A Magvető Zsebkönyvtár újjáéledt sorozat a világ- és magyar irodalom „kötelezően” ajánlott műveit adja közre.
Újraindul a Magvető Zsebkönyvtár sorozata
Két kortárs klasszikus, Tar Sándor és Ottlik Géza köteteivel indul újra szeptemberben a Magvető Zsebkönyvtár sorozata – közölte a kiadó. Az újjáéledt sorozat a világ- és magyar irodalom „kötelezően” ajánlott műveit adja közre – azokat a műveket, amelyeket „illik” ismerni, és amelyek megkerülhetetlen, élő részei a kortárs irodalomnak – tudta meg a Cultura.
Ezt az elevenséget erősíti, sugallja a sorozat külseje is, amelyet Németh Márton még a VISART Művészeti Akadémia diákjaként tervezett a kiadó művészeti vezetője, Pintér József felügyelete mellett. A Magvető Zsebkönyvtár darabjai ugyanis, a kiadó szerint, gondosan kivitelezett könyvtárgyak, az egyedi design egyszerre idézi a régi és a korszerű könyvek hangulatát. „Ezeket a köteteket öröm kézbe venni, lapozgatni, elolvasásuk pedig igazi felfedezés lehet a fiatalok számára” – közölte a kiadó.
Ottlik Géza: Iskola a határon
Az sorozatban elsőként megjelenő két kötet egyike Ottlik Géza Iskola a határon című regénye, amit talán nem is szükséges bemutatni olvasóinknak, hiszen mindenki által jól ismert. A határszéli kisváros katonaiskolájában összekerülő gyerekek sorsa, Medve, Szeredy és Bébé barátságának története több mint ötven éve alapkönyve minden generációnak.
“Az Iskola a határont például nem akármilyen olvasók értették félre. Az rendben van, hogy az olvasók java része úgy olvassa, hogy milyen érdekes, milyen izgalmas, és főleg, hogy mi lesz a vége. Csakhogy (…) sajnos kétszer, sőt háromszor is el kell olvasni valamit – így teszek én, és így tesznek író barátaim is: tulajdonképpen a kedvenc könyveinket olvassuk állandóan, újra meg újra. Mindig valami újat talál bennük az ember, s éppen a mese, a cselekmény az, amely ilyenkor lehullik a műről, mert az ember már nem várja izgatottan, hogy mi fog történni. S a mese helyett érvényesül a sokkal döntőbb, ami sohasem témája vagy tárgya a regénynek – de maga a mű. Sokan, a kritikusok is, összetévesztik ezt a kidolgozás finomságával vagy a külső formával, technikával – holott ami végül is igazán ér valamit az ember írásművében, az csakis így, ezen a réven kerül bele, azaz sohasem tudatos szándékkal, hanem véletlenül, szerencsével – kegyelemből.”
Esterházy Péter így írt róla: „Ottlik valamiféle méltóságot ajánl vagy kínál nekünk. Mert lehet, hogy az élet olyan, hogy alkukat kell kötni benne, de ezeket az alkukat is méltósággal kell kötni. És ha nem lehet méltósággal alkut kötni, akkor nem szabad alkut kötni! Azt mondja, hogy van, amit lehet, és van, amit nem lehet.”
Tar Sándor: A mi utcánk
A másik Tar Sándor A mi utcánk című kötete, amelynek költői és izgalmas novellái Magyarországról, a csalódottakról és megcsalatottakról, jobb sorsra érdemes álmodozókról, a kiszolgáltatottságról szólnak – olvasható a közleményben. A falu bolondjait, a mi utcánk szegényeit, betegeit, alkoholistáit azóta is megtaláljuk bárhol az országban.
Petri György szerint „Magyarországon megsokasodtak az ‘írók’. Ezzel arányosan csökkent az írást tudók száma. Tar Sándor ezen kivételes kevesek közé tartozik.”
„Valami lehet a levegőben mostanában, vagy csak a hőség teszi, érzi ember, állat, hogy valami nincs rendben. Dorogi lova, a Palkó például úgy issza a sört újabban, hogy felemeli a farkát közben. Mérő Lajos pedig a műfogát vesztette el valahol, de a sört ugyanúgy issza, talán kicsit kevesebbet, vagy csak Esztike, a pultos nem húz neki annyi vonást. Lajost valaki fejbe vágta egy fülledt, zavart éjszakán… Akkor tűnt el az az adonyi alak is, aki hozott patkánnyal rágcsálót irtott, és kedvelte, ha pofozzák. Azóta valami vibrál a levegőben.”
Ahogy Bodor Ádám írja: „Tar Sándor >>ott<< maradt, ahonnan a pályatársak lassanként kivonultak. Ő még tudja, mitől lesz hirtelen csend a kocsmában.”
