„Gyakran töprengek rajta, hogyha újra kellene kezdenem, ugyanúgy cselekednék-e, ugyanúgy reménykednék-e, ugyanúgy igyekeznék-e megjobbítani a világot. Azt hiszem, igen.” Nagyregényekkel és önéletrajzi művel vár mindenkit az Ünnepi Könyvhéten az Európa Kiadó.
Az Európa Könyvkiadó két világirodalmi klasszikust és az Emlékezések-sorozat új kötetét jelenteti meg az Ünnepi Könyvhétre. Dickens, Musil és Károlyi Mihály remekeivel érdemes közelebbről is megismerkedni.
Charles Dickens: Közös barátunk
Charles Dickens olyan műveivel került a legjelentősebb írók közé, mint a Twist Olivér, a Copperfield Dávid vagy a Szép remények. A Közös barátunk az utolsó befejezett regénye volt: kicsit talán sötétebb, titokzatosabb, mint az előzőek, ami annak is köszönhető, hogy Dickensben mély nyomot hagyott egy vonatbaleset, melynek szerencsés túlélője volt.
Először jelenik meg magyarul Dickens utolsó befejezett alkotása. A Közös barátunk eredetileg 1864–65-ben, folytatásokban látott napvilágot.
A szövevényes cselekményű mű fő témája egyik kritikusa szerint: a pénz, a pénz, és újra csak a pénz. Az események hátterében persze, mint mindig, emberi tulajdonságok állnak, jelesül a romlottság és a kapzsiság. Vízi hullát fognak ki a Temzéből, és ezzel nyomban kezdetét veszi az elhunyt vagyona fölötti civakodás. London nagy folyója azonban nemcsak a haláleset helyszíne, hanem egyben az újjászületés és a megtisztulás letéteményesévé is válik.
Érdekes adalék a kéziratról, hogy az 1865 nyarán Franciaországból hazatérő Dickens vonata a staplehursti vasúti híd átépítése közepette kisiklik, az író kupéja a folyómeder fölött állapodik meg, félig a levegőben lógva. Dickens a Közös barátunk éppen esedékes folytatását először a vagonban felejti, aztán visszamászik érte. Végül három hónappal később, szeptember elején zárja le a kéziratot, megemlékezve arról, hogy a viaduktról kitörő vasúti szerelvény örökre elszakíthatta volna olvasóitól. Szerencsére nem így történt.
„– Én egy szál magam vagyok – mondta Mortimer –, egy szörnyű lépcső tetejében, ahonnét temetőre látni; teljes egy fogalmazó fölött rendelkezem, akinek más dolga sincs, mint a temetőt bámulni, és én csak tűnődöm, vajon mi lesz belőle nagykorúságáig. Hogy vajon a hitvány hollófészkén bölcsességet ápol-e elméjében vagy gyilkosságot; arra érleli-e annyi magányos gubbasztás, hogy megvilágosítja embertársait, vagy hogy méreggel éteti; szakmailag ennyi a perspektívám.”
Charles Dickens: Közös barátunk, Fordította: N. Kiss Zsuzsa
Robert Musil: A tulajdonságok nélküli ember I–III.
Robert Musil Thomas Mann kortársa, de ellentétben a Buddenbrook ház fiatalon híressé lett szerzőjével, csak későn, tulajdonképpen csak halála után került be az irodalmi köztudatba. Ma már a század legjelentősebb prózaírói közt tartják számon
Attól fogva, hogy A tulajdonságok nélküli ember első kötete a harmincas évek elején megjelent, Robert Musil főművét egyre-másra Joyce Ulysses-éhez és Proust regényfolyamához hasonlítgatták. Ami e hatalmas regény indíttatását, szellemi és művészi jelentőségét illeti, e társítás csakugyan nem túloz.
Húsz évig, éppen a két világháború közé eső két évtizeden át dolgozott Musil e művén. S bár a regény cselekménye 1913–14-ben, a világháború küszöbén álló császári Bécsben játszódik, ennek a mindenestül múlttá váló világnak gyilkos iróniájú leleplezésével fokról fokra eljut Musil a XX. század első felének egész szellemi felülbírálásáig.
A regény főhőse, Ulrich, „a tulajdonságok nélküli”, a semmivel sem azonosuló, mindent megkérdőjelező ember, akinek személyisége, érzelmei fölött állandóan megőrzi uralmát a racionális intellektus, és ennek a racionalitásnak a segítségével próbálja megtalálni az emberlét új lehetőségét. Musil regénye nem alkalmi kikapcsolódásra szolgáló olvasmány, hanem akár hónapokra-évekre szóló, újra meg újra megkísértő szellemi kaland.
