.
Első, saját nevén publikált könyve, a különálló, egymással mégis összefüggő darabokból álló regénytrilógia (New York trilógia) már a nyolcvanas évek végén világhírűvé tette, ezt követte a többi nagy regénye, a Holdpalota, a Leviatán, Az illúziók könyve és a Brooklyni balgaságok, végül a 4 3 2 1.
Auster, hosszú évek óta a Nobel-díj várományosa, számtalan irodalmi díj birtokosa, könyveit harminc nyelvre fordították le. Auster több országban kapott írói díjakat és kitüntetéseket, ő a PEN (nemzetközi írószervezet) amerikai elnök-helyettese. Brooklynban él, sokat utazik, gyakran találkozik az európai olvasóival is. Az irodalmi közvélemény a Nobel-díj legnagyobb várományosai közt tartja számon. A Guardian szerint „Az egyetlen író, aki Samuel Becketthez mérhető.”.
Paul Auster könyvei az elmúlt időszakban eltűntek a magyar boltokból, de már ismét megtalálhatók a polcokon – közölte szerkesztőségünkkel a 21. Század Kiadó, mely 2018-ban öt, idén pedig további regényeit jelenteti meg új, szerzői sorozatában.
Paul Auster: New York trilógia
(The New York Trilogy), fordító: Vághy László
„A téves hívással kezdődött minden. Három ízben csengett az éjszaka közepén, és a hang a vonal túlsó végén olyasvalakit kért, aki nem ő volt. Jóval később, amikor már képes volt elgondolkodni a történtek felett, arra a következtetésre jutott, hogy a véletlen az egyetlen kézzelfogható valóság. Ez azonban jóval később volt. Kezdetben semmi mást nem érzékelt, mint magát az eseményt és következményeit. Hogy végződhetett volna másképp is, vagy, hogy az első szó, amely elhagyta az idegen ajkát, eleve eldöntött mindent, bennünket nem is érdekel. Egyedül a történet számít, és hogy jelent-e valamit vagy sem, az pusztán a történetből nem derül ki.”
A New York trilógia az ezredforduló egyik legelismertebb amerikai írójának világszerte legsikeresebb regénye. Ha akarom, három önálló, mégis összefüggő klasszikus detektívtörténet, ha akarom, a modern egzisztencialista regény csúcsteljesítménye, Kafka és Borges követője.
Mert miközben a detektív a nyomokat követi, valójában azt deríti fel, mit jelent emberi lénynek lenni.
Auster hosszú évek óta a Nobel-díj várományosa, számtalan irodalmi díj birtokosa, könyveit harminc nyelvre fordították le.
„A New York trilógia az amerikai irodalom új kezdete” – írta az The Observer, a The Boston Globe szerint pedig a New York trilógia „Elképesztően olvasmányos és titokzatos. Auster új dimenziókat ad a modern irodalomnak és – ami még fontosabb – új perspektívákat a bolygónknak.”.
Paul Auster: Brooklyni balgaságok
(Brooklyn Follies), fordító: Pék Zoltán
„Egy csendes helyet kerestem a halálra. Valaki Brooklynt ajánlotta, hát másnap reggel Westchesterből leutaztam felmérni a terepet. Ötvenhat év óta először jártam ott, semmire nem emlékeztem. A szüleim hároméves koromban költöztek ki a városból, most meg azon kaptam magam, hogy ösztönösen visszatérek a régi környékre, sebzett kutyaként vonszolom magam vissza a szülőhelyemre. Egy helyi ingatlanügynök megmutatott hat-hét lakást, és estére már ki is vettem egy két hálószobás kertlakást az Első utcában, egysaroknyira a Prospect Parktól. Fogalmam sem volt, kik a szomszédjaim, de nem is érdekelt. Annyit tudtam, hogy mind kilenctől ötig dolgoznak, gyereke egyiknek sincs, úgyhogy az épület elég csendesnek ígérkezett. Én pedig erre vágytam leginkább: szomorú és nevetséges életem után a csendes végre.”
Az elvált, nyugdíjas Nathan Glass már nem vágyik másra, csak magányra és névtelenségre, ezért visszavonul gyerekkora helyszínére, Brooklynba.
Csakhogy találkozik rég nem látott unokaöccsével, Tommal, aki valaha akadémiai ambíciókat dédelgetett, ám most taxisofőr, majd annak barátjával, a kétes múltú antikvárius Harryvel, és hamarosan azt veszi észre, hogy egy összeesküvés részese, amelynek tárgya egy hamisított kézirat, célja pedig a bosszú.
Paul Auster ebben a regényében a tőle megszokottnál melegebb, derűsebb hangon mesél kallódó emberekről, akiknek élete nem úgy alakult, ahogy remélték, akik már lemondtak a jövőről, de a jövő még korántsem mondott le róluk.
Az USA TODAY kritikájában szerepel: „Elbűvölő történet a család elviselhetetlen szépségéről és a szerelem megváltó erejéről.”, a The Washington Post pedig úgy vélekedett a Brookliny balgaságokról, hogy „Nagyszívű, életigenlő, gyengéd és mulatságos történet.”.
Paul Auster: Az illúziók könyve
(The Book of Illusions), fordító: Pék Zoltán
„Mindenki halottnak hitte. Amikor a filmjeiről szóló könyvem 1988-ban megjelent, Hector Mann már közel hatvan éve nem hallatott magáról. Maroknyi történésztől és némafilmrajongótól eltekintve igen kevesen tudták, hogy egyáltalán létezett. A némafilmkorszak vége felé készített tizenkét darab kéttekercses vígjátéka közül az utolsó, a Dupla vagy semmi 1928. november 23-án jelent meg. Két hónapra rá, anélkül hogy a barátai vagy kollégái közül bárkitől elbúcsúzott volna, anélkül hogy búcsúlevelet hagyott volna hátra, vagy bárkinek beszélt volna a terveiről, kisétált a North Orange Drive-on bérelt házából, és többé senki sem látta.”
