Jonathan Franzen a kortárs amerikai irodalom egyik legnagyobb sztárja és fenegyereke még képregényekben és a Simpson család egyik epizódjában is szerepel. Ellentmondásos, tőrőlmetszett értelmiségi figura, akinek minden sora nyomot hagy maga után.
A XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége, Jonathan Franzen beírta nevét az amerikai irodalom történetébe. A magyar közönség 2012 óta olvashatja, ekkor jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában az akkor legfrissebb, Szabadság című regénye, majd ezt követve a Javítások és az Erős rengés. Idén tavasszal Diszkomfortzóna címmel adja ki önéletrajzi kötetét az Európa Könyvkiadó. Következő, immár ötödik regénye, a Purity (Tisztaság) szeptemberben jelenik meg Amerikában.
A Szabadság tíz évig készült, hatalmas sikert aratott világszerte, s a 21. század meghatározó amerikai regényévé vált. 2010 augusztusában Franzen szerepelt a TIME magazin címlapján – ez volt a második eset az elmúlt évtizedben, hogy egy még élő szerző kapott helyet a címlapon. Sam Tanenhaus, a The New York Times Book Review szerkesztője Franzen Szabadság című regényét „az amerikai szépirodalom mesterművének” nevezte. A könyv első helyen nyitott a Times bestseller-listáján. Ez a kötet lett az Oprah Könyvklub 64. ajánlott kötete, Franzen és Oprah pedig élő felvételen békültek ki decemberben.
„Az ember csak akkor menjen pszichiáterhez, ha valamit meg akar változtatni. Azt se tudnám, mit mondjak a pszichiáternek.”
Hatalmas, poszt-updike-i amerikai családregény modern szerelmekről és házasságokról, egyszerre komikus és tragikus feltérképezése a szabadság fogalmával és gyakorlatával együtt járó kísértéseknek és terheknek: a tinédzserszex mámorának és izgalmainak, a középkorúság hirtelen megbillenő kompromisszumainak, a városi létnek és a pusztuló természetnek, a birodalomépítés nyomasztó súlyának. Hogyan éljünk, szeressünk, boldoguljunk egyre zavarosabb világunkban: az amerikai nagyregények örök kérdései, új, nyersebb megvilágításban.
A Szabadság elnyerte a 2011-es év John Gardner-díját a szépirodalom kategóriájában, valamint a Heartland Díjat. Felkerült a The New York Times „2010 tíz legjobb könyve” – listájára, és a döntőbe jutott a National Book Critics Circle Award-on és a Los Angeles Times Book Prize-on.
„Miből merítsünk energiát a krízishelyzetben lévő kultúrával való kapcsolódáshoz, mikor a kultúra krízishelyzete éppen az, hogy lehetetlen vele kapcsolódni?”
2001 őszén, amikor a Javítások – Franzen eddigi legsikeresebb és a kritika által is legméltatottabb műve – megjelent, Jonathan Franzen nevét valószínűleg jobban ismerték publicisztikái, mint két, már megjelent regénye révén. 1996-ban egy, a Harper’s Bazaar-nak írt esszéjében Franzen sajnálkozását fejezte ki az amerikai regény műfajának hanyatlása felett, és bemutatta azt a személyes küzdelmet, amit azért folytat, hogy okot találjon arra, miért maradjon szépíró. „A regényíróknak egyre több mondanivalója van az olvasók számára, akiknek viszont egyre kevesebb idejük van olvasni” – írta.
A Javítások megjelenésének évében elnyerte a tekintélyes amerikai Nemzeti Könyvdíjat. Akárcsak a Szabadság, ez is családregény – az amerikai módra szétszóródott, diszfunkcionális Lambert család regénye, amelynek tagjai különféle életstratégiákkal kísérleteznek és élethazugságokkal küszködnek; különféle módszerekkel próbálkoznak életük – és úgy általában a dolgok – megjavítására. A regény egyik középponti szála Enid Lambert küzdelme, hogy – csellel, könyörgéssel vagy zsarolással – elérje, hogy a család még egyszer, utoljára összegyűljön a szülői házban karácsonyozni. Még egyszer, utoljára, mielőtt férje, a Parkinson-kóros Alfred elveszíti kommunikációképessége maradékát. A gyerekek – a nős férfiakhoz és feleségeikhez vonzódó sztárszakács Denise, az előítéletekkel és depresszióval küzdő családapa, Gary és a család fekete báránya, a reménybeli forgatókönyvíró Chip – különféle viszontagságok után végül meg is jelennek a közép-nyugati kisvárosban, St. Jude-ban, hogy a sok hazudozás és menekülés után immár összezárva, egymás szemének tükrében egy-egy pillanatra felvillantsák igazi arcukat.