Károlyi Mihály: Hit, illúziók nélkül
„Huszonhat éves koromban sikertelen kísérletet tettem arra, hogy szabadelvű párti programmal beválasztassam magam a parlamentbe. Széll Kálmán miniszterelnök éppen abban az időben fogadtatta el a választási visszaélések ellen irányuló törvényt. Kevesen vették ezt komolyan, annak ellenére, hogy a választási hadjárat a „tiszta választások” jelszavával indult. Zilahi korteseim „alkotmányos költségek” címén pénzért ostromoltak. Tudtam, mit jelent ez: szavazatokat akartak vásárolni. Felháborodottan kerestem fel a miniszterelnököt, s beszámoltam neki párthíveink kívánságairól. – Mit tegyek? – kérdeztem tőle. – Fizess – felelte a választások tisztaságáról szóló törvény szerzője.
Megbotránkozva nem fogadtam meg a tanácsát, és megbuktam.”
„Ebben a könyvben a lehető legnagyobb objektivitással szeretnék beszámolni mozgalmas életemről, arról a hetven évről, amely alatt az egész világ is oly nagy változásokon ment át – írta emigrációban született emlékiratairól az első magyar köztársasági elnök. – Önmagunkról nehéz teljes őszinteséggel írni, és sokan követik el azt a hibát, hogy nem úgy írnak, ahogy az adott időben éreztek, hanem ahogy később, sok tapasztalat után látják magukat és a dolgokat. Nem amilyenek voltak, de amilyenek szerettek volna lenni. Valaki azt mondta, hogy az emberek akkor kezdenek emlékiratokat írni, amikor már mindent elfelejtettek. Életünk sok viszontagsága ellenére is azonban meg tudtunk őrizni rengeteg levelet, dokumentumot, feleségem naplóinak nagy részét, s ezekkel fel tudom eleveníteni emlékeimet. De egyébként is jó memóriám van, és sokszor a legkisebb részletekig emlékszem azokra az eseményekre, amelyek életemben fontossággal bírtak. […] Gyakran töprengek rajta, hogyha újra kellene kezdenem, ugyanúgy cselekednék-e, ugyanúgy reménykednék-e, ugyanúgy igyekeznék-e megjobbítani a világot. Azt hiszem, igen. Mindannyiunknak megvan a magunk sorsa, a magunk szerepe, amit be kell töltenünk, és majd a történelem fogja megítélni, sikerült-e valami értékeset alkotnunk.”
Az angolul 1956-ban, már Károlyi halála után publikált kötet eddigi magyar kiadásai csak cenzúrázva jelenhettek meg. Az Európa Könyvkiadó Emlékezések sorozatában most először lát napvilágot a teljes, csonkítatlan szöveg.
David Baldacci: A hatodik
A Tizedmásodperc, az Órajáték, az Agytröszt és Az elnök családja hősei, Sean King és Michelle Maxwell visszatérnek, és életük legfélelmetesebb kalandját élik át egy óriási tétre menő játszma során.
A sorozatgyilkossággal vádolt Edgar Royt egy erődszerű, szuperbiztos szövetségi börtönben őrzik a tárgyalásáig. Majdnem biztos, hogy el is ítélik. Sean Kinget és Michelle Maxwellt az ügyvédje, egyben Sean régi barátja és egyetemi oktatója alkalmazza, hogy diszkréten nyomozzanak egy kicsit, és segítsenek kibogozni az ügyet. Ám a nyomozás már azelőtt megfeneklik, hogy egyáltalán elkezdődhetett volna: éppen az ügyvéddel tervezett első találkozójukra igyekeznek, amikor rábukkannak a holttestére.
Hátat fordíthatnának Edgar Roynak, de az igazságérzetük nem hagyja őket nyugodni. Most már ők tesznek föl kérdéseket, amelyeket azonban szemlátomást senki sem akar megválaszolni. Roy tényleg gyilkos? Ki és miért ölte meg az ügyvédjét? A King–Maxwell párosnak akad néhány meglepő szövetségese, akik velük együtt nyomoznak az ügyben. Minél mélyebbre ásnak Edgar Roy múltjában, annál több akadállyal, féligazsággal és hamis baráttal találkoznak, rendre zsákutcába jutnak, a fenyegetettség pedig minden oldalról egyre fokozódik. Makacsságuk miatt a kormányzat legfelső szintjeivel kerülnek szembe, és a hatalom legsötétebb zugaiba nyernek bepillantást. A végső leszámolásnál Sean és Michelle teljesítőképessége végső határáig megy, és még az is lehet, hogy végleg el kell válniuk egymástól.
„Az „Öt Szem”-et alkotó, a hírszerzésben szorosan együttműködő országokból – Egyesült Államok,Nagy-Britannia, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland – roppant fontosságú felderítési adatok áramlottak.
Nagy felbontású formátumban, ömlesztve és szünet nélkül folytak a szigorúan titkos adatok a földgolyó minden pontjáról.”