A szörnyű családi tragédia után Hans Zimmer egyedül marad, hogy átadja magát az alkoholnak és az önsajnálatnak. Az összeomlás határán jár, amikor egyik éjjel lát egy némafilm-részletet – a tragédia óta első ízben sikerül valakinek megnevettetnie. Zimmer az élmény hatására érdeklődni kezd a komikus iránt, akiről kiderül, hogy hatvan éve nyomtalanul eltűnt. Azért kutakodik egy másik ember életében, hogy folytathassa a sajátját, azért próbálja megtalálni az eltűnt komikusban az embert, hogy a gyászban megtalálja önmagát.
A könyv egy nyomozás és egy menekülés története. Auster mintha azt mondaná: az ember élete szerepekre tagolódik – ezek némelyike sikeres, némelyike nem az –, olykor még közönség sincs, hogy lásson bennünket. Kérdés, hogyan lehet felhagyni ezekkel a szerepekkel, ha az ember már beleélte magát.
Paul Auster, az ezredfordulós amerikai regény egyik legfontosabb megújítója ebben a könyvében a filmkészítés témáját járja körül a tőle megszokott stílusban, egy misztikus, mégis lebilincselőtörténettel.
Paul Auster: Timbuktu
(Timbuktu), fordító: Elekes Dóra
„Csonti úr tudta, hogy Willynek nincs sok hátra. Több mint fél éve bujkált benne a köhögés, és most már Belzebub hatalma sem lett volna elég, hogy felépüljön. A kór lassan, de feltartóztathatatlanul, anélkül, hogy egy pillanatra is csillapodott volna, önálló életre kelt, és a február harmadikán kezdődő halk, hurutos zörej a tüdőben a nyár derekára asztmás zihálássá, hideglelős harákolássá változott. Elég baj volt már ez is, ám az elmúlt két hétben kemény, kopogó hangszín lopódzott a hörgők zenéjébe, a rohamok pedig egyre sűrűbben követték egymást. Valahányszor újabb jött, Csonti úr azt hitte, Willy felrobban a bordáit feszítő nyomás őrületes hullámaitól.”
Vajon az ebek ugyanabba a mennyországba jutnak, mint a gazdáik?
E káprázatos könyv főszereplője Csonti úr, aki, habár négylábú, igazi hős: egy Willy G. Christmas nevezetű hajléktalan bizalmasa és elválaszthatatlan társa. Willy Brooklynban él. Úgy érzi, az egészsége lassan felmondja a szolgálatot, ezért felkerekedik, és útra kel Csonti úrral Baltimore felé, hogy megkeresse egykori irodalomtanárát és új otthont találjon barátjának.
Az olvasó a hűséges állat szemszögéből követi végig az egész utazást –napjaink amerikai irodalmának egyik érzelmekben leggazdagabb és legizgalmasabb történetét.
Míg a Guardian szerint „Paul Auster folytonos metamorfózisának újabb állomása…” a Timbuktu, a The New York Times kritikusa szerint a könyv egy „Igazi tündérmese… kulturális adalékokkal.”.
Paul Auster: Leviatán
(Leviatan), fordító: Pék Zoltán
„Hat nappal ezelőtt egy férfi felrobbantotta magát az út szélén Wisconsin állam északi részén. Szemtanú nem volt, de a jelek szerint a fűben ült, a parkoló autója mellett, amikor a bomba, amit éppen készített, véletlenül felrobbant.”
Pék Zoltán csodálatos, vadonatúj fordításában végre megjelent Paul Auster talán legnépszerűbb regénye, a Leviatán. A művet a New York Times az író legközérthetőbb regényének nevezi, mely két hasonló karakterű, de egészen más sorsú író viszonyáról, egyikük eltűnéséről és egy egész Amerikát lázban tartó merényletsorozatról szól. Auster persze továbbra is Auster, az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb írója, akinek szereplői – bármit is keressenek a cselekmény szerint – valójában mindig önmagukat keresik.
Peter Aaron és Benjamin Sachs hasonló karakterű írók, azonban életük más-más pontján tartanak: Sachs már régóta boldog házasságban él, kiadott egy regényt, az intellektusa bámulatra méltó, és a legjobb úton halad a siker felé. Eközben Peter még csak most indult el a pályán, botladozik a magánéletben, így érthető módon felnéz a barátjára. Ám ekkor egy baleset miatt Sachs személyisége gyökeresen megváltozik, majd a férfi hirtelen eltűnik a családja és a barátai életéből. Aztán amikor Amerika-szerte különös merényletsorozat veszi kezdetét, és felbukkan egy alak, akit sokan terroristának, sokan nemzeti hősnek tartanak, Peter a barátja emlékének védelmében leírja Sachs igaz történetét – így próbál utat találni a szubjektív igazságok útvesztőjében.
A Leviatán Auster életművének egyik legkiemelkedőbb és legpolitikusabb darabja, személyes témaként a barátságot és a szerelmet vizsgálja, ideológiai síkon pedig a szabadságot és a politikai cselekvést.
A regény, melyet a közönség és a kritika is az író egyik főművének tart, az Auster életműsorozat ötödik darabja.