Franzen írói életművében a második regény az 1992-es Erős rengés, egy Boston diáknegyedében játszódó thriller/szerelmi történet volt. Mindkét kötet bizonyítja Franzen tehetségét ahhoz, hogy a személyeset, a politikait, az érzelmit és a társadalmit egyetlen lenyűgöző, gazdag szövésű narratívában kapcsolja össze.
„Végtére is az ember általában hozzászokik a maga mivoltához, és ha egy kicsit is szerencsés, azt is megtanulja, hogy magát egy kicsi többre tartsa másoknál, és nem azzal tölti az életét, hogy folyton irigykedjen rájuk.”
Cselekménye egy földrengéssorozat körül bonyolódik, amely megrázza Amerika északi partvidékét, és sajnálatos módon megöli a főszereplő, Louis Holland nagyanyját, akitől a család nagy vagyont örököl a Sweetin-Aldren vegyi üzem részvényeinek formájában. Földrengés, szex és egy váratlan örökség. Környezetszennyezés, New Age, amatőr rádiózás, na meg magzatvédelem.
„A férfiak magától értetődőnek veszik, hogy a nők tudják, hogyan működik a péniszük, de el vannak telve önmagukkal, ha történetesen tudják, hogy mi az a klitorisz, és mire való. És titokban felsőbbségesen mosolyognak más férfiakon, akik nem tudták megfejteni ezt a női titkot. Büszkék a felvilágosultságukra és a jólelkűségükre, amikor azt kérdezgetik egy nőtől, hogy vajon neki is jó volt-e.”
A csavaros cselekmény ezeket a témákat sűríti morajló, a Richter-skálán ábrázolhatóan hatásos eleggyé. Az írónak ebben a regényében markánsan egyénített, mókás és esendő alakok találkoznak kisülésekben bővelkedő helyzetekben.
A 22. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelenik meg magyarul a Diszkomfortzóna, amely szellemes, okos, önironikus krónikája egy ember felnőtté válásának. Memoárjában Franzen beszámol élete első tizenöt évéről a közép-nyugati Saint Louis városában – arról a miliőről és családi légkörről, amely később a Javítások lapjain köszön vissza. Egyetemistaként beleszeret a német nyelve, sokat foglalkozik Kafkáva, Rilkével, Thomas Mann műveivel. Megnősül, majd elválik, de ennek a zátonyra futott házasságnak a története szinte mellékes a globális felmelegedés, az energiapolitika és a madármegfigyelés iránti érdeklődéséhez képest.
„Már jóval elmúlt éjfél, és a kevésbé közeli barátaink már régen hazamentek, amikor azon vettem észre magam, hogy egyedül táncolok a szoba közepén Elvis Costello Chelsea-jére, kígyózó mozdulatokkal, ahogy szoktam, a többiek meg néznek. A kifejezőkészségemet nézték, írtam másnap a jegyzetfüzetembe, St. Louis felé, a repülőgépen. Én ezt tudtam, és még csak egy perc mehetett le a számból, amikor odapillantottam rájuk, s a mosolyommal azt üzentem, „Ah, mennyi figyelmet pazaroltok szerény személyemre”. Azt hiszem, ebben a mosolyban volt az igazi kifejezőerő. Miért van ez az ember zavarban? Nincs zavarban, és szereti, ha nézik. Mégis azért van zavarban, mert a figyelem középpontjában van, és mert el se hiszi, hogy mások ilyen csendesen részesévé tudnak válni az önkitárulkozásának. Jóindulatú lenézés van a mosolyában.”
A kötet hat ragyogó esszéje önbecsmérlés és önelégültség, szemérmes rejtőzködés és önkitárulkozás sajátos elegyét alkotva mutatja be egy íróember felnőtté válását, aki negyvenöt évesen elmondhatta magáról, hogy éppen olyan, amilyen tizenhét évesen lenni szeretett volna.
Jonathan Franzen a kortárs amerikai irodalom egyik legnagyobb sztárja és fenegyereke, az író, aki kikosarazta Oprah Winfreyt, amikor az szerette volna meghívni országos nézettségű Könyvklubjába, és aki még képregényekben és a Simpson család egyik epizódjában is szerepel. Ellentmondásos, tőrőlmetszett értelmiségi figura – az a fajta, aki nem húzódik vissza elefántcsonttornyába, hanem érzékenyen reagál korának jelenségeire, és a nagy társadalmi, globális mozgásokat nemcsak elméleti összefüggéseikben látja, de regényíróként beépíti szereplőinek legapróbb rezdüléseibe is.
