Valahol a kényes boncasztalon. Apák húsa és fiúk húsa. Nyers erő, ha egymásnak feszül.
Nyers erő, ha szakad az ín, és a kispolgári hétköznapok tapétájának vízvonala megtörik, mint a gonosz kockacukor. Kelet-európai szakadás, hangja van és messzire ér, apákig és fiúkig, Kafka horgáról szabadulni nem tudó, szerencsétlen csalikig, a kudarc mélyedésébe fulladt szerelmekig visszhangzik. Balla nem adja könnyen magát, az idillnek nem adja meg magát. Nem egyszerű eset.
Az 1967-ben Érsekújváron született Vladimír Balla a Kalligram Kiadónál megjelent, három kisregényt magában foglaló kötete már a borítón látható képpel magára terelheti a figyelmet. A címadó szöveg mellett a Cvergli és A nagy szerelem címűeket tallájuk a könyvben. Telitalálat. Nem a kímélő fajta. Aki Ballába lép, saját gyengeségének, az elszalasztott lehetőségek áporodott csarnokának közegébe lép. Elvész, mint szürke szamár a ködben, vész el, mint a nagy szerelmek, a nagy és kezdetben sokat ígérő álmok, minden, amire feltehető egy élet, minden, amiért egy élet érdemes arra, hogy legyen.
Az apa nevében című szöveg apája az apatulajdonságoktól megfosztott, az apaság szerepének gesztusait nélkülöző, uralmi vágyra nem törő férfit mutat be. Egy olyan apát, akit némi jóindulat enged apaként illetni. Apának lenni kihívás, apának lenni fájdalom, apának lenni férfiakba kódolt, a tudatalatti tartományt birizgáló kötelezettség. Lenni apának könnyű, lenni jó apának nehéz. Azt is mondhatnánk: lehetetlen szinte. Ettől a lehetetlentől szépül az egész, az apaság a lehetetlent hozza lázba, teszi mérlegre. Nem akármilyen súlya van. Kisregényünknek pedig töméntelenül ironikus humora. „Mire való a karácsony? A családi válság felgyorsítására. Az összes párkapcsolati probléma kihangsúlyozására. A férj, feleség, gyerekek kínzására. Ez így van kitalálva. Hogy ki találta ki? Azok a családtagok, akik családjában minden klappol. Még ez hiányzott nekik: olyan famíliák intenzív irigykedése, amelyekben semmi se klappol. Boldogok vagyunk, jól működő kapcsolatokkal rendelkezünk, de egyúttal együttérzünk azokkal, akiknél ez hiányzik.” És hát ki érezhetne jogot a többi család felett megfogalmazott lesújtó véleményre, mint a saját életében és apaszerepében is kudarcot vallott, lesújtó vélemények gyűrűjében tengődő, kiábrándult és pesszimista hangulatú apa? Apa csak egy van, jobbára apából van a legtöbb. És ott az apa hervasztó és nevetséges árnyékában élő fiú, a megtört család fájóan egyhangú kataszrófahagyományából táplálkozó örökség továbbvivője, a fiú, aki minden tekintetben a szenvedést testesíti meg. „Nincs joga magától értetődő dologként elvárnia az apjától az érzelmeket és a szeretetet. Kötelező szeretet? Kötelező érdeklődés? Engem más fából faragtak.”
A második, szürreális elemekkkel játszi könnyeddtséggel elboldoguló kisregény főalakja a kisemberek világából szalasztott, egy különös cégnél raktárosként tevékenykedő, magát a bőröndjében meghúzni kénytelen Ondrej Cvergli. A cég igazgatója nem mindennapi feladattal bízza meg, hogy aztán azon kapjuk magunkat, a helyzet, ahova kerültünk, nem túl barátságos és rokonszenves dolgokra emlékeztet, ez a helyzet, mondhatni, nem előzmények nélkül való. A társadalom alsóbb rétegeiben szenvedő ember kiszolgáltatottságát sugalló szöveg tökéletes megfelelője annak, amiben manapság élünk, és amitől az állandóan hangoztatott emberi jogok sem kímélnek meg.
A harmadik, A nagy szerelem című kisregény szereplőjén, Andričon keresztül a szerelem tájaira jutunk, ahol a kiábrándutság és a bukáshangulat az úr és a hétköznapiságot teremtő képzelet, ahol a szerelem nem azonos a sikerrel, ahol mindenen túlvagyunk, annak ellenére, hogy jól tudjuk, mennyire nem jó ez így. Utóbbi történet sem mentes az ironikus odamondásoktól és csípkelődésektől. „Annyit viszel el belőlük, amennyit csak akarsz! Azokból is, amikben szlovák írók eredeti aláírásai vannak. Valamikor azt hittük, hogy az aláírásuk egyszer majd értékes lesz. Nem jött össze. Talán egyszer majd a biztonságí őrök aláírása lesz értékes.”
Lehetetlen abszurd és kínosan fájjdalmas kelet-európai valóság ad a három kisregényben találkát egymásnak, húz le bőrt a hétköznapi hazugságok felszínén kilátástlanul vergődőkről, a kíméletlen tényszerűség kedvéért Balla bekapcsolta reflektor fénye jól megvilágítja az érzelmek brutális sodrásába belerokkant lelkeket, a kapcsolatok hamuszürkéjéből feltpászkodni képtelen alakokat. Aki Ballát olvas, nem ússza meg szárazon.
Vladimír Balla: Az apa nevében, Kalligram, 2016
Ayhan Gökhan
Átjáró
