Ma ünnepli kilencvenedik születésnapját a világhírű Kossuth-díjas filmrendező, Jancsó Miklós.
Jancsó Miklós 1921. szeptember 27-én Vácott született, a székesfehérvári cisztercita gimnáziumban tanult. Jogi tanulmányokat Pécsett és Kolozsváron folytatott, 1944-ben szerzett diplomát. 1945 tavaszán szovjet hadifogságba került, ahonnan rövid idő múlva hazaengedték. 1946 őszén már Budapesten volt, s felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakára. 1950-ben kapott diplomát, ezután a Magyar Híradó- és Dokumentumfilmgyárba került. Első önálló játékfilmjét (A harangok Rómába mentek) 1958-ban készítette el, ekkoriban ismerkedett meg Hernádi Gyula íróval, akivel ettől kezdve barátok és szerzőtársak lettek.
„a negyvenes évek már nem adtak Ady Endréket az itt élőknek”
Szociális érzékenységét abból a csalódásból eredezteti, melyet a második világháborús visszacsatolások után élt meg. Az akkori dzsentroid, úri Magyarország képtelen volt gyűlölködés nélkül viselni magát, gőgje és kulturálatlansága szinte lehetetlenné tette a konszolidációt – ahogy Jancsó fogalmaz Bacsó Péterrel készített életmű-interjújában. Ifjúkorának fő élménye volt Magyarország periferizálódása kulturálisan, politikailag, és főként szellemileg – „a negyvenes évek már nem adtak Ady Endréket az itt élőknek”. Ebben a helyzetben csatlakozott a népi mozgalmakhoz. Traumaként emlegeti, hogy 1944-ben, a németek bevonulásakor nem volt ellenálló. Példát mutat a fiatal művészeknek, hogyan kell bátran elhagyni a látszólag kötelező kliséket.
Első igazán jelentős játékfilmje az Oldás és kötés volt, az Így jöttem pedig már az összes jancsói stílusjegyet magában foglalta: a szokatlanul hosszú beállításokat, a nagy tért befogó, horizontális kameramozgást, a képek erős vizuális hatással bíró megkomponáltságát. Az 1965-ös Szegénylegényeket Cannes-ban is bemutatták, e filmjével indította az egész életművén végigvonuló gondolatiságot: az egyén és a hatalom, a hatalom és a közösség viszonya, a szabadság és a zsarnokság között feszülő ellentét filmes ábrázolását.
A hatvanas években forgatott filmjeiben (Csend és kiáltás, Fényes szelek, Égi bárány) elsősorban a magyar történelem különböző időszakaira koncentrált. 1972-ben a Még kér a nép filmjéért megkapta a legjobb rendezés díját.
Egy olasz újságírónővel szövődött szerelem miatt a hetvenes évek végéig Olaszországban élt és alkotott. Itt készítette el a La Pacifistát, valamint a hatalom és a szexuális perverziók összefonódásáról szóló Magánbűnök, közerkölcsök című alkotását.
Hazatérése után a magyar jelent boncoló új alkotói korszak kezdődött művészetében (Szörnyek évadja, Jézus Krisztus horoszkópja, Kék Duna keringő), a kilencvenes évek közepétől művészete ismét megújult, a „Kapa-Pepe” filmekben a bohóctréfa, a blődli eszközeivel dolgozott, a beállítások is megrövidültek. Utolsó filmjét, a keserűen ironikus Oda az igazságot a 2010-es filmszemlén mutatták be.
Színházi rendezései is emlékezetesek, így a Várszínházban játszott Hasfelmetsző Jack, az alkalmi színpadokon bemutatott Mata Hari, Drakula, a Csárdáskirálynő és a Szép magyar tragédia vidéki előadásai.
A rendezések mellett aktív közéleti és társadalmi szerepet is vállal, címzetes egyetemi tanár, a Magyar Filmművészek Szövetsége elnöke, több ízben az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje is volt.
Jancsó Miklós bírálta a nemzetközi és hazai televíziózás minőségét, nem is olyan rég úgy nyilatkozott az Magyar Televíziónak, hogy a televíziózás rontja a közízlést és a konzervativizmus melegágya. „Ahogy megvannak csinálva a műsorok. A formával. Mert a forma és a tartalom nem elválasztható egymástól, mert a forma maga a tartalmat is jelenti. Vagy lehet, a forma maga a tartalom.”
Jancsó Miklós művészetét több rangos díjjal is jutalmazták, a többi között kétszer kapott Kossuth-díjat, 1980-ban kiváló művész lett, több rangos fesztivál (Cannes, Velence, Split) életműdíjasa, Budapest díszpolgára, a Magyar Mozgókép Mestere.
A 90. születésnapját ünneplő Jancsó Miklós filmrendezőt köszöntik kedden és szerdán az Uránia Nemzeti Filmszínházban: a rendező munkásságát 24 órás vetítés, beszélgetés, fotó- és plakátkiállítás idézi fel.
