80 éves lett Jack Nicholson háromszoros Oscar-díjas amerikai színész. Bár hat évtizedes filmes pályafutása több komédiában is remekelt, s ő maga a vígjátékot nevezte a legnehezebb feladatnak egy színész számára.
John Joseph „Jack” Nicholson 1937. április 22-én a New Jersey állambeli Neptune-ben született. Apja korán elhagyta családját, s Jack az otthoni titkolózás miatt abban a hitben nőtt fel, hogy nagyanyja az anyja, míg édesanyja az idősebb nővére. Az igazságot csak kamaszkorában tudta meg egy újságírótól, sokan ezzel magyarázzák a női nem iránti fokozott érdeklődését. Formális iskolai képzése 17 évesen ért véget, amikor kimaradt a gimnáziumból, filmes karrierje az MGM stúdió kifutófiújaként kezdődött.
Szorosan vett színi tanulmányokat sem folytatott, a gyakorlatban, színpadon és B kategóriás művekben szerzett tapasztalatot. Már ekkor feltűnt annak a jellegzetes őrült, ördögi figurának az előképe, amely azóta is meghatározza imázsát.
1969-ben az utolsó pillanatban került be az alig félmillió dolláros költségvetésű Szelíd motorosok című filmbe. Az egy nemzedék lázadó életérzését kifejező alkotás azonnal sztárrá tette, s megkapta első Oscar-jelölését. 1972-ben esélyes volt a Keresztapa egyik főszerepére, de Coppola végül Al Pacino mellett döntött.
Szívesen dolgozott európai rendezőkkel: a Kínai negyed cinikus nyomozójaként 1974-ben Roman Polanski dirigálta, s Michelangelo Antonioni vele forgatta a Foglalkozása riportert. Az igazi áttörést a Ken Kesey regényéből készült Száll a kakukk fészkére hozta meg számára: a börtön elől az elmegyógyintézetbe menekült örök lázadó, McMurphy ápolt szerepéért kapta első Oscar-díját 1976-ban.
Legtöbben mégis a Stanley Kubrick rendezte Ragyogás című Stephen King-horrorból emlékeszünk rá borzongva, mint őrületbe süllyedt alkalmi hotelgondnokra. Nicholson a rendező utasítására olyan hitelesen őrjöngött, hogy sokan attól tartottak, tényleg elvesztette az eszét. Az aprólékosságáról híres Kubrick ez alkalommal a Guinness rekordok könyvébe is bekerült, mert egy jelenetet 127 alkalommal vetetett föl.
Nicholson szerepelt a Warren Beatty-féle Vörösökben, s nagy sikere volt Jessica Lange partnereként A postás mindig kétszer csönget című krimiben. A botrányfilm hatalmas vihart kavart, a híres-hírhedt konyhai szexjelenet annyira hitelesen sikerült, hogy a színészek a legenda szerint a csapó kiáltás után is folytatták az akciót. Nicholson 1983-ban – mint legjobb férfi mellékszereplő – újabb Oscart söpört be a Becéző szavak volt űrhajósaként.
Az Updike regénye nyomán készült Az eastwicki boszorkányok című filmben egyszerre három nő hálójába került bele, majd 1989-ben jellegzetes vigyorával az év gonosza volt a Batmanben. Eljátszotta az Egy becsületbeli ügy korrupt ezredesét, az amerikai szállítómunkások szakszervezeti vezetőjét (Hoffa), a Farkas című filmben egy farkasharapás után fokozatosan farkasemberré alakult. A harmadik Oscar-díjat a Lesz még így se neurotikus, mindenki agyára menő író főszerepéért kapta 1998-ban.
A férfiak közt ő a csúcstartó Oscar-jelöléseivel és három elnyert díjával. Vélhetőleg megdönthetetlen rekordja marad az is, hogy öt egymást követő évtizedben nominálták a filmvilág legrangosabb díjára. (Ugyanakkor kétszer jelölték a legpocsékabb alakításért járó Aranymálna-díjra is.) Utolsó szerepei közül emlékezetes a Minden végzet nehéz idősödő szívtiprója és a maffiavezér Martin Scorsese Oscar-díjas A tégla című alkotásában.
Az új évezredben emlékezetes volt a Minden végzet nehéz idősödő szívtiprójaként, Martin Scorsese Oscar-díjas A tégla című alkotásának maffiavezéreként, A bakancslista rákbetegeként, aki a kórházi ágyán számba veszi megvalósulatlan álmait, s szerepet kapott a Honnan tudod? című romantikus alkotásban is.
Bár hat évtizedes filmes pályafutása alatt leginkább a törvénnyel hadilábon álló szereplőket játszott, több komédiában is remekelt, s ő maga a vígjátékot nevezte a legnehezebb feladatnak egy színész számára. Néhány éve arról szóltak a hírek, hogy memóriájának romlása miatt visszavonul. Ezt cáfolni látszik, hogy azóta több tévéműsorban szerepelt, és nemrégiben megerősítették, hogy hét év után újra kamera elé áll, az Oscar-díjra is jelölt Toni Erdmann című német vígjáték amerikai változatában ő játssza a címszerepet.
Csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek Sétányát, hét Golden Globe díja mellett 2001-ben átvehette a Kennedy Center elismerését, ugyanakkor kétszer is jelölték a legpocsékabb alakítást „elismerő” Arany Málna díjra. 1994-ben az Amerikai Filmintézet életműdíjával tüntették ki, s néhány éve bekerült szülőállama, New Jersey dicsőségcsarnokába. A demokrata érzelmű színész a 2013. évi Oscar-gálán Michelle Obama akkori First Ladyvel együtt jelentette be a legjobb film kategória jelöltjeit.
Nicholsonnak lesújtó a véleménye a mai „filmművészetről”. Példát mutatva maga is próbálkozott rendezéssel, ám a producerek ebbéli minőségében ingyen sem kérnek belőle, inkább szerepeltetik milliókért. Démoni tekintete, gyilkos mimikája szexuális vonzerővel párosul, még negatív szerepeiben, zavart és elmebeteg figuraként is szinte sajnáljuk és elfogadjuk viselkedését. Férfiideálnak a legnagyobb jóakarattal sem lehet nevezni, már első jelentősebb szerepe idején kopaszodott és hízásra is hajlamos. A nők mégis, még ma is az egyik legvonzóbb férfiként tartják számon – s mellesleg dúsgazdag is.
A Batman forgatása során egy hét alatt kasszírozott annyit, hogy így szólhasson a többiekhez: megvan a következő Matisse ára. A maró gúnyt és iróniát sugárzó, provokatív kiszólásairól híres színész tévéinterjút soha nem ad, a nők mellett másik gyengéje a szókimondás. Szabad idejében kosárlabda-rajongóként soha nem hagyja ki a Los Angeles Lakers hazai meccseit. Bob Dylan és Louis Armstrong zeneéjének rajongója, és olyan művészek alkotásait gyűjti, mint Henri Matisse, Tamara de Lempicka, Andy Warhol és Jack Vettriano.
Nicholsonnak – akinek régóta védjegyévé vált a vászonról is jól ismert szemöldökrángatása, „cápamosolya” és elmaradhatatlan napszemüvege – két házasságából és számtalan kapcsolatából öt gyermeke született.
